4 . fejezet - Utálok Várni!

 Lassan elérkezett június 30.-a, péntek, azaz a párkányi Ady Endre Alapiskolában eltöltött utolsó napom (diákként!). Az igazgatónő behúivatta Andi anyukáját és persze az enyémet is is, hogy megbeszélje velük a jövő évet:
   -A diákokkal már augusztus 20.-a körül elindulnánk, hogy ott lehessünk már a tanévnyitó előtt pár nappal, hogy körülnézhessünk a városban. A lányok a gimnázium kollégiumában lesznek elszállásolva. Az iskola saját étteremmel rendelkezik. Az igazgatónő Frau Herfurth a nyár folyamán majd küld levelet a lányoknak, amelyben majd még lesz egy két információ az iskoláról. Megkérem a szülőket, hogy ha megkapják a levelet, hivjanak fel, ugyanis még nem tudjuk, hogy mikor legyen az indulás, hiszen az igazgatónő úgy tájékoztatott minket, hogy még szeretne egy pár programot szervezni Andink és Krisztának.
   -Ez csak természetes- mondta az anyukám.
     Még körülbelül negyed órát beszélgetett az ig.nő  a szüleinkkel, majd anyuval elindultunk haza. Az idő hihetetlen  lassúsággal telt. A nyár első két hetét otthon töltöttem. Naponta jártam ki sétálni, hogy gyorsabban teljen az idő, de valahogy igy sem akart sietni...!
     Sok barátnőmmel elbeszélgettünk Námetországról, a jövendő iskolámról és, hogy vajon milyen lesz nekem odakint.
     2006. június 11.-én kedden, kaptam egy levelet... A cimzett nyomtatva volt, a feladó helyén pedig egy pecsét volt. Kör alakú, hivatalos pecsét melyre ez volt irva:

               KURFÜRST JOACHIM FRIEDRICH GYMNASIUM
                                DEUTSCHLAND

     A szivem egyszerre irgalmatlan dobogásba kezdett. Nem akrtam széttépni a boritékot ezért hihetetlen gyorsasággal berohantam a konyhába, feltéptem az egyik fiókot, kivettem egy kést, majd azzal téptem fel a boritékot.
     Abban 3 papirt találtam.
     Az egyik jelentkezési lap szerű kérdőiv volt, amit azért kellett kitöltenünk, hogy biztos tökéletesek legyenek az adataink.
     A másik lap a különböző programokról volt értesitő, a 3. pedig az órarend. Meg is lepődtem, hogy ilyen hamar már órarend is van. Nálunkfix órarend csak a sulikezdés utáni 2. héten szokott lenni.    Az értesitő levélben benne volt a különböző szakkörök listája. Azon, hogy milyen szakkörökre jelentkezzek még nem gondolkoztam... sőt, lehet, hogy semmire sem fogok jelentkezni. Ki tudja milyen nehéz lesz a suli, és lehet, hogy nem fogom birni, ha még szakkörökre is jelentkezem.
   Aznap délután kimentem sétálni az egyik barátnőmmel. Az ő nevét nem szeretném megemliteni, de annyit elmondhatok, hogy szőke hajú, kék szemű és magas lány.
   A házunkhoz közeli buszmagállóban találkoztunk, majd onnan indultunk el a város széle felé. Lassan bandukoltunk, s közben beszélgettünk:
     -Megkaptam a levelem...
     -Tényleg?!- kérdezte a barátnőm látszólag örömmel, de a szove mélyén szomorú volt, hiszen jó barátnőkl voltunk.
     -Igen, ha haza megyek még az ig.nőt is fel kell hivnom, hogy mikor indulunk- válaszoltam. Most kezdett el tudatosulni bennem, hogy mennyi barátot és ismerőst hagyok itt.
     -Mikor mentek?- kérdezte  sétáló társam érdeklődve.
     -Még nem tudom. Az indulás a tanév kezdete előtt pár nappal lesz.
     -És mikor kezdődik a tanév?
     -A levélben azt irtak, hogy augusztus 30.-án
     -Akkor gondolom még 25.-e előtt elmentek...- szólt siri hangon a barátnőm.
     -Valószinű, szóval még kb. 1 hónapot leszek itthon, aztán jó sokáig nem fogok szlovákiai levegőt szivni.
