5 . FEJEZET-        AZ INDULÁS!!!      Reggel elég kipihentnek éreztem magam. Kb. 9-kor ébredtem fel. Miután felhúztam a szobám ablakán a redőnyt, elindultam a konyha felé. Anyu éppen tükörtojást csinált. Mindig ketchup-pal szoktam enni, de most, hogy 2 napos buszút áll előttem, inkább hanyaagoltam.Nem hiányzott, hogy óránként hánnyak útközben. Még kb. 2 percet kellett várnom a reggelire. Anyuval fejenként 2 tükörtajást pusztitottunk el. Mig anyu vizet ivott, én tejet, amit imádtam. Naponta akár egy-két litert is képes vagyok meginni. Kb. 10 órakor elkezdtem készülődni. Először elmenetm zuhanyozni. Hajat is mostam. Mikor kiléptem a zuhany alól, mentem mosakdni. Fogat mostam,... stb. Mikpor végeztem, már fél 11 volt. Fél 12-kor pedig már el kellett indulnunk a suli elé. Sietve beléptem a szobámba, ami jóformán már teljesen üres volt. Csak a bútorok maradtak.    A szobámban volt egy kis pipere-asztal székkel és tükörrel. Az asztalon még ott volt néhány fontos dolog, ami még ma kellett. Először is lecseréltem a fürdőköpenyem aaz ágyra készitett ruhákra, majd leültem a tükörhöz, és fél ra alatt tökéletes simára vasaltam a hajam, ami kb. 10 cm-vel a vállam alá ért. Majd feltettem egy kis alapozót, szájfényt, a szememet pedig mint mindig, feketéveel húztam ki. Készen vagyok. 10 perc múlva fél 12...              Kimentem az előszobába, felvettem az egyik tornacipőm, és a sapim. Az előszobában volt egy egész alakos tükör. Beálltam elé. Jónak éreztem az összhatást. Világoskék, szagatott farmer, fekete-fehér csikos, hosszúujjú póló,ugyanis kint ahhoz képest, hogy nyár volt, elég borult, hűvös idő volt, fehéer tornacipőt, fekeet csipkebortással és fűzővel, fekete, ujjnélküli bőrkestyűt, fekete base-ball sapit és a körmeim mint mindig, most is feketék voltak. Any a nappaliban ült, és várt rám. Beálltam az ajtóba, és csak ennyit mondtam:      -Kész vagyok!      -Akkor hozzuk ki a bőröndöket, és vigyük ki a kocsiba.      -Oké!- válaszoltam.    Lassan elindultunk a szobám felé. A 6 bőröndöt 3-asával vittük le, mert tudtuk guritani őket, de 4 már nem fért be a liftbe. Szval miután az első 3 bőröndt levittük, visszatértünk a laásba. Anyu megfogott 2 újabb bőröndöt. Ekkor igy szóltam:      -Anyu! Szeretném még egywszr utoljára én bezárni a lakást.      -Rendben!- válaszolta anyu, és sarkonfordult, majd lement a lifttel.    Én még egyszer utoljára körülnéztem a 3 szobás lakásban. Sorra bejártam az összes szobát. A fehérre csempézett fürdőszobét, a diófabútoros konyhát, anyu fehérbútoros hálószobáját, a feketebútoros nappalit, és a szintén fekete bútorokkal rendelkező szobámat, majd megálltam az előszobában. gyik kezembe felvettem a bőröndöm, a másikba a gitáromat nagy levegőt vettem, majd hátat forditottam a lakásna, és kiléptem a folyosóra. Megnyomtam a lift hivógombját, és amig vártam a liftet, gondosan bezártam a lakásajtót. A kulcsot kétszer forditottam el a zárban, majd tüntetően a lift felé indultam csomagjaimmal. Beszállatm a liftbe, és megnyomtam a földszintet jelző gombot. Amig a liftben álltam, elővettem a farmerzsebemből a mobilom, hogy megnézzem mennyi az idő...11:31...A francba...sietnem kell... Már tettem volna vissza a telem, amikor vibrálni kezdett, jelezvén, hogy sms-t kaptam... Gyorsan megnéztem kiirt. Hajni...Az egyik legjobb barátnőm. Ezt irta:      -Mindannyian jó utat kivánunk...Hiányozni fogsz...Nézd meg a postaládád...Hajni és a haverock.    Majdnem elsirtam magam. Gyorsan kisiettem az utcára. Bepakoltam a bőröndöt és a gitárt a kocsiba.      -Siess már! Elkésünk!- sürgetett anyu kétségbeesetten.      -Mindjárt jövök!- és ezzel szaladni kezdtem a ház felé.      -Hová mész?!      -Megnézem a postát!