8. FEJEZET-
MEGLEPŐ FORDULATOK!
MEGLEPŐ FORDULATOK!
-Eljönnél velem holnap sétálni?
-Persze!- vágtam rá.
-Akkor 4-re érted megyek!- válaszolta Tom vidáman.
Másnap suli után hazarohantam lepakolni. Átöltöztem, sminkeltem, és Tom már kopogott is...
-Szia!- nyitottam ki az ajtót.
-Húúú...de szép valaki!
-Köszönöm! Akkor merre?
-Megmutatom a kedvenc helyemet. Persze csak ha benne vagy...
-Ok! De ígérd meg, hogy semmi rosszat nem akarsz majd csinálni!
-Ígérem! Szóval indulás...
Kimentünk a kollégium elé, amikor megláttam egy fekete kisbuszt. A Tokio Hotel turnébusza volt.
-Hol van a te kedvenc helyed?
-Majd meglátod!- felelte Tom titokzatosan.
Beszálltunk. A testőröm vezetett. Csak mi 3-an voltunk a buszban. Tommal először egymással szemben ültünk. Ő folyamatosan stírölt. Aztán átült mellém. Úgy viselkedett, mintha már jóideje egy pár lennénk. Először csak átölelte a vállam. Aztán félretolta a hajam, és a nyakamat puszilgatta. Közben a derekamat simogatta, majd a keze lassan a mellemre tévedt.
-Tom!- próbáltam eltolni magamtól- Kérlek ne!
-De-puszi-miért?-puszi.
-Kérlek! Megígérted!
-De ebben semmi rossz nincs...- Tom abbahagyta a csókolgatást, de a keze még mindig a mellemen volt. Én levettem onnan.
-Figyelj Tom: Hagyd abba! Nekem ez nem tetszik!
Bár legbelül büntetni akartam Billt és önmagam, nem éreztem úgy, hogy Tomot akarom. Kb. 15 percet buszoztunk Magdeburgtól észak felé. Ekkor a kisbusz lassított, majd megállt. Tommal kiszálltunk.
Gyönyörű hely volt. Sehol egy ház, csak az érintetlen természet. Az Elba partján álltunk. Már eléggé hűvös volt így október végén. Tom átölelt míg lesétáltunk a folyópartra, így nem fáztam. A parttól 1 méterre egy szélesebb fasorr állt, így a kisbuszt nem láttuk. A folyó túlpartján erdő volt.
-Na, hogy teszik?- kérdezte Tom.
-Csodálatos! Nagyon tetszik!- mondtam őszinte ámulattal.
Tom lehuppant a földre.
-Nem fogsz megfázni?- kérdeztem aggódva.
-Jajjj Kislány! Tom Kaulitz nem fázik meg! Gyere ide!
Megfogta a kezem és lehúzott az ölébe. Az arcunk ccsak pár centire volt egymástól. Tom egyik kezével átölelt, a másikat az arcomra tette. pár másodpercig csak néztünk egymás szemébe, aztán Tom megcsókolt. Szépen lassan ledőltünk a talajra. Csók közben egyszer csak alulra kerültem. Tom egyik keze a fenekemre tévedt. Egy pillanatra kinyitottam a szemem. Lecuppantam Tomról, és egy óriásit sikítottam ijedtemben, ugyanis a drágalátos Franz "kedvesen" fölénkhajolt.
-Mi van?- kérdezte Tom.
-A francba!- kiabáltam.
Tommal együtt felálltam. Tom jól leteremtette Franzot:
-Valamit mondtam nem? Mit keres itt? Miért nem intézi Kriszta ügyét?- franz elment. Persze totál sértődötten.
-A mimet?- kérdeztem.
-Meglepetés!
-Imádom a meglepetéseket!
-Gyerünk sétálni!- ajánlotta Tom.
-Rendben!
Elindultunk a folyóparton. Tom séta közben megfogta a kezem. Kicsit fura érzés volt. Bár nem jártam Billel, mégis úgy éreztem, mintha megcsalnám. de minden erőmmel azon voltam, hogy ezt kiverjem a fejemből. Már kb. 2 perce mentünk, mikor Tom megállt. A szemembe nézett, majd ismét megcsókolt. tudtam, hogy még megfogom bánni, hogy engedek neki, de mégis megtettem. Csak álltunk és smároltunk.