     -Nem lesz semmilyen hosszabb szünetetek?
     -Az értesitőben az állt, hogy Andi és én Karácsonyra hazajöhetünk kb. 1 hétre, de aztán vissza kell mennünk.
     -Hiányozni fogtok! Nem lesz kivel annyit beszélgetnem...
     -Nyugi! Te is hiányozni fogsz nekünk, és igérem, hogy tartjuk majd a kapcsolatot.
     -Biztos?!- kérdezte a b.nőm. Hangjában hallatszott a szomorúság, de nem olyan mértékben, mint az igéretem előtt.
     -Tuti!- vágtam rá egyből.
     -Térjünk át kicsit vidámabb témára! OK?!-tette fel ajánlatát "Ő", s most már abszolút mosoly, sőt inkább vigyor ült az arcán.     

-Rendben! Mégpedig?! Mire gondolsz?
     -Mit fogsz te odakint csinálni?
     -Én...ö...én....öm...megismerkedem a világ leghelyesebb pasijaival...
     -Mi vaaaaan?- kérdezte a b.nőm és arcán sugárzó mosollyal, meglepődve nézett rám.
     -Hát a Tokio Hotellel te buta!- úgy montam ki ezt a mondatot, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
     -Ahha...Persze...- látszott a társamon, hogy nem igazán hisz enkem, de a szivem mélyén éreztem, hogy sikerülni fog!
     -Lassan haza kéne mennem...- mondtam kicsit zavartan.
     -Miért?- kérdezte a barátnőm meghökkenve.
     -Fel kéne hivnom az ig.nőnket, hogy megkaptam a levelet...egyébként Andi délelőtt irt SMS-t, hogy ő is megkapta már a levelet!
     -Rendben! Akkor induljunk el felétek, aztán te majd hazamész, nekem pedig még be kell ugranom Dóriékhoz egy-két cuccért...
     -Ok! Menjünk!- hazafelé már nem esett több szó a cserediákprogramról. Injkább csak mostani dolgokról pletykáltunk.Például, hogy ki kivel jár, ki kire hajt, meg ilyenek...
   Körülbelül negyed óra alatt értem haza. Amit még nem mondtam: lakótelepen lakunk, egy 3 szobás lakásban, a 6.-on. FElmentem a nappaliba és kitárcsáztam z igazgatónő számát. Az anyukám a konyhában tevékenykedett, pontosabban takaritott. Az ig.nő kb. a 3. csörgés után felvette:
     -Halló! Tessék?!
     -Jó napot! Én vagyok az, Kriszta, és a cserediákprogrammal kapcsolatban hivom!
     -Ááá!!! Szervusz! Köszönöm, hogy hivtál...azt hittem elfeledkeztél a hivásról, hiszen Andi még délelőtt felhivott.
     -Akkor már gondolom tudja, hogy a tanév augusztus 30.-án kezdődik!
     -Igen! És már beszéltem is az ottani iskola vezetőségével, na meg az itteni igazgatóhelyettesekkel, és úgy döntöttünk, hogy augusztus 19.-én, délután elindulunk Németországba.Megfelel?            

     -Persze!- örültem, hogy már időpont is van az indulásra.
     -Andinak már elmondtuk, az időpont tehát biztos! Még az indulás előtt pár nappal felhivlak titeket és mindent lefixálunk- mondta az igazgatónő.
     -Rendben! Várni fogom a hivását! További szép napot!- köszöntem el.
     -Viszont! Szervusz!- ezzel az ig.nő letette a telefont.
   Én kimentem anyuhoz a konyhába.
     -Na mi lett?- kérdezte anyu.
     -Megvan az időpont!- mondtam vidáman.
     -És? Mikor mentek?
     -Augusztus 19.-én, délután, de még az indulás előtt pár nappal az igazgatónő fel fog hivni, hogy pontosan mi hogy lesz!
     -Rendben!- mondta anyu.
   Anyuval úgy beszéltük meg, hogy a következő 2hetet apunál töltöm majd. Igy is lett:
   Hétfőn összepakoltam és apu lakása felé vettem az irányt. Ott is volt saját szobám, ugyanis apunak is 3 szobás lakása volt. Erről még nem beszéltem, de rendszerint minden 2. hétvégén apunál voltam.
