Vallomás

   Ebben a történetben, mint a cím is mutatja , az érzéseimről fogok beszélni.

   Reális csajnak tartom magam, eddig mindig tudtam, hogy egy együttes iránti végtelen rajongás  nem vezethet jóra. Amit mostanáig sikerült is elkerülnöm. 

                                            DE

   Megjelent a zeneiparban a legújabb együttes:

                                   A Tokio Hotel.

   Először azt hittem, ez is csak egy tiszavirágéletű zenekar. Megvolt róluk véleményem. De az egyik barátnőmtől- már csak kíváncsiságból is- elkértem a CD-jüket. Már az első számnál meglepődtem. Nem is olyan bénák. A CD végére teljesen megváltozott a véleményem. Most végre megértettem, hogy másoknak miért tetszhet a zenéjük.

   Én is rajongó lettem.

   Kitapétáztam a szobámat a posztereikkel, minden információt begyűjtöttem róluk.

   És egy napon... beteljesült az álmom.

   Kiutaztam apukámhoz Németországba. A szüleim még kiskoromban elváltak, azóta anyukámnál élek, de rendszeresen megyek apuhoz is.

   Van előnye a válásnak is. Az a szülő, akitől külön élek mindent megadna nekem. Erre építve biztos votam benne, ha szépen megkérem elmehetek a kedvenceim koncertjére. Nem is tévedtem. Az én drága apukám a legelső sorba szerzett nekem jegyet. Egy kollégája lányával mentem, Barbarával. Nagyon jól megértettük egymást, ő is rajongó volt.

    Felvettük legmenőbb ruháinkat és indulhat a koncert! Mire megérkeztünk már eufórikus hangulat uralkodott. Az egész csarnok a csapat nevét kántálta. Mire elfoglaltuk helyünket

felgyulladtak a színpadi fények... és megjelentek! Hatlmas ováció fogadta őket. A tapsvihar elülte után  belecsaptak a húrok közé. Fergeteges koncert volt!

    Nem tudtam elhinni a szerencsémet. Gustav egész végig velem szemezett, pont az aki a legjobban tetszik a csapatból . Barbarának is feltűnt. Egészen a koncert végéig nagyon boldog voltam, azután rámzuhant a valóság. Nem volt esélyem közelebbi kapcsolatba kerülni vele.

    Teljes kétségbeesésel eltelve én voltam az utolsó aki elhagyta a termet. Lassan vánszorogtam a kijárat felé. A következő pillanatban valaki hátulról átölelt.Halálra rémültem, átvillantak rajtam a történetek, amelyeket megtámnadt lányokról hallottam és teljes erőből elkezdtem kapálózni. Erre elengedett. Megfordulva Gustavot láttam magam előtt. Bünbánóan vigyorgott rám.

   -Bocs – mondta-, csak láttalak kimenni, és, szóval, azt gondoltam, tudod ott benn, de, szóval, hogy, talán neked sem vagyok közömbös. De mégegyszer bocs az előbbiért. Már megyek is.

   -Várj! Semmi baj. Csak kicsit megijedtem. Nem vagy közömbös, sőt nagyon aranyosnak talállak. – mondtam, miközben áldottam a németes tanárunkat, aki megkövetelte, hogy ne csak ragozni tudjunk németül, de folyékonyan beszélni is- meg persze apukámat, akivel ha nála voltam németül beszéltem.

   -Tudod ennek nagyon örülök. Akkor, esetleg eljönnél az együttessel a koncert utáni bulira?

     Rögtön megszólalt bennem a vészcsengő. Túl sokat hallottam a bulizásaikról és az azokon résztvevő lányokról. Ezért sajnálattal, de azt feleltem, hogy nem megyek vele. Nagyon rosszul éreztem magam, hogy elmulasztottam életem legjobb lehetőségét ezért a könnyeimet nyelve kirohantam.

Már majdnem kijutottam, amikor Gustav utolért.       