-Mmmm!- próbáltam szólni.
-Mi a baj?- lepődött meg Tom.
-Lassan vissza kell mennem a kollégiumba!
-Nagyon tévedsz Kislány!- mosolyodott el.
-Tessék?!- most rajtam volt a sor, hogy meglepődjek.
-Ez a meglepetés!- Tom büszke volt magára- Anyu és Franz elintézték, hogy neked csak egy szavadba kerül, és nálunk alhatsz!
-Ez komoly?!
-Aha!- Tom megcsókolt.
-Várj! És mi lesz Andival?!
-Jürgen is intézkedett!
-Szuper! Bár nem fogadhatom el...
-Jajjj...ne légy már buta! Ez ajándék, és ajándékot nem illik visszautasítani, mert azt szívből adják.
-Jó! Rendben van!
-Na és most szépen visszamegyünk a koleszba, és elhozol néhány cuccot. Oké?
-Igenis!- nevettem.
-Jaj Kislány! Miért vagy te ilyen cuki?- ezzel megölelt.
Az én fejemben azonban ez járt: Jaj Istenem miért vagyok én ilyen hülye?! Miért? Miért? MIÉRT??????????
Tommal visszamentünk a kisbuszhoz. Már sötétedett amikor Magdeburg utcáin jártunk. franz lefékezett a kollégium előtt.
Tom feljött velem a szobámba. Mikor beléptünk, Tom egyből letámadta az ágyamon lévő cuccokat.
-Ez a te gitárod???
-Igen...
-Cool!- vágta rá- Hozd ezt is!
-Ő baby, éa nem pedig "EZ"!- szóltam kicsit mérgesen.
-Sorry! Akkor hozd el őt is!
-NA! Így már mindjárt más!- mosolyogtam.
Mivel nem akartam a gitártokom teljes súlyát cipelni(mindig telipakolom minden hülyeséggel), elkezdtem kipakolni. Erre szeptember eleje óta nem volt időm. Szép sorban pakoltam kia z akkord-táblázatokat, egy-két láncot, sőt(!), még az egyik kedvenc bugyimat is megtaláltam:
-JÉ!- kiáltottam fel.
-Mi van?- ijedt meg Tom.
-Megtaláltam akedvenc bugyim! Már azt hittem, hogy otthon maradt! Eszembe sem jutott, hogy itt keressem!
-Mondjuk én sem szokom az alsógatyáimat a gitártokomban keresni...
Picit elpirultam, és pakoltam tovább.
-Úr Isten!- sápadtam el.
-Most mit találtál? Melltartót?- poénkodott Tom.
Én totál kifehéredttem, és könnyekkel küszködtem. Ezt Tom is észrevette. Odatérdelt mellém a földre, és átölelte a vállam:
-Mi a baj Kislány?
Én csak bámultam a kezemben lévő borítékra, amiről meg is feledkeztem. Ez még az a levél volt, amit augusztus 19-én kivettem a postaládánkból.
-Mi ez?- kérdezte Tom kíváncsian.
-Ez...ez...ez egy...levél...- sírtam.
-Milyen levél angyalkám?
Nem feleltem, csak óvatosan feltéptem a borítékot és olvasni kezdtem:
Kedves Kriszta!
Na? Milyen érzés ott lenni? Nekünk már most hiányzol! Reméljük, hogy az utad Németországba zökkenőmentes volt.
Tudod sokat beszélgettünk arról, hogy milyen lesz neked ott kint. Arra jutottunk, hogy SZUPER, bár biztos neked is hiányoznak azok, akiket itt hagytál! Ne szomorkodj amiatt, hogy mi nem vagyunk ott veled! Ha nem is jösz már vissza, mi lélekben akkor is veled leszünk! Bármi történjék is, mi nagyon szeretünk téged!
Soha ne felejts el minket!
Millió puszi és ölelés!
Szeretettel:
A barátaid
A levél csak ilyen rövid volt, de én végigbőgtem. Mikor kicsit sikerült kontrollálnom a könnyeimet, elmeséltem Tomnak e levél történetét és tartalmát egyaránt.
