9. FEJEZET:

BOLDOG BÉKEIDŐK???! SOHA!!!!! 

   Órákat feküdtünk egymás mellett. Beszélgettünk egyéni múltunkról és közös jövőnkről egyaránt. Amikor éppen azt meséltem, hogy honnét jöttem megcsörrent a mobilom.
     -Muszály felvenned?- kérdezte Bill. Nem akarta megszakítani a beszélgetést.
     -Igen- néztem a kijelzőre.
     -Ki az?
     -Anyukám- ezzel felvettem a telefont. Anyuval természetesen magyarul beszéltem. Ezt Bill kimondottan élvezte, és folyamatosan engem figyelt.
     -Szia anyu!
     -Szia! Hogy vagy?- kérdezte anyukám.
     -Jól! Nagyon szuper itt! Minden rendben! Csak hiányoztok!
     -Te is nagyon hiányzol nekünk! Hajniék üdvözölnek... Sok barátod van ott?
     -Igen...Nagyon rendesek az itteniek...
     -Most is a kollégiumban vagy?- kérdezte.
   Pár másodpercig gondolkoztam mit mondjak anyunak, de tudtam, hogy egy időn belül hozzájuk is eljutnak a hírek. Úgy gondoltam, hogy inkább nekem kéne elmondanom mindent, és ne az újságokból értesüljön a magánéletemről.
     -Nem...
     -Andi veled van? Hol vagytok?
     -Nem, Andi nincs velem...Tudod...valamit el kell mondanom.
     -Mit???- hallottam anyu hangján, hogy egy kicsit megijedt.
     -Van egy srác...akit azt hiszem szeretek...és...ő is szeret...és én akartam elmondani, hogy ne az újságokból értesülj róla...
     -Újságokból????!- lepődött meg anyu.
     -Ő egy híres ember...
     -De ki is az az ő?
     -Bill...a Tokio Hotelből...
     -Jól hallottam?!- anyu nagyon megdöbbent
     -Igen...
     -Biztos? Mert ha engem kérdezel, akkor ennek nem lesz jó vége...Az ilyen fiúknak a lányok csak pár napra kellenek...
     -Jajjj anyu...Én ismerem őt...ő nem olyan...
     -Csak aztán nehogy csalódj...
     -Nem fogok! Benne nem...
     -Remélem nem ver át...de ha mégis, akkor én megmondtam...
     -Anyu...
     -Sajnálom, de most le kell tennem. Majd még hívlak!
     -Jó...Szia anyu!
     -Szia. Légy jó!
   Ezzel le is tettük a telefont. Billre néztem.
     -Hallotam a nevem...- kezdte Bill.

     -Csak...elmondtam anyunak, hogy...hogy mi van köztünk. Már csak azért is, hogy ne az újságokból tudja meg...
     -Jól tetted...Hogy reagált?
     -Szerinte rosszul teszem, hogy veled kezdek...azt mondja csalódást fogsz nekem okozni...
   Bill átölelt és két csók közé beszúrta:
     -Nem fogok...

   Délben megcsörrent Bill mobilja is.
     -Tessék!- vette fel arra hivatkozva, hogy ő igenis fontos ember. (Na persze! =))
     -...
     -Hello...
     -...
     -MERT?
     -...
     -Hol vagy?
     -...
     -Kivel?
     -...
     -Aha...persze...te oda nem jársz egyedül...!
     -...
     -Szóval?
     -...
     -MI???
     -...
     -OK...
     -...
     -Rendben! Ott talizunk!
     -...
     -Hey!- ezzel letette.
     -Nah?- kérdeztem.
     -Ha arr vagy kíváncsi, akkor Tom volt az!
     -Nem jön haza?
     -Nem, ugyanis egy lánnyal van...
     -Hoppá...- mosolyogtam. Ezt most jól esett hallani, mert így legalább elfelejt- És kivel, ha megkérdezhetem?