     -Várj! Legalább mondd meg a neved. Kérlek!

     -Bocs az előbbiért, de én tényleg nem vagyok olyan lány.

     -Elhiszem neked. De megmondanád a neved?

     -Andrea.

     -Köszönöm. Bocs, hogy csak így lerohantalak, de tényleg szeretnélek jobban megismerni. Semmi rossz szándék nincs bennem.

     Nagyon aranyos fiú, de még mindig nem sikerült teljesen meggyőznie.

     -Sajnálom, de akkor sem megyek veled. Meg hát én nem is vagyok idevalósi. Csak látogatóba vagyok itt.

     -Kár. Tudod az együttes még vagy másfél hónapig itt lesz. Esetleg elkérhetnék tőled egy telefonszámot?

     -Sajnos nincsen német számom. De te megathatnád a tiedet. Ha tényleg nem lenne baj, felhívnálak. –vetek fel egy másik lehetőséget.

     -Jól van. De megígéred, hogy felhívsz?

     -Örömmel.- villantok rá egy bátorító mosolyt.

     Lediktálta a számát és még egy ideig esetlenül ácsorogtunk egymás mellett. Ekkor a helyzet megmentőjeként megjelent Barbi. Gustav gyorsan elköszönt és már ott sem volt.De azért még távozóban odakiáltotta:

     -Megígérted!

     Barbara csak nézett.

     -Mi volt ez?

     -Semmi, de azt hiszem szerelmes vagyok.

     Úgy látszik nem érezte át kijelentésem súlyát. Nagyon morcosan nézett.

     -Míg te itt álmaid lovagjával társalogsz én halálra izgulom magam miattad.-szólt megrovóan.

     -Ezer bocs, de ezt meg kell hallgatnod. Olyan boldog vagyok!

     Ezzel elmeséltem neki mindent. Hitetlenkedve fogadta.

     -Nehéz elhinnem, hogy tisztességesek a szándékai. Tudod, hogy én is szeretem a zenéjüket, de ez akkor is gyanús. Az ilyen sztároknál nem tudhatod mit akarnak.

     Én is jól tudtam mindezt, de csak azért sem hagyom magam.

     -Ne legyél már ilyen. Miért akarod elrontani a boldogságomat?

     -Nem azért mondom, csak meg akarlak védeni.

     -Jó,jó. Eggyezzünk meg abban , majd meglátjuk mi lesz ebből. Most menjünk haza. De apáéknak erről egy szót se!

     -Jól van.

     Mire felébredtünk apukám már elment munkába. Az egész nap a miénk volt. Barbit csak estére várták haza.

     Reggeli után megtanácskoztuk, hogy mikor hívjam fel a megadott számot. Ebédután mellett döntöttünk.

     Addig se kelljen otthon várnom, elmentünk vásárolni. Hogy levezessem a feszültséget, egy kisebb ruhatárnyi ruhával értünk haza. Sajnos még mindig csak 12 óra volt. Készítettünk valami harapnivalót és kettő után egy perccel rávetettem magam a telefonra. Csöng, még mindig csak csöng. A 12. után  már épp azon voltam, hogy leteszem, amikor egy álmos hang beleszólt a telefonba. Ez Gustav! Megismerem a hangját. Hirtelen leblokkolt az agyam. Alig tudtam benyögni, hogy ki vagyok.

     -Andrea? De örülök, hogy hívtál. Már attól féltem nem tartod meg a szavad.

     -Nem az. Csak vártam délutánig, hátha délelőtt alszol.

     -Ez vicces. Én meg azért keltem fel korán, hogy várhassam a hívásotad. Nemrég aludtam el.

     -Óh.- csak ennyit tudtam kinyögni. Ezek szerint kölcsönösen elkerültük egymást.