-Jajjj...ne sírj! Semmi baj!- ahogy ölelt együtt ringatóztunk a földön. Nekem megállíthatatlanul folytak a könnyeeim.
-Tudom, hogy nincs semmi baj, de úgy hiányoznak...
-Elhiszem Kicsim, de át kell lépned ezen... Tudom, hogy nehéz, de meg kell tenned.
Én csak mégjobban megöleltem, ő pedig megcsókolt. Szépen lassan kezdett tudatosulni bennem, hogy mennyire igazságtalan vagyok Billel és magammal szemben. Pár másodpercig hagytam magam, majd elhúzódtam, és pakolni kezdtem. Összeddobtam egy-két cuccot egy fekete hátizsákba, "felöltöztettem a gitáromat, majd Tomhoz fordultam:
-Készen vagyok!
-Akkor induljunk...
Tommal levonultunk a kisbuszhoz, de még előtte szóltam az internát elügyeelőjének. Ő bólintott:
-Értesültem a dologról...
Az ajtóban pedig Andival futottunk össze. Gyorsan elmeséltük egymásnak, hogy kivel mi történt (persze magyarul), majd búcsúzni kezdtünk:
-Akkor holnap délután!- szóltam.
-Rendben! Szió!- köszönt el Andi.
Tommal elindultunk a buszba. Beszálltunk, majd Magdeburg külvárosa felé hajtottunk. Kb. 10 percig tartott kijutni abelvárosból Tomék utcájába a nagy forgalom miatt. De végra odaértünk. Egy teljesen normális, kertes ház volt. Piros tetővel, halvány színű a falakkal. A ház mögött pedig egy medence volt. Sajnos a hideg miatt fürödni már nem lehetett.
-Gyere be!- invitált Tom, és húzni kezdett a ház felé.
-Bill itthon van?- kérdeztem mikor beértünk a nappaliba.
-Senki sincs itthon...- erre Tom rámvetette magát és a kanapén kötöttünk ki. Tom a nyakamat kezdte csókolgatni és közben fogdosott.
-Tom...- próbáltam eltolni őt magamtól, de ő csak folytatta.
Hallottam ahogy odakint csukódik a kapuajtó.
-TOM...- szóltam kicsit hangosabban. Ő persze még mindig nem vette észre magát. Már a pólómat próbálta lehalászni rólam. Nyilvánvaló volt, hogy mit akart, de én nem úgy gondolkodtam mint ő. Én nem akartam lefeküdni Tommal.
Épp nyitódott a bejárati ajtó, amikor Tomot lerúgtamm magamról.
-Hát ti?- kérdezte Bill(!) meglepetten- Mit csináltok itt?
-Sakkozunk!- vágta rá Tom gúnyosan. Persze egyetlen sakk-készlet sem volt a közelben, tehát Tom így próbált nomatékot adni arra, hogy Bill rosszkor jött- És te?
-hazajöttem!- kicsit mérges volt, pontosabban féltékeny- Lényegében itt lakom!- Bill észrevette a feszült helyzetet.
Tom feltápászkodott a padlóról ahova löktem, majd elindult valamerre... Mikor mellettem vonult el, halkan ennyit mondott:
-Baszd meg Bill!- majd eltűnt.
Bill a konyha felé indult, én pedig Tom után. Próbáltam megtalálni, de mivel számomra még ismeretlen volt a ház, találtam, fürdőszobát, étkezőt, vendégszobát...De végül találtam egy olyan helyiséget, aminek ajtaja zárva volt.
Bekopogtam a zárt szobába. Nem kaptam választ. Ismét kopogtam, és bizonytalanul szóltam:
-Tom?!
Ezúttal kaptam választ:
-Szeretnék egyedül lenni!!
-Tom!- próbálkoztam tovább.
-Menj el kérlek!
-Nem! Maradok!- jelentettem ki nyomatékosan.
Kb. 1-2 perc csönd követkkezett, majd lépteket hallottam bentről. Kattant a zár, és Tom megjelent az ajtóban. Elkapta a karom, és berántott a szobába, majd ismét becsukta az ajtót. A zár újból kattant, és Tom a zsebébe rakta kulcsot.