   A 14. szülinapomra aputól egy gyönyörű kék-fekete gitárt kaptam...Apukámnak régen volt egy együttese, ahol gitározott és énekelt! Ha apukámhoz mentem, mindig vittem a gitárom, és megtanitott valamilyen új dalra. Nem akarok egoistának tűnni, de már elég szépen haladok.
   Apu egy másik lakótelepen lakott a város másik végében, de ez még nem akadályozott meg abban, hogy kijárjak sétálni a haverokkal.... Egyik nap Andival is összefutottam...
     -Helló!- köszönt rám valaki a távolból. Körülnéztem és megláttam Andit, amint egy buszmegállóban állt az ikertesójával, Julcsival. Ők annyira nem hasonlitanak, hiszen kétpetéjű ikrek.
     -Sziasztok! Mit kerestek ti itt?- kérdeztem őszinte meglepődöttséggel.
     -Buszra várunk!- mondta Andi közömbösen.
     -Ha nem mondod tuti nem veszem észre... arra gondoltam, hogy hová mentek?- szóltam mosolyogva.
     -Ja!- Andinak leesett- A nagyihoz megyünk, hiszen már mindjárt utazunk...
     -Mennyi időre mentek?- kérdeztem.
     -1 hétre...aztán még 1 hétre a másik nagyihoz- válaszolt Andi kézségesen, de látszott az arcán, hogy el sem tudja képzelni mit fog csinálni egy-egy hétig a nagyijáéknál.- És te? Veled mi van?
     -Én most az apumnál vagyok 1 hete- válaszoltam-, és még egy hétig ott is leszek.
     -Az jó...neked legalább van mit csinálnod...
     -Ja, ott az internet, DVD, meg a gitár...
     -Ne kisérts!!!- szólt rám Andi.
     -Oké!- mondtam mosolyogva.
     -Mi a terved augusztus elejére?
     -Valamikor el kéne vinnem anyut és aput vásárolni!- mondtam eléggé sunyin.
     -Látod ezt nekem is javasolnom kéne othon...hiszen az embernek sosem lehet elég ruhája, ha utazik...
     -Egyetértek!
   Még körülbelül 10 percig beszélgettünk, majd a távolban feltűnt egy kék-fehér SAD-és busz. Az SAD azt jelenti, hogy Slovenská autobusová doprava, azaz Szlovák autóbusz közlekedés.
     -Ez véletlenül nem a ti buszotok?- kérdeztem.
     -Hopp!!!- kapott észbe Andi.
     -Mennünk kell!!!- szólt rá Julcsi Andira.
     -Akkor helló! Majd még találkozunk!- búcsúzott Andi.
     -Jó, hogy....- mondtam mosolyogva.
   Andi és Julcsi felszálltak a tömegközlekedési eszközre, én pedig vonultam tovább a többiekkel.
   Az utóbbi egy hétben, a haverokkal sokat beszélgettünk az utazásomról...
   Amikor otthon voltam apunál, akkor azoktól is elbúcsúztam akiket az interneten keresztül ismertem meg. Sok ilyen ember volt, hiszen imádtam chat-elni. Mindig amikor elmentem apuhoz, egész estékre birtokba vettem a számitógépet, s ezáltal az internetet is. Olyankor mindig legalább 2-3 új barátot szereztem...
   Már csak 3 nap volt hátra, és el kellett búcsúznom apukámtól, és az internetes haveroktól. Szóval csütörtökön délután, azaz június 27.-én apu igy szólt hozzám:        

     -Mit szólnál, ha holnap elmennénk vásárolni? Végülis ki tudja, hogy lesz e még erre lehetőségünk...
     -Jaj apu...legyünk már optimisták...tuti, hogy lesz még lehetőségünk közösen shoppingolni, de ha már igy eltervezted a holnapi napot, akkor elmegyek veled!!!!!- mondtam akkora vigyorral, hogy már majdnem szétszakadt a szám.
   Apuval megbeszéltük, hogy már délelőtt elindulunk, és estig haza se jövünk. Úgy döntöttünk, hogy ebédelni is a városban fogunk.