     -De most már nincs semmi baj. – a vonal végén mély csönd. Vajon min gondolkodhat?- Nem tudom a tegnapi után elfogadnád-e, ha elhívnálak sétálni. Csak mi ketten.

     Határtalan örömöt éreztem. Minden álmomat láttam beteljesülni. Egy kicsit elkalandozhattam, mert Gustav csalódott hangja térített magamhoz:

     -Én megértelek ha nem akarsz velem eljönni. Csak egy kósza ötlet volt. Ha te nem szeretnéd én nem erőltetem. Szíved joga visszautasítani.

     -Gustav miről beszélsz? Szívesen elmennék veled.- vágtam bele a szóáradatba.

     -Óh.- mintha egy kicsit meghökkent volna.- Tényleg?

     -Persze.

     -Nagyon örülök. Mi lenne ha 3-kor találkoznánk a parkban a szökőkútnál.

     -Jól van. Akkor ezt megbeszéltük. Szia.   

     -Szia!

     Miután leraktam, egy nagy sikítással Barbi nyakába ugrottam.

     -Elhívott sétálni! Elhívott sétálni! Elhívott sétálni!...- ismételgettem.

     -Jól van, értem! De mit akarsz felvenni?

     Rögtön elnémultam. Mit is? Gyorsan besiettem a szobámba  és elkezdtem válogatni a ruhák között.

     Fél óra múlva 2:45-kor már készen is álltam. Fekete fermert, ujjatlan pólót és hozzá illő kiegészítőket vettem fel. A hajamat szabadon hagytam és szolidan kisminkeltem magam.

     Barbi kritikusan méregetett. Végül elmosolyodott.

     -Szuper vagy. Most már mehetsz hódítani.

     -Tényleg? Szerinted neki is tetszeni fogok?- néztem rá szorongva.- Mi van ha tegnap csak azért tetszettem neki mert gyenge volt a világítás.

     -Hülyéskedsz? Nagyon szép vagy. És most menj, mert még elkésel.

     Megöleltem és már ki is robogtam az ajtón. Pontban 3-kor a park bejáratánál álltam. Mielőtt rászántam volna magam a belépésre, még egy ideig tépelődtem, hogy jól cselekszem-e. Majd határozottnak éppen nem nevezhető léptekkel bementem a parkba. Már messziről látszott a szökőkút és mellette ott állt, igen ott állt Ő. Napfényben még helyesebb volt mint tegnap a koncerten, vagy a posztereken. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy ez a fiú engem nézett ki. Nagyon jól állt neki a kék koptatott farmer és a póló.

     Ekkor észrevett. Láttam a szemén, hogy örül nekem. Mindjárt én is szélesebben mosolyogtam.

     -Szia Andi!

     -Szia!

     Egy kicsit bizonytalanul álltam meg előtte. Szerintem ő is így érzett.

     -Őöö... hova szeretnél menni?

     -Én? Nem tudom. Inkább csak sétáljunk.

-Rendben.

     A suta beszélgetés után, mely mutatja mindketten mennyire határozottak vagyunk, beindult a társalgás. Meséltem magamról, a gyermekkoromról, arról, hogy mit szeretek és az elképzeléseimről. Ő is megosztotta velem a gondolatait és mesélt magáról. Valahogy az együttes nem került szóba. Hallgatólagos megegyezéssel kerültük a témát.

     Hét ágra sütött a nap és egy nagyon kellemes délutánt töltöttünk együtt. 7-kor hazafelé vettük az irányt. Elkísért egész a kapuig.

     -Köszönöm, hogy hazakísértél.- néztem rá bizonytalanul. Nem tudtam mit vár tőlem.

     -Szívesen tettem. Nagyon jó volt veled.

     -Én is jól éreztem magam.

     -Tudod, ma este koncertünk lesz, de mi lenne ha holnap is találkoznánk?- bökte ki végül.

     Ezt vártam mióta megálltunk a ház előtt!

     -Azt örömmel venném.- mosolyogtam rá.