Amikor rámnézett, furcsa tűz lobogott a szemében. Féltékeny és szomorúság. Elindult felém. Én hátrálni kezdtem. Tom jött utánam. Elértem a falat. Tom elém állt, 2 kezét az arcommal egyvonalban, a falnak támasztotta. Furán nézett rám, ezért kicsit féltem: Tommal egyedül lenni egy zárt ajtajú szobában...hát..., elég merész vállalkozás!
-Mi a baj?- nyögtem végül.
-Kérdezni akarok valamit, és azt szeretném, hogy válaszolj!
-Ok!- kicsit megnyugodtam.
-Őszintén!- szólt rám halál komolyan.
-Jó!- helyeseltem újra, bár a gyomrom remegni kezdett.
-Most akkor kit szeretsz? Engem vagy Billt?
Pár másodpercig csak csendben álltam, majd kicsit löktem Tom kezén, és kibújtam a karja alatt. Odafutottam az ajtóhoz, és csak ennyit mondtam:
-Engedj ki!
-Addig amíg nem válaszolsz nem!
-Rendben!- mondtam megadóan, és eltökélten.
Lassan odabattyaogtam Tom ágyához és rávetettem magam. Eltökélt szándékom volt, hogy nem adom fel! Kb. fél órát ültem az ágyon. Közben Tom gitározott. Felálltam, odamentem az egyik polchoz, és nézegetni kezdtem az azon heverő cuccokat: CD-k, papírcetlik telefonszámokkal, képek,...stb. Ezekkel kb. 15-20 percet szórakoztam.
-Válaszolsz?- kérdezte Tom.
-Nem!- vágtam rá.
Erre Tom kiment a szobából, és ismét bezárta maga mögött az ajtót. Miután kattant a zár, kitört belőlem a sírás. Nem akartam kimondani, hogy Billt szeretem, pedig egyszer már megtettem. De most, hogy tudom Tom mit érez irántam, már nagyon nehéz újra kimondani. Nem akartam Tomot megsérteni, de én csak barátként szerettem őt.
Mikor Tom visszatért, az óra már elütötte a hetet. Egy tálcát tartott a kezében. Odajött hozzán és letette mellém az ágyra. Szendvicsek, és dobozos kóla volt rajta.
-Tessék! Ezt neked hoztam. Gondolom már éhes vagy!
Én csak ránéztem Tomra. Szomorú szemekkel szólaltam meg:
-Miért tartasz bezárva? Miért teszed ezt velem?
-Jajj...Ne érts félre! Én csak szeretnék választkapni a kérdésemre...Értsd meg! Tudnom kell! Muszáj!
-Te értsd meg, hogy nem tudom megmondani!
-Kriszti! Ismerlek annyira, hogy rádnézek, és tudom, hogy tudod, csak nem akarod, vagy nem mered elmondani!
-Tom- kibukkant egy könnycsepp a szememből.
Tom felállt, és járkálni kezdett a szobában, majd az ablakhoz lépett. Még kb. 10 percig szipogtam, mire Tom rájött, hogyan tudhatja meg, amire kíváncsi volt...
Odaült mellém az ágyra. Lassan felémhajolt, s közben átölelte a derekam. Gyengéden megcsókolt...
Én hirtelen ellöktem magamtól, és felálltam. Tom tudomásul vette az elutasítást, hiszen neki ez volt a válasz. Mivel ellöktem őt magamtól, rájött, hogy nem őt szeretem, hanem Billt.Ő is felállt, és az ajtóhoz ment. Kivette a zár kulcsát a zsebéből, majd kinyitotta azt.
-Menj el!- szólt rám.
-Tom...- néztem rá megbánóan.
-Menj innen! Nem akarlak látni!- jelentette ki.
Én pedig engedtem, és kirohantam a szobájából. Hallottam ahogy becsapta az ajtót a hátam mögött. Átrohantam a lakáson, és kifutottam az udvarra, majd tovább az utcára. Mikor a nappalin keresztül siettem a kijárat felé, Bill észrevett, és utánam iramodott.