     -Azt mondta Lafee-vel...
     -Komoly???- leesett az állam- Mit keres az itt?
     -Nem tudom, de nem is érdekel...Engem most csak egyvalaki foglalkoztat, és az te vagy!- erre megcsókolt- Tudod mit szivecském?
     -Na mit "kisherceg"? - nevettem.
     -Azt, hogy most összekapjuk magunkat...
     -Igen???
     -...aztán...
     -...aztán???- adtam két puszit a nyakára.
     -...aztán elmegyünk a városba sétálni, és beugorhatunk valahova enni, majd elsétálunk a Bildhez.
     -Bizots vagy ebben? Nem akarom, hogy megint a címlapon legyünk...Nekem ez nem olyan jó...Kis idő múlva ugyanis már bujkálnom kell majd az őrült rajongóid elől...
     -Baráti séta?
     -Bill...
     -Nyugi, nam lesz semmi baj! Majd tartjuk a távolságot...
     -Nemhiszem, hogy beveszik...
     -Eszembe jutott valami! ÁÁÁ...ez jó lesz!
     -Mi?- kíváncsiskodtam.
     -Az, hogy azt mondjuk, egy külföldi rokon vagy...
     -Unokatestvér?- kérdeztem. Elég jónak tartottam az ötletet.
     -Mondjuk...És ezt délután el is mondhatjuk. Mindenki el fogja hinni, hogy barátok vagyunk.
   Felálltam, és odaballagtam az ajtóhoz. Vártam, de Bill csaknem akart jönni...:o)
     -Most akkor megyünk sétálni, vagy nem?
     -"Repülök édes"- felkiáltással felugrott, és már jött is kinyitni az ajtót. Pár perc alatt összekaptuk magunkat, és elindultunk. Több utcán is végigétáltunk, mire beértünk a belvárosba.
   Már dél is elmúlt, mikor egy kisebb csapat lány ránktámadott a parkban.
     -Bíííll! Bíííll!!!- rohantak felénk autogramért.
     -HAJRÁ!- súgtam oda Billnek.
   Miután odaértek hozzánk, a csajok egyből letámadtak engem is:
     -Te meg ki vagy?- elég gonosznak hangzott.
     -Ne merd elszeretni Billt tőlem!
     -Hééé...Őt hagyjátok békén, jó!?- szólt rájuk Bill.
     -Akkor tényleg a barátnőd?
     -Nem...nem a barátnőm! Az unokatesóm, aki itt nyaral...izé...itt lesz egy darabig!
     -Sziasztok!- próbáltam kedves lenni.
     -De én láttalak titeket az újságban...
     -Az félreértés volt...-szóltam.
     -...ma délután megyünk a BILD-be, és tisztázzuk a félreértést! Ne haragudjatok, de nekünk most mennünk kell!
   A lányok hála Istennek megértették a lényeget, és hagytak minket távozni. Billel bementünk egy gyorsétterembe. Rendeltünk hamburgert és kólát, majd leültünk az egyik asztalhoz.
     -Elég jól sikerült átvágni a csajokat...-mondtam.
     -Ja...mondjuk én ennek nem vagyok a híve ,de néha miszáj egy kicsit füllenteni!- helyeselt.
     -De ,ég mindig jobb füllenteni egy kicsit, minthogy aztán mindenki miutánunk futkosson...Nekem untig elég volt egyszer a címlapon lenni. Ráadásul nem kéne nagyon ingerelni Martint...
     -Martint nem is tudom mikor láttam utoljára!
     -Már nem azért, de én tudom mikor láttam őt utoljára: csütörtökön!
     -Jaj! szegénykém- mondta Bill.
     -Néha olyan furán néz rám...Nagyon ijesztő! Már komolyan félek tőle!
     -Nem lesz semmi baj! amíg engem látsz, addig semmi rossz nem lesz!- vigasztalt. Most jól esett volna ha megölel, de nem lehetett kockáztatni...Még nem...