- kiáltottam vidáman.      -Kriszta! Szombat van! Ma nincs is posta!- de mire anyu ezt végigmondta, én már vissza is tértem, kezemben egy fehér boritékkel, és kulcsokkal, amiket anyu kezébe nyomtam, majd beültem a kocsiba, és csak ennyit mondtam:      -Akkor indulhatnánk?!- kérdeztem.      -Persze!- szólt anyu, és gyorsan beugrott mellém az autóba.       Mivel elég nagy volt a forgalom, 11:50-re értünk a suli elé. Andiék már ott voltak, sőt a busz is, igy már csak rám vártak. Apu is ott volt. Tegnap este felhivtam, és megigérte. Most pedig itt van!!! gyorsan kipakoltunk a kocsiból, és beraktuk a busz aljába a bőröndöket. Nálam már csak a levél, a gitár és 2liter ásványviz maradt. Megöleltem anyuékat:     -Hiányyozni fogtok!- mondtam.     -Te is nekünk!- válaszolta anyu.     -Jelentkezz ha odaértetek!- szólt apu.     -Persze!- Andi és én könnyes búcsút vettünk szüleinktől, majd nehéz szivvel felütünk a buszra. Az ig.nő és a többi tanárnő már beszálltak a busz elejébe. Mi a busz hátulját céloztuk meg. Mivel a busz elindult, mi gyorsan hátraszaladtunk, elhúztuk a függönyt a hátsó ablakról, és integettünk a szüleinknek. Ők pedig könnyes szemmel válaszoltak a gesztusainkra.    Aztán lassan kikanyarodtunk az iskolautcából, és a szülők eltűntek a szemünk elől. Nehéznek éreztem a szivem. Mondhattam, hogy az egyik szemem sir, a másik nevet, hiszen örültem, hogy Németországba mehetek, de tudtam, hogy nagyon fognak hiányozni azok, akiket itt hagyok.Ekkor eszembe jutott a levél, amire jóformán még rá sem pillantottam. De most ránéztem a boritéra. Arra valaki csak ennyit irt: CSAK MAGDEBURGBAN NYISD KI!!!    Nehéz volt, de a levelet mégis a gitártokom zsebébe tettem. Andival beszélgettünk a nyárról, és kiderült, hogy neki is olyan lassan telt el a nyár mint nekem.    Az első megállónk Pozsonyban volt. Kb. délután kettőre értünk oda. Megtankoltunk, majd lassan továbbindultunk. Pozsonyba Komáromon, Nagymegyeren, Dunaszerdahelye és Somorján keresztül jutottunk el. A szlovák fővárostól már csak pár kilométerre volt a határ. Hála Istennek csak negyed órát kellett állnunk. Mindannyiunknak megnézték az útlevelét, belekukkantottak a busz alján lévő csomagtértbe, majd tovább is engedtek minket.    Délután 3-kor már parkolót kerestünk Bécsben, ahova Hainburgon keresztül jutottunk el. Hihetetlen módon sikerült is, de csak a városközponttól fél órányi gyaloglásra. Szóval a tanárokkal együtt leszálltunk a buszról. Csak a sofőrt hagytuk ott.    A következő fél órában 6-an róttuk az osztrák utcákat. Gyönyörű hely volt. Voltz egy-két extrémebb ház is, de az utcák festői szépségűek voltak. Háromnegyed 4-kor megálltunk egy hosszú sétálóutca egyik végében, ahol csak üzletek voltak, majd igy szólt az ig.nő:      -Most pedig lányok, fél 6-ig kaptok időt egy kis vásárlásra...      -Szuper!- vágtunk közbe min a ketten.      -..., de ne kóboroljatok el! Fél 6-kor itt találkozunk!      -Rendben!- mondtuk megint együtt, és már rohantunk is az első üzlet felé    Beléptünk. Az üzlet egy ruhás üzlet volt, ahol tök ász pólókat lehetett venni. Andi megcélzott egy rövidujjú világoskék felsőt, ami vékony anyagból készült, és jó nagy V kivágása volt. Én pedig megláttam egy gyönyörű, fehér, hosszúujjú felsőt, aminek elején a Tokio Hotel jele volt. Éreztem, hogy meg kell vennem.    1 óra múlva Andival már fejenként 5 táskát birtokoltunk. 5-kor úgy döntöttünk, hogy jó lenne vacsizni valamit, mert ki tudja mi lesz még ma.    A vacsi nálunk annyit jelentett, hogy kiültünk az egyik gyorsétterem elé és bevágtunk egy-egy hamburgert colával. Aztán az utolsó negyed órában már csak sétálgattunk, és fél 6-kor már megrakott táskákkal vártuk a tanárainkat, majd miután ők is megérkeztek elindultunk a busz felé.    6 körül már indultunk is tovább. Andival a táskáinkat leraktuk egy-két ülésre. 