Kint az utcán már sötét volt. Csak a lámpák fénye világította meg a járdát, és az út egy részét. Kb. a 3. ház előtt Bill utolért. Mgfogta a kezem. Én hirtelen hátat fordítottam, és megöleltem Billt. Nem tudtam mi ütött belém. Csak szorosan öleltem Billt, és közben sírtam. Simogatni kezdte a hajam.
-Mi a baj?
-Semmi- vacogtam bőgve, hiszen úgí rohantam ki a házból, hogy még kabátot sem vettem fel. Pedig novemberben már nagyon hideg van Észak-Németországban.
-Mit csinált Tom?- kérdezte rosszallóan- Ugye nem bántott?
-Nem...csak...-kezdtem zavartan.
-Csak...???-nézett Bill a szemembe.
Én pedig sírva elmeséltem neki mindent: elejétől a végéig. Bill pár másodpercig csak hallgatott, majd így szólt:
-Tom szerelmes! Asszem...
-És te? Te szerelemes vagy?- kérdeztem nagy szemekkel.
-Azt hiszem...-mondta Bill kicsit zavartan.
Kb. 5 másodpercnyi hallgatás után megszólaltam:
-Bill...?- néztem fel rá önnyes szemmel.
-Igen?
-Emlékszel, amikor írtál egy sms-t?- kezdtem vörörsödni- Azt írtad, hogy...
-...asszem szeretlek...- vágott közbe Bill. Magához húzott és megcsókolt.
Csodás érzés volt Billel csókolózni az éjszakában. Minden álmomat beteljesülni láttam ebben a csókban. Ráadásnak pedig havazni kezdett. Annyira romantikus volt, ahogy percekig hulltak az esőcseppek a vállunkra. Aztán lasssan abbamaradt a csók, és rájöttem milyen hideg van. Vacogni kezdtem.
-Fázol?- ölelt át Bill jó szorosan, de éreztem, hogy ő is majd megfagy, hiszen rajta is csak egy farmer, meg rövidujjú(!) póló volt.- Gyere vissza! Haza megyünk!
-Nem!...
-Miért?- nézett rám Bill.
-Ez nem jó ötlet...Tom nem örülne nekem...- mondtam lesütött szemekkel.
-De nem maradhatsz itt, hiszen meg fogsz fagyni!
-Visszamegyek a kollégiumba...- mondtam.
-Ilyenkor már nem engednek be! Gyere velem!
-Bill...
-Kérlek...
-Jó...de próbáljuk elkerülni Tomot!
-OK!- szólt Bill.
Lassan elindultunk visszafelé Billékhez. Ő közben átölelte a vállam. Ezalatt a pár perc alatt minden kiment a fejemből ami ma történt. Visszaértünk a házhoz. Az ablakon kersztül látszott, hogy Tom a nappaliba költözött. Ez a látvány visszarángatott a földre.
-Hurrá! Most akkor mit csináljunk?- kérdeztem.
-Nem tom! Talán várjunk!- ajánlotta Bill.
-Szerintem megfogunk fagyni! Legalábbis én meg...
Erre Bill átölelt, majd önfeláldozóan levette a pólóját.
-Köszi!, de sokra megyek a rövidujjú pólóval. Te viszont vedd fel, mert megfagysz!- szóltam rá a félmeztelen Billre.
-De...- erősködött.
-Vedd fel!- utasítottam.
-Bill Kaulitz nem fázik meg!- akaratoskodott tovább.
-Bill Kaulitz mindjárt kap egy bazi nagy taslit, ha nem veszi fel a felsőjét!- mondtam rendíthetetlenül, és hogy nyomatékot adhassak szavaimnak, fenyegetően felemeltem a kezem.
Bill gyorsan felkapta a pólóját.
-Jutalmat kérek!- húzott magához.
-Bill...
-Mi a baj?- lepődött meg.
-Bocs, de nincs most ehhez hangulatom...- vigasztalásul pedig egy puszit nyomtam az arcára.
-Persze...Megértem!- mondta Bill és meglelt.
-Köszi! Aranyos vagy!
Pár percnyi hallgatás után megszólaltam:
-Akkor mi legyen?