     -Remélem is, hogy vigyázol rám! egyébként hol van Franz?! Már egy napja nem láttam!
     -Adtam neki egy szabad szombatot...Addig elutazott haza...Halle-be.
     -Csaknem hazaszaladt anyuci szoknyájához?- mosolyogtam.
     -Jajj...ne légy már gonosz!
     -Nem vagyok!
     -Dehogyisnem!- piszkált Bill.
     -Szóval gonosznak tartasz?! Ne akarj velem ma kettesben maradni!- fenyegettem, de ő csak vigyorgott és kacsintott egyet.
   Miközben ettünk, folyamatosan hülyéskedtünk valamivel. Hol röhögtettük egymást, hol dobálóztunk.
   Kb. 2-kor hagytuk el a helyet, és lassan ballagva elindultunk a BILD szerkesztősége felé. Fél 3-kor megálltunk a bejáratnál. Mielőtt bementünk volna, Bill a fülembe súgta:
     -Szeretlek!- ez olyan volt, mintha nem lenne 100%, hogy élve kiengednek az ajtón.
     -Én is!- súgtam vissza.
   Az utca végén ekkor feltűnt Georg és Gustav. Lassan odabattyogtak hozzánk.
     -Hello- köszöntünk mind a 4-en egyszerre.
     -Te meg?- kérdezte Georg, és közben megborzolta a hajam.
     -Hééé!- kezdtem ujjaimmal fésülködni- behívtak!
     -Mert?- kérdezte Gustav.
     -Azt nem tom!
   Ekkor Tom is megérkezett. Ismét csoportos köszönés jött.
     -Bemegyünk?- kérdezte Tom.
     -Gyerünk!- indultunk el az ajtó felé.
   A szerkesztőség épülete egyébként óriási volt. Kb. 5-6 emelet magas lehetett. Drappos-fehéres falak, és a bejárat felett egy óriási piros betűs felirat:
                             BILD

   Beléptünk. Az előcsarnokban millió ember sürgött-forgott. Papírkötegekkel, ujságokkal a kezükben rohangáltak. Az ok: fél óra múlva lapzárta. Szóval mi a hétfői, vagy keddi számban fogunk szerepelni. Valószínű!
   Nekem nagyon úgy tűnt, hogy a 4 srác már ismeri itt a járást. Én kicsit megilletődve baktattam utánuk, hiszen még sosem voltam ilyen helyen. Bill minden 10. másodpercben rámnézett, hogy meg-e vagyok még...Eleinte ezt kedvesnek találtam, de 10 perc múltán, már kezdett zavarni. Az meg aztán pláne, amikor Georg puszta humorból odaszólt nekem:
     -Gyere törpi! Nehogy elvessz nekünk!- én ezt egy szúrós pillantással díjaztam. nem szerettem amikor a magasságommal zaklatnak. mi van akkor, ha az ember csak 163cm (kb.)?! Goerg így is csak 1 fejjel, és egy nyakhosszal vezetett felettem.
     -Persze, hogy nem!- vágta rá Gustav, és a vállamra támaszkodott a könyökével. erre mind a 4 srác próbálta elfojtani a nevetést, én pedig csak úgy hülyeségből felhúztam az orrom!
   Beszálltunk a liftbe, és elindultunk a 4. emeletre. Miután elhagytuk a liftet, végigmentünk a folyosón. Annak végén volt egy ajtó, amin kis táblácska hirdette:
                                                        Anna Glüschen
   Bill kopogott, majd beléptünk. Az asztala mögött ott ült a mi kis Annikánk. 
     -Sziasztok! miért nem délelőtt jöttetek?
   Mire Tom boldogan, gondolkodás nélkül rávágta:
     -Billék reggel beragadtak a fördőszobába!
     -Ki az a "Billék"?- Annácskánkat kimondottan érdekelte a téma. Bill ijedten bámult Tomra, én ugyanúgy Billre. Georg és Gustav pedig arcunkat látván alig bírták visszatartani a röhögést. tomnak azonban nem tűnt fel, hogy mi van, és gyanútlanul folytatta:
     -Hát Bill és agy lá..- na most leesett neki, hogy ez elég veszélyes helyzet- laála lala lala la...- és még millió la-la következett kb. 4 szólamban, ami hihetetlenül hasonlított a " Tavaszi szél" című, még otthon tanult népdalra.
   Bill Tom megmentésére sietett, és kibökte:
     -Eyg lány...macskával!
   Ez már untig elég volt Gustavnak és Georgnak ahhoz, hogy elszakadjon a cérna. A következő 10 percben őrült rööhögés rázta az épület falait. Én nagy kínomban nem tudtam, hogy sírjak e vagy nevessek Bill eme művészi megnyilvánulásán. Sajna csak üveges szemekkel bámultam ki a fejemből.(Mint később kiderült kereszttűzben Bill szerszámára. Ezt onnan tudtam, hogy még aznap délután szóvátette nekem =S ) bár talán jobb lett volna, ha röhögök, ugyanis így kockáztattam azt, hogy "bérletet kapjak" a következő 10 Bild-címlapra.
     -Aha- nyögte végül Annink, de negatívumként sorolhatom, hogy már a 3. színű tollal jagyzetelt. Ez annyit jelent: MEGVAN A BÉRLET!!!- Szóval...- folytatta- először a 4 sráccal szeretném megcsinálni az interjút, aztán utána Katrinnal...
     -Kriszti!- vágtam közbe mogorván.
     -Mindegy! Szóval légy szíves addig foglald el magad odakint...
     -Ribanc!- mondtam magyarul, majd elhagytam a termet. Így sajna nem tudtam mit kérdeznek tőlük, és mit válaszolnak.
   Kb. fél 4-kor, 30 perc ücsörgés után rámjött az idegroham. Felálltam, és elkezdtem össze-vissza járkálni. Folyamatosan hívogattam valakit, ugrabugráltam.
   Persze a srácok csak 4-kor hagyták el a termet. Mikor kijöttek, egyből letámadtam őket:
     -Na? Mi volt?
     -Semmi extra!- vágta be Tom.
     -Van egy jó hírem!- újságolta Bill vigyorogva.
     -Mi?- kíváncsiskodtam.