3 órán át buszoztunk tovább 6 városon, azaz Pressbaumon, Wilhelmsburgon, Amstettenen, Haagon és Ennsen keresztül, mire este 9-re Linzbe értünk. Egy benzinótra mentünk. Kb. negyed tizko fékeztünk le az egyik benzintartály mellett. Amig a sofőr tankolt, addig mi bementünk a benzinkút üzletrészébe. Vettünk körtés-almás Ice Fruit-ot, ami a kedvenc üditőm, majd visszamentünk a buszba. A sofőr kifizette a tankolást, majd továbbindultunk. Elhagytuk Leondinget,  majd Passaunál átmentünk a német határon. Ez kb. este fél 12-kor volt. Vaksötétben gurultunk át Németországba.    Furcsa érzés lett úrrá rajtam. Olyan érzés fogott el mintha hazaértem volna. Olyan volt, mintha Németország a második otthonom lenne.    Még két órát buszoztunk, az az 5 városon kersztül hajtottunk, mire megérkezünk Regensburgba. Az 5 város a következő volt: Vilshofen, Osterhofen, Deggendorf, Bogen és Straubing.    Már majdnem elaludtam, amikor megérkeztünk egy éjjel-nappali bolt elé. Nagy nehezen lekászálódtunk a buszról, és bementünk venni enni- és innivalót.Mivel a reakcióidőnk elég hosszú volt, éjjel 2-kor indultunk tovább. Még két városon - Neumarkton és Feuchton - mentünk keresztül, mire megérkeztünk Nürnbergbe, ahol találtunk egy direkt kamionok és buszok részére kialakitott pihenőhelyet. Kb. fél 4-re értünk oda, és meg is álltunk pihenni. Ez az ötlet azért tetszett nekünk Andival, mert egyikünk sem szeret rázkódó buszban aludni.    Reggel fél 9-kor ébredtem fel. A nap még mindig nem látszódott  a borús idő miatt. Mivel a terv szerint 9-kor indultunk tovább Nürnbergből, felkeltettem Andit is, ugyanis már csak ő aludt az egész buszban. Andi elég nehezen tért magához, de lassan lekászálódtunk a buszról, a sofőr kinyitotta a busz aljá, kivakartunk egy-egy bőröndöt, kiszedtünk egy-két cuccot, és egyenként gyorsan átöltöztünk.Olyan gyorsan, hogy háromnegyed9-kort elindultunk keresni egy benzinkutat. 5 perc alatt sikerrel jártunk. Amig a sofőr tankolt, addig az egész banda berohant a benzinkút mosdójába fogat mosni.Annyi idő nem volt, hogy sminkelhessünk, de a tegnapi adagot most lemoshattam.Megálltam a tükör előtt, és szokásomhoz hiven végignéztem magamon: 7/8-os fekete nadrág, piros, hosszúujjú felső, feket "ROCK 4EVER" felirattal, piros tornasipő fekete halálfejjel, fekete sapka, és a tegnapi kesztyűk.    Miután mindenki kész lett, kimentünk a benzinkút üzletrészlegébe, vettünk reggelinek való édességet és innivalót is. Fizettünk, majd kisiettünk a buszba. Addigra sofőr is rendbeszedte magát, és 9 után 3 perccel továbbindultunk a célunk felé.    Nürnbergből Fürthbe 10-15 perces útnak kellett volna lennie, de a miénk 3 órás lett, ugyanis a két nagyváros között félúton óriási dugóba keveredtünk. De negyed 1-re Fürthbe értünk. Fürth elég forgalmas város, ezért 12:45-kor indultunk tovább. Most szerencsénk volt, és 13:10-kor már Erlangenben voltunk. Ott egyórás megállót tartottunk, hiszen ebédelnünk kellett. Elmentünk az erlangeni McDonald's-ba. Az egy óra elteltével ismét buszra szálltunk, és 4 városon  hajtottunk át, mégpedig Forchheimen, Bambergen, Lictenfelsen és Coburgon. Majd 15:40-re már Hildburghausen-ben voltunk. Itt csak fél órára álltunk meg. Elmentünk tankolni. Majd 4 után 10 perccel a sofőr újra beinditotta a buszt, és Ilmenaun, és Arnstadton keresztül 1 óra alatt Erfurthba értünk. Ott ismét 1 órás szünetet tartottunk, hogy kényelmesen megvacsorázhassunk. Mivel a tanároknak már kezdett elegük lenni a gyorskajákból, kerestünk egy éttermet. Én töltött pulykamellet rendeltem rizzsel. Italnak pedig ásványvizet. Gyorsan megvacsoráztunk, majd 6 után 12 perccel már mentünk is tovább. Átkeltünk Weimaron, Apoldán, Naumburgon, Weissenfelsen és Zwenkaun. Háromnegyed 8-kor már Lipcsében pihentettük magunkat. Ismét szundiszünetet tartottunk. Alvás előtt még elővettem a gitárom, és eljátszottam egy-két számot, de hamar elaludtam, mert a sok utazás nagyon fárasztó, és szokatlan volt nekem.    