Bill körülnézett.
-Tudod mit?- csillant fel a szeme.
-Mit???- kérdeztem kíváncsian.
-Látod ott azt az ajtót?- kérdezte Bill gyanús mosollyal.
-Látom, de mi az?- mondtam a sötét faajtóra, ami a végén nyílt. Fölötte világított egy kinti lámpa, így nem volt nehéz észrevenni.
Bill elkezdett húzni arrafelé. Mikor odaértünk, kinyitotta az ajtót, és feloltotta odabent a villanyt.
-Itt fogunk aludni!- jelentette ki vidáman csillogó szemmel.
Nekem totál leesett az állam:
-De Bill ez egy...
-...KAZÁNHÁZ! Bizony!- mondta büszkén.
-Te itt akarsz aludni?- kérdeztem döbbenten.
-Ahha...
-És hol ha szabad megkérdeznem?
-Ott!- mutatott a sarokban lévő zsákokra.
Elindultsam felderíteni a terepet: NAgy, négyzet alakú helyiség volt. Az egyik sarokban egy óriási kazán, amivel az egész házat fűtötték. Amellett voltak a zsákok. Egyébként ablak az csak egy volt, az is kicsi. Kb. 20cm-vel a plafon alatt, és úgy 1 méterre a zsákok felett.
-Akkor ok...Jobb mint kint a hóban...Ha gondolod, akkor mehetsz is...nem kell itt lenned egész este...menj nyugodtan aludni...- mondtam zavartan.
Bill odajött hozzám, megölelt és így szólt:
-Buta vagy, ha azt hiszed, hogy itt hagylak egyedül! Én is itt fogok aludni!- ezzel gyengéden megcsókolt.
Pár percig csak csókolt, majd letelepedtünk a zsákokra, és beszélgetni kezdtünk:
-Jövőre tényleg elmész?- kérdezte Bill nagy szemekkel.
-Talán...- sóhajtottam.
-Talán?!
-Állítólag, ha nem romlik az átlagom, akkor maradhatok, de ehhez anyyu engedélye is kell!
-És, hogy haladsz? Remélem tanulsz!- mosolygott rám.
-Hát kicsit rá kéne kapcsolnom, de amúgy elég jól megy...csak a kémia nem igazán jó...
-Akkor kapcsolj rá! Kémia???
-Ahha...A sok szakszót nem nagyon értem, de már haladok...
-Ha gondolod korrepetálhatlak...Nekem elég jól megy...
-A kis egoista...- vigyorogtam.
-Nem is!
-De is...
-Nem...- akaratoskodott.
-Pedig de!- vigyorogtam még mindig.
Bill ismét megcsókolt.
-Bill- szólaltam meg.
-Mi a baj?
-Az, hogy totál össze vagyok zavarodva...
-Mesélj! Nekem nyugodtan kiöntheted a szíved!- ölelte át a vállam.
-Bonyolult...
-Nem baj!
-OK...Szóval...amikor először megláttalak,már akkor tetszettél. Nemismertelek, de akkor is! Aztán kicsit mérges lettem a testőr miatt...Egyébként hol van?
-Ha velem vagy, akkor nem kell, mert én vigyázok rád!- dicsekedett- szóvalma kapott egy szabad estét!
-Rendes tőled!- mosolyogtam,majd folytattam- Én nem vagyok olyan, aki szereti, ha figyelik...
-Tommal, miért jöttél össze?-kérdezte őszintén.
-Büntetésből!
-Engem akartálbüntetni?-meredt rámszomorú szemekkel.
-És magamat!De hidd el, hogy nagyonrossz érzés rájönni, hogy játszottamaz érzéseivel...
-Hát erre nem tudok mit mondani, mert tényleg játszottál vele. Ő őszintén érez valamit,és nagyon beletiportál a szívébe...és hidd el, hogynekemis óriási bűntudatom van...
-Annyira gonosznak érzem magam...-potyogni kezdtek a könnyeim.
-Ne sírj!
-Meg azt sem értem, hogy akkoír most mi van köztünk?!- törölgetni kezdtem a könnyeimet.
-Tommal?- kérdezte.
-Nem! Veled...!