     -Kidumáltam, hogy ne csak veled egyedül, hanem mindkettőnkkel egyszerre csináljon interjút.
     -Szupi!- ennek őszintén örültem. Most legalább kiderül mennyire jól tudunk együttműködni.
     -Bill és Katrin...
     -Kriszti!
     -MIndegy! Légyszi gyertek be!- hívott minket Annus.
   Ismét bementünk az irodába. A sarokban volt egy kis kerek asztal. Az köré ültünk le mindhárman.
     -Szóval...Kezdhetjük???- kérdezte Anni fanatikusan.
     -Ahha- vágtuk rá Billel unottan.
   Az interjú valahogy így zajlott:
   Annus: Mikor ismertétek meg egymástt?
   Én: Még rég! Amikor...
   Bill: ...kicsik voltunk! Régen sokat jártak hozzánk. Sok nyarat töltöttünk együtt!
   Annus: Ebből az jön le, mintha ti rokonok lennétek!
   Bill: Azok is vagyuk!
   Én: Unokatesók!
   Annus: Ezek szerint nincs is köztetek semmi?!
   Én: Nincs. Ez egy óriási félreértés! Azért is jöttem el, hogy mindent tisztázhassunk. Bill csak a kísérőm, aki jó unokatesó lévén figyel rám, mert rá vagyok bízva. Ő az én személyi testőröm!
   Annus: Tehát minden ami az újságokban megjelent eddig rólatok csak pletyka?
   Bill: Igen...Így visszagondolva tényleg félreérthető ez az egész sztori. Ezt el kell ismernem!
   Én: Nekem is! És elnézést is kérek a rajongóktól. Biztos  szívszélhűdést kaptak, mikor az jelent meg, hogy Billnek barátnője van. Sajnálom...