Este megint furcsát álmodtam: Egy hosszú utcán sétáltam. Az utca mentén 15-17 éves lányok álltak kisebb- nagyobb csioportokban. Amikor elhaladtam mellettük, mérgesen rámnéztek, ujjal mutogattak rám, és ezt mondták:      -Ő az aki tönkretette!!!...    Reggel amikor felébredtem, elmeséltem az álmomat Andinak:      -Szoktál máskor is ilyen fura dolgokat álmodni?      -Van még két álmom ami elég fura volt...      -Elmeséled?      -Ok! Szóval: Az egyik arról szólt, hogy egy alakkal, kézenfogva sétáltam Németországban egy folyóparton.      -Nem tudod ki volt az?      -Nem, mert csak egy fekete alakot láttam a srác helyén,de azt láttam, hogy hosszú haja van, és lezser cuccokat hord. Nem ismerős?      -Nem! Bocs! De meséld el a másik álmod is!      -Hát akkor a második: Ismét azzal a sráccal voltamakivel az 1. álmomban is. Egy utcán smároltunk, miközben zuhogott az eső...      -Fúúú...Ez tök jó!!!!!      -Mi a jó!?      -Tök jó álmaid vannak!      -Andi?!      -Most mi van? Lehet, hogy bejön!- Andi totál bezsongott.      -Ááá...tuti nem...Az lehetetlen!- próbáltam leállitani Andit, de azért elképzeltem milyen lenne, ha tényleg bejönnének az álmaim...      -Jó...ne veszekedjünk...majd meglátjuk...- mondta Andi, de látszott rajta, hogy szivesen folytatná ezt a beszélgetést.      -Oké!           9-kor mindannyian elindultunk reggelizni. Fél 10-től kaptunk másfél órányi szabadidőt. Andival úgy döntöttünk, hogy most nem vásárolunk, hanem inkább sétálunk.    Miközben jártuk Lipcse utcáit láttunk hátulról egy alakot, aki kisértetiesen hasonlitott Billre. De mire jobban megnézhettem volna eltűnt a sarkon...      -Láttad?!- kérdezte Andi meglepődve.      -Mit?- nem voltam biztos benne, hogy ő is arra gondol-e, mint én.      -Az az alak a saroknál olyan volt, mint...      -...Bill!- vágtam közbe.    Andival egymásra néztünk, majd egyszerre rohanni kezdtünk, de mire mi is befordultunk a sarkon, az alak eltűnt...      -Hát ez pech!!!- vágtam rá- Egyébként hány óra van?      -Fél 11...      -Akkor el kéne indulnunk vissza!- modtam kissé csalódottan.    Andival csendben megfordultunk, és visszaindultunk a buszhoz. Mivel a városközponttól csak két utcányira voltunk, hála Istennek nem tévedtünk el.    Tehát 11-kor már indultunk is tovább. Elhagytuk Bill és Tom szülővárosát. Átmentünk Schkeuditzon, és 11:20-ra megérkeztünk Halle-ba. Háromnegyed 12-ig ebédeltünk, majd elmentünk körülnézni a városba.    Halle-t gyönyörű városnak találtam. Nem hiába, hiszen Georg szülővárosa. Egész 1 óráig a város utcáit jártuk. Megnéztük a Halle-i templomot, gimnáziumot, könyvtárat, majd visszamentünk a  buszhoz.    Fél óra alatt eljutottunk Dessau-ba, Köthenen keresztül. Megálltunk egy benzinkőtnál és ben tvettünk ennivalót. Andival vettünk hamburgert, amit tankolás után, a buszon fogyasztottunk el. 14:40-kor továbbmentünk.    Megkezdődött bennem a visszaszámlálás...Már csak 3 város és a 4. már Magdeburg...Már csak 1 óra. Dessau után Rosslau következett, majd szépen lassan elértünk Zerbstbe. Kb. 20 percig tartott az út Zerbstből Schönebeckbe, ahonnan már csak 13 km Magdeburg!    Felálltam az ülések közé, és figyeltem a távolságjelző táblákat...:    Még 10 km...            8 km    Még 6 km és Magdeburg            5 km...            4 km...