   Szóval reggel, a megbeszélt időpontban, azaz délelőtt 9-kor, apuval kiléptünk a lakás ajtaján. Lifftel lementünk a földszintre, majd elindultunk, az üzletek felé. Az üzletek a városközpontban voltak, amit egy sétálóutca alkotott. A lakásunktól a városkzpont kb. 15 percnyi gyaloglásra volt. Amig apuval az utcákat róttuk, elbeszélgettünk róla, hogy mire lenne szükségem. Persze én egyből felsoroltam egy listát, ami leirva kb. 3 nagy oldal volna. Apu csak nézett rám nagy szemekkel, ugyanis nagyon jól tudta, hogy nincs menekvés, hiszen nálunk mindig az húzza a rövidebbet, aki engem vásárolni "akar" vinni...
   Aput legelőször a város legjobb üzletébe invitáltam be. Ott kiegészitőktől a legvadabb felsőkig minden volt.
   Mikor beléptünk, először azt sem tudtam merre nézzek. A falak mentén mindenhol fogasok voltak elhelyezve. Apuval úgy egyeztünk meg, hogy mivel ki tudja mikor jövök haza, akár több cuccot is választhatok. Mondanom sem kell, hogy abszolút megörültem. Először a nadrágok közé siettem. 20 percen keresztül próbálgattam, mire kiválasztottam 2 full extrás nadrágot...Az egyik egy bőszárú, zsebekkel teletűzdelt, katona-mintázatú gatya volt, a másik szintén bőszárú és zsebes volt, azzal a különbséggel, hogy ez a darab fekete volt, és több helyről is fekete rongyszalagok lógtak alá. Következő beszerzési akcióm a felsők felé irányult. Ismét több darabot is kiválasztottam, majd ugyanúgy mint előzőleg, most is beköltöztem a próbafülkébe. Apu  nem volt éppen türelmetlennek nevezhető. Minden egyes felsőnél, újra és újra elmondta véleményét. A felsők próbálgatása kicsit tovább tartott, mint a nadrágoké, de ettől függetlenül apu fáradhatatlanul osztogatta tanácsait. Mire végeztem a felsőkkel 4 rövidujjú pólót sikerült kiválasztanom. Az egyik egy közép-sötétzöld póló volt, a másik szürke fekete halálfejes mintával, a harmadik fekete-fehér csikos, a negyedik pedig tiszta fekete volt szürke mintával. Pluszba még kiválasztottam 2 hosszúujjú cipzáros felsőt, hogy ne "fázzak"...Az egyik egy fekete, rövidderekú, kapucnis melegitőfelső volt, aminek a hátát egy nagy fehér halálfej-minta diszitette. A másiknak szinte ugyanolyan szine volt mint a zöld felsőmnek, és hosszú dereka volt.
   Miután a ruhákkal végeztünk átmentünk az üzlet egyik másik szegletébe, ahol különféle kiegészitőket lehetett vásárolni. Apuval közösen kiválasztottunk 1 fekete baseball sapkát, 2 szegecses övet, egy zöldet és egy feketét, és vettünk 3 pár tornacipőt! Számomra a tornacipő volt az élet...Már több mint tiz pár volt otthon, de mégis mindig kellett "mégegy". Most két hosszúszárú, és egy boka fölé érő gazdagitotta az otthoni cipősszekrényt. AZ egyik hosszúszárú tiszta fekete volt kapcsokkal diszitve, a másik fehér volt, zöld mintával. A boka fölé érő szintén fekete volt, de ezen fehér halálfej-minták voltak.
   Miután mindezt kiválogattuk és apu otthagyta a kasszánál a fél fizetését, a közeli gyorsétkezde felé vettük az irányt. Ott apuval mindketten hamburgert rendeltünk kólával. Délután még beugrottunk egy közeli drogériába, ahol fekete körömlakkot, és szemceruzát vettünk.