     Ekkor láttam valamit megvillanni a szemében. Az arca közelgett az enyémhez a szája a számhoz. Épp lehunytam a szemem, felkészülve a csókra,..., amikor valaki kinyitotta a bejárati ajtót. Az egyik szomszéd volt, valahonnan a másodikról. Ránk se nézve elrohant, de ezzel odalett a romantikus pillanat. Mindketten elvörösödve néztünk egymás szemébe. Gyorsan egy puszit nyomott az arcomra, elköszönt, de még mielőtt bementem volna a kapun, utánam szólt, hogy holnap fél egykor találkozunk a parkban és sunyi mosollyal még azt is hozzáfűzte, hogy még folytatjuk. Válaszul rámosolyogtam és beszaladtam a lépcsőházba. Nagyot kacagva rohantam fel a negyedikre. Nem tudtam eldönteni, a lépcsőktő, vagy Gustavtól ver úgy a szívem.

     Kulccsal bementem a lakásba, de senki nem volt otthon. Barbi hagyott egy üzenetet, hogy elment haza, és várja a beszámolót. Apu csak 9 után jött haza, de addig is felhívtam Barbit és elmeséltem neki mindent. A beszámoló végére elbúcsúztunk és én boldogan bújtam az ágyamba. Mosolyogva aludtam el.

     Másnap szokásom ellenére már korán fent voltam. Egyszerűen nem bírtam magammal. Túl nehezen jött el a megbeszélt időpont. Egész délelőtt újabb és újabb ruhákat próbáltam fel. Mire megtaláltam az igazit csatatérré változtattam a lakást, de legalább elment az idő.

     Már várt rám a parkban. Nem tudtam a tegnapi után hogyan viselkedjek vele. De ő helyettem is megoldotta a problémát, átölelt és megpuszilt. A jó kezdet után egy újabb szép délután várt rám...meg még sok másik. Ugyanis ettől kezdve, ha az ideje engedte minden délután találkoztunk. Volt, hogy az egész hétvégét együtt töltöttük. Szerelmes csókoknál nem jutottunk tovább, de igy volt varázslatos ez a néhány hét. Ha akartam az összes a városban adott koncertjükre elmentem. Időközben a csapat többi tagjával is megismerkedtem, de a szerelem hevében nekem csak Gustav létezett.

     Sajnos egyszer minden jónak vége szakad. Lejárt az apunál töltött szabadságom. Minél jobban közelgett a búcsúzás pillanata, annál szomorúbb lettem. Hogy hagyhatnám őt itt? Nem fogom kibírni nélküle. Minden találkozásunkra rányomta bélyegét az elválás réme.

     Egyszer felvirradt a hazautazás napja is. Már előzőnap bepakoltam, úgyhogy csak búcsúzkodnom kellett. Elköszöntem Barbitól és mindenkitől akit itt ismertem meg. Ezután még egyszer utoljára elmentem a parkba. Ott várt rám. Mint az első alkalommal. Nem szóltunk egy szót sem. Szavak nélkül is értettük mit akar a másik és mindketten némán fogadkoztunk. Elengedett az öleléséből. Szomorú szívvel, mégis boldogan mentem apu lakásához. Felkaptam a csomagjaimat és apu kivitt a repülőtérre. Ott megköszöntem neki mindent és elbúcsúztam tőle. Szomorú volt a szívem.

      Már a beszállókártyámat adtam le, amikor hátranéztem és megláttam az egész csapatot, élükön Gustavval. Mindannyian egy táblát szorongattak melyre az volt ráírva, hogy: Andrea még találkozunk!!!

      Könnyes szemmel rájuknevettem és a gépen biztos voltam benne, hogy így is lesz.

      Azóta eltelt egy kis idő, és miközben visszagondolok a találkozásunkra a jegyemet szorongatom a Budapesti Tokio Hotel koncertre.

                                                                                             Menyhárt Andrea