- nem birom már tovább...            3 km..! Majd egy nagy kanyar után:      -Itt van...látom!!!ANDI!!!      -SZUPER!- örült velem Andi.    Fúú...el sem tudom mondani, hogy mennyire örültem. Végre itt voltam... Most igazán tudatosult bennem, hogy ez az egész nem álom.       Magdeburg szép nagy város. Mire megtaláltuk az iskolát, addigra megismertük a fél várost. Igazi német környezet...:szép házak, épületek, hangulatos utcák, mosolygós nénik,...    Kb. háromnegye 4-re értünk a sulihoz. A busz lefékezett, mi kiszálltunk, és arra lettünk figylmesek, hogy egy egész fogadóbizottság rohan felénk.    Időnk sem volt körülnézni, mire egyszerre hatan elkezdték szorongatni a kezünket, hogy:      -Na végre, hogy ide értetek...már annyira aggódtunk, hoiszen délre vártunk titeket...      -Jó napot! A gond az volt, hogy belekeveredtünk egy dugóba, és 3 órán át araszoltunk benne!     -Jaj! A lényeg az, hogy most már mindenki itt van. Egyébként én Frau Herfurth vagyok, a Kurfürst Joachim Friedrich Gymnasium igazgatónője, ő pedig itt mellettem frau Elstermann, az igazgatóhelyettes, és itt van még az a két ember, akik a lányok osztályfőnókei lesznek. Frau Krohn és Frau Petersen. Egyébként a 9B- be fognak járni.    A mi kis csapatunk kezet fogott mindenkivel, majd az új ig.nő folytatta:      -...és persze nem utolsó sorban itt van három diákunk, akik körbevezetik a lányokat az iskola területén. Ha megengedik, akkor a felnőtteket majd én körbeviszem...      -Megengedük!- vágtam rá.    Frau Herfurth elmosolyodott. arna haja volt, és barna szeme. Nálam magasabb volt egy fejjel. Kb. 40 év körüli lehetett, de jól tartotta magát. Tele volt életerővel.      -Rendben! Szóval a 3 fiatal: Heidi, Jürgen és Martin. Heidi a lányok osztálytársa, a fiúk pedig 10.-esek.      -Sziasztok!- üdvözöltük egymást.      -De most elég ennyi. A gondnokkok kipakolják a csomagokat, eidiék pedig megmutatják a szobátokat.    Amig a gondnokok pakolták a ccsomagokat, addig volt időm körülnézni egy kicsit:    Az iskolla parkolójában álltunk. Velünk szemben ott hatalmasodott a Kurfürst Joachim Friedrich Gymnasium. Gyönyörű épület volt. Világos szinű falak, elölről kicsit gömbölyitett alakzat. A lépcsők mentén több emeletnyi magas üvegablakok voltak. Ha jobbra néztem láttam egy különálló épületet, amiről kiderült, hogy az a kollégium. Átnéztem az utca másik oldalára. Ott egy fa mögött láttam elsétálni valakit, aki naggyon hasonlitott...      -Gustav?!- ra.      -Mi van???- kérdezte Andi, aki eléggé "összebarátkozott" Jürgennel! =)      -Nézd csak!- mutattam az alakra.      -Fúúú...ez ő!- ekkor Gustav megfordult, ránk nézett, intett egyet, majd befordult a sarkon.      -Láttad?!- kérdeztem- Intett!!!      -Aha!    Teljesen belemerültünk Gustavba. Heidi hangja ébresztett fel a révületből:      -Indulhatunk?      -Persze!- mondtuk Andival egyszerre.    Lassan elindultunk elindultunk a kollégium felé. Andival vittünk egy-egy bőröndöt. Mögöttünk a háro gondnok is hozott fejenként kettőt. A kollégium két emeletes volt. A  mi szobánk a 2.-on volt, panorámakilátással az iskola sportpályájára. A szobánk 2 ágyas volt, és minden szobához külön zuhanyzó járt.Volt 2 szekrényünk, 2 iróasztal székkel és lámpával. De ért egy meglepetés is: az iróasztalunkra valaki már odakészitette a 9.-es könyveket. Kb. 20 darab lehetett. Szuper... Még sehol semmi, de máris a sulival zaklatnak. Jóformán még ide dem értünk!...     Kb. másfél órával később, már nagyjából ismertük az iskolát. Heidiék megmutatták a jövendőbeli osztályunkat is. Andival tök szupernek találtuk. Osztályunktól jobbra 12.-esek voltak, balra 10.