   Miután ezt is elintéztük hazafelé vettük az irányt. Délután kettőre már otthon voltunk, mégis holtfáradt voltam a sok próbálgatástól. aznap délután már a haverokkal sem mentem ki, sőt, szombaton és vasárnap se. Úgy döntöttem, hogy az utolsó két napot még illene apuval tölteni. Szombaton egész nap csak pihentünk és filmeket néztünk. Vasárnap délelőtt felmentem az internetre elbúcsúzni az ottani haveroktól. Ez körülbelül 2-3 óráig tartott. Vasárnap ebéd után összecsomagoltam. Persze most kicsit több csomagom volt a pénteki bevásárlás miatt, ezáltal anyu eljött értem autóval. Elbúcsúztam aputól, és megbeszéltük, hogy 19.-én kijön velem az indulás helyszinére.                                                                                                                                                     

   Vasárnap este anyuval megbeszéltük, hogy kedden útra kelek, és 3-3 napot töltök a nagyiéknál. Hétfő délután már találkoztam a haverokkal. Több órán keresztül beszélgettünk, és hülyéskedtünk.
   Kedden reggel ismét csomagoltam, és busszal kiutaztam falura a nagyiékhoz. Ott 3 napig elszórakoztam a kutyákkal-macskákkal, majd miután letelt az idő, könnyes búcsúval elköszöntünk egymástól a nagyiékkal, majd utaztam tovább a másik nagyszülőkhöz. Ott szintén 3 napig voltam. Jóformán ugyanazt csináltam, mint az előző 3 napban a másik nagyiénál. Azzal a különbséggel, hogy itt a szomszédban lakott két srác: Peti és Krisztián, akikkel jártam ki focizni. Erről a szenvedélyemről még nem meséltem. A FOCI!!! Számomra ez volt a legjobb sport. Imádtam. Régen versenyszerűen játszottam is, de most, hogy Németországba megyek nem biztos, hogy lesz lehetőságem folytatni. Miután ez a 3 nap is letelt, még egy könnyes búcsú után hazatértem anyuhoz. Ez augusztus 7.-én, azaz Andi születésnapján volt, ezért aznap este felhivtam, hogy gratuláljak neki. Andi már 15 éves. Jó neki. Miközben beszélgettünk, tudatosult bennünk, hogy már nem egész 2 hét, és indulunk Németbe.
     -Szuper!!!- lelkendeztem.
     -Szerintem is, de azért hiányozni fognak az itteniek!- mondta Andi kicsit szomorúan.
     -Nekem is! De gondolj arra, hogy most egy új életet kezdhetünk!- igy biztattam Andit egy órán keresztül.
   A következő hetet otthon töltöttem. Persze a haverokkal még mindig rendszeresen találkoztam. Ez a hét volt a nyár leghosszabb hete. Azt hittem, hogy ezt már semmi nem fogja túlszárnyalni de sajnos tévednem kellett. A hétfőtől számitott pár nap még hosszabb volt, mint az egész előző hét. Anyuval kedden mentünk vásárolni. Vele azonban csak a legfontosabb dolgokat vettük, amik még kellettek a következő hónapokban, mint például törölköző, sampon, meg ilyenek. Szerdán és csütörtökön anyuval közösen kiválasztottuk azokat a ruhákat, cipőket, tisztálkodási szereket, és egyéb dolgokat amelyeket vinni akartam. Csütörtökön, délután 3 óra körül megcsörrent otthon a telefon. Az igazgatónő volt az:
     -Szerbusz Kriszta! Ugye jól hallom, hogy te vagy az?
     -Ige- feleltem- Jó napot!
     -Anyukád ott van?- kérdezte az ig.nő.
     -Igen, persze! Csak egy pillanat és szólok neki.
     -Rendben. Várok!
   Gyorsan leraktam a kagylót a telefon mellé és kiszaladtam a konyhába, ahol anyu éppen takaritott.
     -Az igazgatónő keres téged telefonon- szóltam anyuhoz.
   Mindketten visszamentünk a nappaliba. Anyu a füléhez emelte a kagylót. Kb. 15 percig beszéltek. Miután letették a telefont, anyu hozzám fordult. Még mielőtt bármit is szólhatott volna megkérdeztem:
     -Na??? Mit mondott?- nem tudtam és nem is akartam leplezni feltörő kiváncsiságomat.
     -Szombaton indultok délben, és körülbelül hétfő délután értek oda...
     -Olyan későn?!- vágtam közbe.
     -...ugyanis több megállót is terveznek- folytatta anyu.
     -Akkor már értem!
     -Nagy busszal fogtok menni, hogy kényelmesen elférjetek, ugyanis te és Andi valószinűleg rekord mennyiségű csomagot visytek majd.