   ( Annus reménytelennek tartotta, hogy ezek után bárminemű szexuális kapcsolatot felfedjen Bill és köztem. Persze mint mások magánéletében vájkáló személy, azaz riporter, ezt nem hagyhatta annyiban):
   Annus: Katrin...
   Én: Kriszti...
   Annus: Mindegy...Szóval a csapat többi tagjához sem fűz semmilyen kapcsolat, ami esetleg több lehet mint brátság?
   Én: Ha arra gondolsz, hogy melyikőjükkel feküdtem le, vagy melyikőjükkel csókolóztam, akkor ki kell ábrándítanom: Egyikkel sem! Mi csak nagyon jó haverok vagyunk. Sokat hülyéskedünk, szórakozunk együtt, de semmi több...
   Annus: Hát akkor azt hiszem ennyi! Bill...Katrin...
   Én: Kriszti...
   Annus: Mindegy...Örülök, hogy itt voltatok. Remélem, hogy még fogunk együtt dumálni!
   Billel elköszöntünk, majd kimentünk a folyosóra. A másik 3 srác megvárt: Ez kedves volt tőlük. Közösen elindultunk kifelé az épületből. Kint nagy meglepetésünkre havazott. Ismét.:o)
     -Mikor is lesz a következő fellépésünk?- kérdezte Gustav.
   Mindenki Billre nézett, mintha ő lenne a csapat két lábon járó, lélegző és beszélő határidőnaplója. Nem is kellett benne csalódni:
     -Szombaton Berlinben, aztán két hét Csehországban...
     -Tessék?!- lepődtem meg- Miért nem szóltál?- súgtam oda Billnek.
     -Majd megbeszéljük kettesben.
     -Na mindegy...én megyek- kezdte Gustav- Franziska ma jön haza Angliából. Szal rám most nagyon várnak.
     -Elkísérlek...Én is arra megyek- szólt Georg.
     -Sziasztok!- köszöntünk el tőlük.
     -Hello- szólt a két srác.
   Tehát egyedül maradtam Tommal és Billel. Kínos csend borult ránk. Pár percig csak néztünk magunk elé.
     -Haza megyünk?- kérdezte Bill.
     -Én nem megyek! Dolgom van!- jelentette ki Tom.
     -Ok! Én visszamegyek veled Bill, mert még ott van az összes cuccom!
     -Akkor gyerünk- ezzel én és Bill a külváros felé vettük az irányt, Tom pedig ki tudja merre.
   Kb. 20 percet baktattunk szótlanul az utcákon, aztán megérkeztünk Billékhez. Bementünk. Senki nem volt otthon. Miután megbizonyosodtunk arról, hogy tényleg egyedül vagyunk, felmentünk Bill szobájába. Ő ismét bezárta az ajtót, nehogy hívatlan vendégünk akadjon. Megölelt és megcsókolt.
     -Már alig vártam, hogy itt legyünk!- mondta.
     -Bill...
     -Mi a baj?- simogatta meg az arcom.
     -Miért nem mondtad, hogy elmész?
     -Csak 2 hét az egész...
     -Bill...
     -Észre se fogod venni, és már itt is leszek- megpuszilta a homlokom.
     -Mikor akartad egyáltalán elmondani?
   Bill csak hallgatott.
     -Én megértem, ha sokat utazol, csak legalább szólj, ha elmész...
     -Rendben...Megígérem, hogy szólni fogok...
     -De...
     -Szeretlek!- ezzel megcsókolt.
     -Jól van...nem akarok ebből nagy ügyet csinálni, csak úgy érzem annyit azért megérdemlek, hogy elmondd, ha elutazol...Pláne ha két hétre!
     -Igazad van...
     -Nekem lassan mennem kell...- álltam az ajtóba.- Vissza kell vonulnom a kollégiumba!
     -Nem kell! Neked nem!- ölelt át.
     -De igen, mert tanulnom kell, ha maradni akarok..- kibújtam Bill karjai alól, és összeszedtem a cuccaimat.
     -Igazad van...elismerem.
   Kb. délután flé 6-kor búcsúztunk el egymástól. Lassan visszaballagtam a kollégiumba. Andi ekkor már idegesen görnyedt a könyvei fölé.
     -Mi a baj?- kérdeztem.
     -Tudtad, hogy hétfőn mindjárt az első órán nagydolit írunk fizikából?!  Az egész éves anyagot kéri, plusz még a számításokat is!
     -Ez most komoly?!
     -Szerinted úgy nézek ki mint aki viccel?!- méltatlankodott Andi.
   Ezzel neki is álltam tanulni. Inkább még a telefonom is kikapcsoltam, csakhogy senki ne zavarjon.
   Hétfőn reggel rossz előérzettel mentem suliba. Nem hiába... Már korán feltűnt, hogy mindenki furán néz rám, és némelyek összesúgnak a hátam mögött. Mikor beértem az osztályba megkérdeztem Barca-t és Lena-t, hogy nem-e tudnak valamit. Erre Lena elszaladt a padjához, kikapta a táskájából az aznapi BILD-et. majd a kezembe nyomta.
     -Naneee...- mondtam- Ez nem lehet! Megölöm azt aki ezt írta!
   A címlapon ismét én mosolyogtam. Ezzel még nem is lett volna baj, ha más szalgcímet választanak a képhez. Azon ugyanis ez állt:

   MEGDÖBBENTŐ!!!
     KRISZTI BEVALLOTTA:
SEMMINEMŰ KAPCSOLATA NEM LEHET BILLEL, UGYANIS A LÁNYOKAT SZERETI!!!
A RAJONGÓK MEGNYUGADHATNAK?!