-esek. Az osztály egy világos terem volt, táblával, képekkel, meg minden olyan cuccal, ami egy osztályba kell. A padok firkamentesek, a falak hófehérek, szval sehol semmi kosz. Olyan volt, mitha az iskolát csak most adták volna át.    Fél 7-kor vacsizni mentünk. Voltak 4-es, 6-os, 8-as asztalok is. mi Heidiékkel egy 6-os asztalhoz ültünk. A tanárok pedig egy 8-as asztalt választottak. Egyébként a tanáraink már másnap mentek haza...He-he!!!    Vacsira három féle kaját kaptunk. Először húslevest, majd sült húst krumplival. Desszertnek pedig 2-2 szelet fincsi csokis sütit. Mondjuk az egész vacsorának menza ize volt, de ettől eltekintve a kaja egész finom volt.    Vacsi után megengedték, hogy sétáljunk az iskola területén. Úgy bezséltük meg, hogy fél 10-re vissza kell mennünk a szobánkba.    Heidi úgy döntött felmegy a szobájába, mert elmondása szerint elfáradt. Amúgy az ő szobája az miénk mellett volt.    Tehát 4-en indultunk sétálni. Pontosabban 2-en 2-en, mert Andi és Jürgen, hogy úgy mondjam túl jól megértették egymást ahhoz, hogy 4-esben sétáljunk. Szóval én és Martin a sportpálya felé indultunk, Andi és Jürgen pedig az iskola parkját vették célba.    Mi, Martinnal Szlovákiáról, és az ottani iskolánkról, meg a barátaimról beszélgettünk. Aztán közösen letelepedtünk a sportpálya melletti kis dombra, ahonnét mindent szem előtt tarthattunk. Miután leültünk, a szó a szerelemre terelődött:      -Van barátod?- kérdezte Martin.      -Most nincs, mert itt még nem ismerek senkit, otthon meg fölösleges lenne pasit tartanom- válaszoltam.      -Igazad van...bocs...ez hülye kérdés volt!      -Semmi gond! Neked van barátnőd?      -Nincs! e most kinéztem magamnak egy lányt...- furán nézett a szemembe, de nekem ez nem tűnt fel.      -Az jó! És mit gondolsz, lesz köztetek valami?- kérdeztem abszolút ártatlanul.      -Az attól függ, hogy a lány mit szólna hozzá...      -Ahha...      -Szerinted elmondjam neki???      -Persze!- vágtam rá.    Erre Martin szó szerint letámadott! Komolyan mondom, csak úgy simán végigdöntött a domboldalon, és le akart smárolni! Na kösz! "Ilyenre nem járszunk" gondolattal teljes erőmmel ellöktem magamtól.    SIKEERÜLT! Martin nem smárolt le, és ismét 50 cm-es távolságban voltunk. HUH!!! De azért nem hagytam annyiban:      -Ne,ne, ne, ne, ne!!!      -Most mi van?    Felálltam:      -Bocs, de ez nekem nem megy! Sajnálom...!- mondtam egy cseppnyi sajnálat nélkül, ugyanis kimondottam haragudtam Martinra, mert én csak Billtől fogadnám el, ha leteperne. És hát, hogy úgy mondjam, Martin cseppet sem hasonlitott Billre: barna haja volt, és szép zöld szeme. Kb. 1 fejjel magasabb volt nálam. Mart in nem volt csúnya, SŐT(!), tök helyes volt, de Bill akkor is olyan cuki, és hát nekem ő a number 1. ...mármint Bill.      -Hát nem tetszem neked?    Aszta...ez aztán a nyálas beképzelt duma!      -NEM!- vágtam rá. Martinnak elkerekedett a szeme. Én pedig, mivel nem vagyok gonnosz, gyorsan hozzátettem- Nem ez a gond! BOCS! MENNEM KELL!- rohanni kezdtem.    Martin felugrott, és utánamkiáltott:      -Kriszta!!! Várj meg!    De én már válaszra sem méltattam. Gyorsan felrohantam a szobámba. Andi még nem volt ott. valószinűleg fél 10-ig Jürgennel lesz. Martin eléggé feldúlt engem, ezért le s föl járkáltam a szobámba. Még csak 8 óra volt, amikor eszembe jutott Heidi, aki elég furán mondta vacsi után, hogy fáradt. Olyan volt, mintha csak le akarna lépni. Azon gondolkodtam, hogy meg nézzem-e, mi a gond. Arra jutottam, hogy igen, hiszen mi van akkor, ha Heidinek szüksége van egy lelki szemetesre. Szóval felálltam, és átmentem Heidihez. Az ajtaja előtt megálltam, majd bekopogtam.      -Tessék!-hallottam Heidi sirós hangját.    Beléptem. Heidi az ágyán ült, és sirt.      -Szia! Mi a baj?      -Semmi, és légyszives hagyjál engem békén!- ezt úgy mondta, mintha minden gondja miattam lenne. Igy meg is kérdeztem:      -Velem van bajod?      -Ha kiváncsi vagy rá: hát IGEN!    Kissé meglepődtem ezen a válaszon, mert el sem tudtam képzelni, hogy 4 óra alatt mivel sikerült kivivnom az ellenszenvét.      -De mit csináltam ellened?      -Ha kiváncsi vagy rá, akkor Martinnal tegnap szakitottunk, és ha érdekel én még mindig nagyon szeretem, és abszolút szemtelenségnek tartom, hogy már Martinnal való szakitásunk másnapján lesmárolod!      -De arra még nem gondoltál, hogy nekem erről senki nem szólt, és ő akart ledönteni, én pedig nem hagytam, hogy lesmároljon!- mérgesen kirohantam a szobából.    Visszasiettem a szobámba, majd leültem az ágyamra. Elővettem a gitárom, és kb. 9-ig játszottam. Aztán úgy döntöttem elmegyek lezuhanyozni. a fürdőszobánk tök király volt. Volt egy kádunk, ami zuhanyzóként is üzemelt, egy mosdó, felette tükör, mellette polcok és fogasok a törölközőknek. A WC-nk külön volt.    Megmostam a  hajam is, és kb. 9:40 lehetett, amikor kiléptem a fürdőszobából. Andi az ágyon ült, és álmodozva bámult ki az ablakon. "Tuti Jürgenre gondol"- gondoltam.    Aludnii csak egy fehér ujjatlan felsőt, és szürke rövidgatyát vettem fel. Andi észrevette melankólikus arcomat és igy szólt:      -Mi történt? Valami baj van?      -Az nem kifejezées!- vágtam rá.      -Mondd el!-szólt rám Andi, én pedig belekezdtem. Pár perc alatt végeztem.    Andinak leesett az álla, hogy Heidi ilyen értetlen! Csak ennyit bírt kinygni meglepetésében:      -Ezt nem hiszem el!      -De most evezzünk boldogabb vizekre, és mesélj te! Mi volt Jürgennel?      -Hát, Jürgen olyan aranyos! Képzeld el, hogy úszik, és kosarazik!      -Azt láttam, hogy tök izmos!      -Jah,...és az a szép kék szeme, és fekete haja...!      -Jajj...te- mondtam Andinak- Lesz valami?      -Őszintén???      -Még széep!- szóltam rá.      -Már volt! Jürgen megcsókolt!    Leesett az állam:      -Ez aztán gyorsan ment!    Andivan még baszélgettünk kb. 5 percet, majd úgy döntött, hogy ő is elmegy lezuhanyozni!    Ő is kb. fél óráig volt a fürdőszobában, majd fél 11 után megjelent az ajtóban fehér hálóingjében. Majd leoltotta a villanyt, és végre mindketten fejünkre húzhattuk a takarót!    Reggel, vagyis inkább délben végre kipihenten ébredhettem. Andi már fenn volt, és fektében, mosolyogva bámult ki az ablakon... SZERELMES!!! Jó neki! Hiszen akit én szeretek, az sosem lehet az enyém...! De haggyuk!!!    Lassan kibújtam az ágyból. Egyébként végre sütött  a nap! Kivánszorogtam a fürdőszobába, megmosakodtam, fogat mostam kivasaltam a hajam. Kb. 20 perc alatt végeztem. Andi még mindig az ágyám feküdt.      -Hahó...- szóltam Andira.      -Mi van?- kérdezte üdvözült mosollyal.      -Ha most gyorsan elkészülnél, hamarabb láthatnád Jürgent!    Andi erre felugrott, és beszaladt a fürdőszobába. Én pedig válogatni kezdtem a cuccaim között, hogy mit vegyek fel, mert elég meleg volt kint. Végül kiválasztottam egy hátomnegyedes szürke gatyát, fehér ujjatlan felsővel, amire fekete flitterekkel ez volt írva: I love Rock 'n Roll! Feldobtam még egy szürke sapit, és fekete tornacipőt. A sminkem a szokásos volt. A körmeim mint mindig, most is feketék voltak.    Amikor Andi bejött a fürdőből, letámadta a bőröndjét, hogy valami olyan darabot válasszon, amivel meghódíthatja Jürgent. Bár erre szerintem már nemigen van szükség, hiszen ha már smároltak is. Meg hát Jürgen nem éppen az a típus volt, aki játszadozik a lányokkal!    Andi felvett egy farmert, hozzá pedig világoskék-fehér, lenge, nyári, péntos felsőt. Ez szépen kihangsúlyozta kék szemét.    