     -Ez csak természetes!- válaszoltam vigyorogva- Egyébként ki jön velünk?
     -Az igazgatónőtök, a 2 helyettes és az egyik német szakos tanárnő. Egyébként van egy dolog, amiről még nem beszélünk...
     -Mi az?- már megint közbevágtam.
     -Holnap kapsz bankkártyát, ugyanis az ugazgatónővel, még nyár elején úgy beszéltük meg, hogy sokkal jobb ötlet lenne bankkártyát használni, mint postán küldözgetni a pénzt.
     -Biztos...Szerintem ez szupi! Mindig is akartam bankkártyát!!!
     -De vigyázz!!! Nem fogsz "milliós" összegeket kapni egy hónapra!
     -Ezt...valahogy...gondoltam...- mondtam szomorúságot tettetve.
     -Na jó...most megyek vissza takaritani a konyhába- mondta anyu, s már indult volna a konyha felé, amikor megkérdeztem:
     -Mást nem mondott?
     -Nem...
   Anyu visszament takaritani, én pedig még egyszer utoljára, kimentem elbúcsúzni a barátaimtól. 4 órától 9-ig kint bolyongtunk a város utcáin. Megbeszéltük, hogy levelezni fogunk, leirtuk egymásnak az e-mail cimünket, és megigértük, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot.

   9 óra előtt már csak az oly sokszor emlitett barátnőm volt velem. Még utoljára hazakisért.
     -Sok szerencsét!- mondta könnyes szemmel, mikor a házunk elé értünk.
     -Köszönöm!- ekkor már mindketten sirtunk, majd megöleltük egymást- Mennem kell!
     -Nekem is!- mondta a barátnőm pusztán szolidaritásból.
   Könnyes búcsút vettünk egymástól, majd mindketten elindultunk haza.
   Mikor beléptem a lakásba, addigra anyu már a tv-előtt ült. Furán éreztem magam. Csak ma döbben tem rá, hogy milyen sokáig nem fogom látni a családom és a barátaim. Tehát örültem is meg nem is. De menni akartam!!! Máig nem ismerek olyan okot, ami akkor megállithatott volna.
   Aznap este fél 11 körül mentem aludni. Németországról álmodtam. Álmomban egy folyóparton sétáltam. Egy fiúval, aki fogta a kezem. Sajna az arcát nem láttam, ugyanis az egesz alakot feketének láttam. Csak annyit tudtam kivenni belőle, hogy lezser cuccokat hordott, és hosszú haja volt. De akkor még nem tudtam ki ő...
   Reggel frissen ébredtem. Kikeltem az ágyamból, és felhúztam a redőnyt a szobám ablakán. A hirtelen jött fény elvakitott ugyan, de ez sem vette el  jó kedvem. Kiszaladtam a fürdőszobába és megmostam arcom, fogam. Utána kimentem a konyhába. Anyu már készitett is piritóst reggelire. Együtt megreggeliztünk. Majd felöltözten, és közöen lementünk a városba, ugyanis egy dologból kevés volt otthon: BŐRÖNDBŐL. ANyuval útközben arról beszélgettünk, hogy az otthon levő két bőröndhöz még mennyi kéne ahhoz, hogy minden beférjen, amit vinni akarok.

     -Szerinted mennyi kéne?- kérdezte tőlem anyu, hiszen én tudom, hogy miket akarok vinni.
     -Nem tudom...talán 3-4...de lehet, hogy 5 is...
     -Rendben...akkor veszünk 5 nagy bőröndöt...ha meg is marad 1-2, akkor legalább én is elmehetek valahova...- mondta anyu mosolyogva.
     -Hová???- kérdeztem.
     -Még nem tudom...Lehet, hogy elmegyek egy kicsit a nagyiékhoz...nem fogom sokáig birni egyedül abban a lakásban!!!- anyu most nem mosolygott. Nem is beszéltünk többet az utazásról.