   Fellapoztam az újságot. Most csak egy rövid kommentár volt egy kép mellett, amin egy lány és én voltunk. A lányban pedig felismertem...ANDIT! "hogy én ezért mit kapok!?" gondolattal olvasni kezdtem a nyúlfarknyi szöveget:

   "Múlt hét egyik délutánján Magdeburg belvárosában Krisztinát és "barátnőjét", Andreát, millió ujságíró rohamozta meg. Mindegyik azt szerette volna megtudni, hogy Krisztit milyen kapcsolat fűzi a Tokio Hote frontemberéhez, Bill Kaulitzhoz, hiszen nemrég látták őket együtt barangolni a külvárosban. Krisztina erre kifejtette:
     -"A Billel való séta csak baráti jellegű volt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy én a lányokhoz vonzódom!" "

     -Hogy szakadna rájuk az ég ! Én ilyet sosem mondtam!- fakadtam ki.
     -Mi elhisszük!- vigysztalt Baarca.
   Andi csak bámult maga elé.
     -Bocs!- mondtam- Nem akartam!
     -Semmi gond! te nem tehetsz róla!
     -Örülök, hogy így gondolod!- néztem a talajt.
   Mondanom sem kell, hogy egy ilyen eset után nem valami jól írtuk meg a dolgozatot. Mivel hétfő reggel dupla fizikánk van, az 1.-n írtunk, a 2.-on pedig kijavította, és ki is osztotta a dolikat.
     -Szuper!- mondtam mikor megkaptam a dolit, amin (Magyarország szerint) 2-es volt.
     -Nekem 3-as!- mondta Andi, aki világéletében okosabb volt nálam.
   Óra után így szólt hozzám a tanár:
     -Úgy tudom, ha itt akarsz maradni, 5-öst kell adnom, az értékeléseidbe, de ha nem csipkaded magad, tőlem nem kapsz jobbat 3-asnál!
     -Rá fogok kapcsolni!- ígértem elszonytyolodva.
     -remélem is!- ezzel a tanár elhagyta a termet.
   A nap további részében úgy éreztem minden diák és tanár engem szapul. Szükségem lett volna Billre, vagy legalább Tomra, de egyiküket sem láttam aznap. Valószinű nem jöttek be a suliba.
   Délután tönkrement idegi állapotban ballagtam haza. Andi még találkozott Jürgennel, így egyedül ültem a szobánkban és néztem a BILD-et. -Mindent úgy összekevertek! Hogy fogom én ezt kimagyarázni?!- gondoltam.
   Ekkor valaki elkezdett vadul dörömbölni az ajtón. Kinyitottam. Bill állt mögötte, aki egyből letámadott:
     -Miért van már két napja kikapcsolva a telefonod?! Sehogy sem tudlak elérni! Mi bajod van?- dühöngött Bill számonkérően.
   Én meg válaszul csak elkezdtem bőgni. Épp elég volt már a mai napból.
     -Mi történt?- kérdezte Bill egyből kedvesen és nyugodtan. Becsukta az ajtót maga mögött.
     -Nagyon elegem van már abból, hogy mostanában mindenki engem bánt. Nem elég, hogy az a buzi 3-ast akar adni fizikából, hogy mindenki összesúg a hátam mögött, hogy a BILD már megint kitalál rólam dolgokat és kiforgatja a szavaimat, még te is velem kiabálsz?!- kiabáltam bőgve- Miért lett hirtelen minden ennyire rossz?! Miért?
     -Sajnálom szivem!- ölelt meg Bill- Mindez az én hibám...
     -Nem...ne mondj ilyet!- szipogtam Bill mellkasán.
     -De igen...mondom, mert ez így van! Ha én nem lennék, nem kerültél volna reflektorfénybe, és nem lenne ennyi gondod...- majd kb. 3 másodperc múltán hozzátette- Azt hiszem ki kéne szállnom az életedből!