Amikor fél 1-kor lekászálódtunk az ebédlőbe, hogy valami ételhez jussunk, a rgi igazgatónőnk azzal fogadott, hogy ők már ettek, és indulnka haza!      -Hát akkor viszlát!- szóltam.      -Viszlát!- köszönt el Andi.      -Jövőre látjuk egymást!- szólt az igazgatónő.    Majd megöleltek minket, amitől perse totál meglepődtünk. A kis csapat lassan elhagyta az ebédlőt, mi pedig az asztalunk felé indultunk. Még csak Heidi ült ott, mert a fiúk kint segítettek 1-2 csomaggal. Gondolkodtam, hogy oda-e üljek Heidihez, de aztán mégis...      -Jó reggelt!- köszöntünk Andival.      -Jó reggelt!- szólt Heiddi- Kriszta?      -Igen?!- kicsit meglepődtem mit akarhat.      -Én csak...ő...bocsánatot szeretnék kérni! Mert igazad volt! Te tényleg nem tudhattad. Sajnálom, hogy úgy letoltalak!      -Semmi baj! Nem történt semmi! Mindenkivel előfordul! Ha belegondolunk bárki ezt tette volna...    A nap további részében találkoztunk a fiúkkal, kicsit kosaraztunk is.    A következő 3 napban az új ig.nő jóvoltából megtekinthetük MAgdeburgot, és a magdeburgi dómot. Tök király volt! Óriási nagy építmény, amiben megjegyeztem:      -Itt fogok férjhez menni!    Az ig.nő csak mosolygott:      -Messze vagy még te attól!!!    Már csak 5 nap volt hátra a sulikezdésig, amit mi már Andival vártunk, ugyanis kíváncsiak voltunk az új iskolaársainkra. Egyébként a német kommunikáció eleinte elég nehezen ment, mert meg kellett szokni a német akcentust, de mára már tökéletesen ment. Bár volt egy-két szó amit nem tudtam, és nem értettem, de ezt a pár szót mindig elkerültem.    A következő két napban bevásároltunk a suliba.Vettünk füzetet, tollakat, meg mindent ami kell.    Aztán három nappal a sulikezdés előtt elmentünk Magdeburg egyik legnagyobb bevásárlóközpontjába. Az alsó szinten élelmiszert lehetett beszerezni, a többin pedig ruhákat, cipőket, kiegészítőket. Mi a kaja-részlegbe mentünk, hogy kielégítsük mérhetetlen csokoládé-vágyunkat.    Most csak ketten voltunk. Andi és én. Andi tolta az óriási méretű bevásárlókocsit, én pedig jó ötletnek tartottam, hogy beleüljek. Ez meg is történt, és szépen elkezdtünk rodeózni a sorok között.    Az egyik hosszú részen éppen jól begyorsultunk, amikor egy vállig erő, barna hajú srác elénklépett. Én elkezdtem kiabálni, hogy:      -ÁLLJ!!!    A srác felénk fordult. Már csak 2 méterre voltunk tőle, amikor Andi hirtelen megrántotta a kocsit, ami megállt, én pedig nagy ívben kirepültem a kocsiból, és leterítettem a srácot...    Mikor kellően összeszedtem magam felemeltem a fejem a mellkasáról. Azt hittem ott halok meg, ugyanis totál sikerült magam alá teperni Georg Listinget, a Tokio Hotel basszusgitárosát.    Andi odaszaladt hozzám:      -Jól va...ÚR ISTEN!!! Jól vagy Georg?!    Na kösz, ez aztán a baráti szeretet!      -Ahha!- nyögte Georg.      -Bocsi!- mondtam, és Andi segitsége nélkül feltápászkodtam- Nem akartam!    Andi segítségével felsegítettem Georgot. Miután kilapítottam, hála Istennek nem tűnt mérgesnek, de boldognak se! :S      -Ez is csak én lehetek!- mondtam.      -Nyugi! Csak semmi para! Jól vagyok!      -Biztos?!?      -Tuti! Egyébként melyik sliba jártok? Még nem láttalak errefelé...      -Cserediákok vagyunk, amúgy a Kurfürstbe- szólt Andi.      -Az szupi! Most vagyok végzős! Majd szeptemberben talizunk! Na én lépek! Helló!    Ezzel már el is tűnt. Ehhez képest a következő két nap eeményei eltörpültek. Csak 29.-én rohantunk el venni nekem egy ünneplő, fekete nacit, meg fehér ing-blúzt, ugyanis azt én nem hoztam, de tanévnyitóra meg nem akartam farmerben és pólóban bevonulni!    Szóval a lényeg az, hogy eljött a tanévnyitó napja...!                                                                         x