   Az út a város azon részébe, ahol az emberek a bevásárlásaikat tartották, már csak 2-3 percig tartott. Mivel már csak 1 óra volt délig, hamar be akartuk fejezni a bőröndvásárlást. Tehát bementünk az első olyan üzletbe, ahol árultak a keresett cikket.. Kb. negyed óra alatt megtaláltuk a megfelelő darabot, pontosabban darabokat, a világos üzlethelyiségben. Az eladó egy magas, elegáns, jól fésült férfi volt, aki mindig mosolyag. A sok vigyorgás egy idő után feszélyezett. Tehát gyorsan kiválasztottunk egyóriási, sötétkék kerekes bőröndöt. Szerencsére éppen volt 5 darab belőle az üzlet raktárhelyiségében. Kifizettük az árut, majd hazaindultunk az 5 bőrönddel. Ez elég érdekes volt...2 ember és 5 bőrönd.
   De fél 12-re sikerült hazavánszorogni. Mivel főzni már nem volt idő, anyuval úgy döntöttünk rendelünk pizzát. Mindketten mást szerettünk, ezért 2-t rendeltünk. És bolognese szószosat, anyu pedig Margaritát. A pizzát délre ki is szállitották. Megebédeltünk, majd anyuval közösen leültünk a TV elé délutáni sziesztát tartani. Majd 3 óra körül elkezdtünk pakolni.   

   A tájékoztatóban benne volt, hogy a kollégium pincéjében egy mosoda van kialakítva a messziről jött diákok részére, szóval az összes ruhám egyszerre vittem. Ez annyit jelent, hagy a pólók és nadrágok két bőröndöt foglaltak el. A harmadoikba kerültek a tornacipők, amiből ôlassan már 15 pár volt. A 4. bőröndöt a tisztasági cuccok, és a törölközők foglalták el. Az 5.-ben is ruhák voltak, de ebben a télik. Anyuval úgy döntöttünk, hogy kabátot nem viszek, hanem majd veszek ott. A 6. bőröndbe a különböző kiegészítőket, és a szükséges dolgokat pakoltam, mint például: övek, fekete karkötők, plüssök, Tokio Hotel-es kispárna,...stb. A pakolás kb. 2 óra hosszáig tartott. Ezalatt az idő alatt elkondolkodtam, hogy mennyi mindent itt kell hagynom: a családom, a barátaim, a kutyámat, a cicámat, a szobámat...stb. És ekkor eszembe jutott az, ami semmiképp nem maradhatott, hiszen mára már a lńyem egy részévé: a posztereim! A szobám falán 61 csodás Tokio Hotel poszter feszitett. Ezeket fél éven át gyűjtögettem magyar, szlovák és német újságokból. Az összeset óvatosan leszedtem a falról, levágtam a lapszéléről lelógó ragasztó-darabokat, majd gondosan összehajtogattam őket. A szobámban kerestem 3 keménylapú boritót - ugyanis 60 poszter azért elég sok-, majd belehelyeztem a posztereket. Ezután megkerestem a kiegészitős bőröndöt és beletettem a boritókat.
   Amig én a poszterekkel bibelődtem, addig anyu nekiállt vacsit csinálni. A kedvencemet, spagettit, mivel ez olyan utolsó vacsora féle volt nekem.  A vacsi kb. fél 6-ra volt kész. Anyuval együt a TV előtt ettünk. Úgy döntöttem, hogy aznap korán lefekszem, hiszen hosszú út várt rám másnap. Már fél 8-kor  elmentem zuhanyozni. Amig én a zuhany alatt álltam, hallottam, ahogy anyu mosogat, ugyanis tányércsörömpölést éreztem.
   9-kor már az ágyamban feküdtem. Anyu bejött, és adott a homlokomra egy jóéjt puszit.
     -Jó éjt!- szóltam.
     -Jó éjt!- mondta anyu válaszul, és hangtalanul kiment a szobából.
   Miután becsukódott az ajtó, úgy éreztem ez volt az utolsó ilyen jóéjt puszi amit anyukámtól kaptam. Aznap este az elalvás igen nehéznek bizonyult. Próbáltam szép dolgokra gondolni, mint például arra, hogy milyen jó lesz Németben, és nem arra, hogy mit hagyok itt. Nagy nehezen aztán sikerült  úgy lehunyni a szemem, hogy el is aludtam. Ismét fura dolgot álmodtam. Álmomban az esőben álltam, egy számomra még ismeretlen utcában. Ismét azzal az alakkal voltam, akivel egyszer már álmodtam. Most csókolóztunk, miközben bőrig áztunk...