-Velem?
-Igen..Ne mondd, hogy semmi,mert tudom, hogy valami van, hiszen éreztem a csókodban...
Igazat kell neked adnom...van valami köztünk...Valami megmagyarázhatatlan, hiszen alig ismerjük egymást...
-Igen...Én sem tudnám megmagyarázni mi ez pontosan, de van...
-Tudod mire gondoltam?- szólt bele Bill a gondolatmenetembe.
-Mire?- kérdeztem kíváncsian.
-Arra gondoltam..., hogy mi lenne, ha...- kicsit zavarban volt.
-HA???
-Ha megpróbálnánk együtt...
-He?- jó..., talán nem így kellett volna reagálnom, de ez totál meglepett...-Izé...- na ez sem jobb- Mi???
-Szóval lennél a barátnőm?- látszott az arcán, hogy fél az esetleges "nem" választól.
"-HURRÁ!"- kiáltottam fel, persze csak magamban.
-Még szép!- ez viszont kicsúszott- ezt most hallottad?!- kérdeztem félve.
-Ahha...!!!- vigyorgott Bill.
Én csak vigyorogtam, és közben vörösödtem.
-Az ciki!- szóltam végül.
-Én örülök, ha így gondolod!- mosolygott még mindig.
-Akkor mi most együtt vagyunk?
-Igen, de akkor már levehetnéd a bugyidat...
-Mi van?????- totál leesett az álla.
-Nyugi...csak buzulok!
-Ilyenkor mi a bajod?- lepődtem meg rajta.
-Bocs...ez olyan Tomos duma volt! Csak kíváncsi voltam, hogy hogyan reagálsz!
-Ha megkérhetlek, akkor ezt többet ne próbáld ki!- kicsit mérges voltam. Bill profin lerombolta a romantikus hangulatot, de próbált ezen javítani:
-Akkor leszel a barátnőm?- nézett mélyen a szemembe.
-Mint már egyszer mondtam: IGEN!- mosolyogtam.
Pár pillanatig csak némán meedtünk egymás szemébe, majd Bill gyengéden megcsókolt.
Percekig csak ölelkezve smároltunk, majd lassan ledőltünk a zsákokra.
-Aú...!- kiáltottam fel, s káromkodtam is hozzá egy cifrát.
-Mi a baj?- kérdezte.
-Mi van ezekben a zsákokban?
-Miért?
-Azért, kérlek szépen, mert valami beleállt a hátamba!
-Hát ezek szeneszsákok- mászott le rólam Bill.
-Ez fájt! De most, hogy a 45-50 kilódat leemelted rólam, már sokkal jobb!- vigyorogni kezdtem.
-Ne sértegesd a kilóimat, ok?!- szólt rám Bill mosolyogva, majd megcsókolt- Már nem is fáj a hátad, igaz?!
-Hát ha te mondod...amúgy nem!!!
-Imádod húzni az idegeim, igaz?!
-Ahha!- vágtam rá tök természetes arccal, majd Billt ismét magamhoz húztam, és folytattuk a dolgokat ott, ahol abbahagytuk, immár széndarabok, és zavaró tényezők nélkül.
Persze Bill teljesen más volt mint Tom. De azért mint minden pasinak, neki is félrecsúszott néha a keze...de csak "véletlenül"! Ezt illik tudni! Azonban neki nem az volt a célja, hogy azonnal ágyba vigyen. Ezt m inden mozdulatán érezni lehetett. Ő nem erőszakoskodott. Egy darabig jól el is voltunk foglalva egymással, majd megszólaltam:
-Megkérhetlek valamire?- néztem rá bociszemekkel.
-Mondjad szivem!
-Ha gondolod megnézheted Tom el-e ment már pihenni, mert ha igen, akkor bemehetünk...
-Akkor egy pill és jövök...- mászott le rólam, és kiszaladt az udvarra.
-Imádlak!- szóltam utána.
Mikor visszatért nekikezdett:
-Bocs, de Tom még mindig éberen figyeli a tv-t, és ilyenkor hiába próbálnám, nem lehet elüldözni az "őrhelyéről"!
-Peck!- vágtam rá- Akkor maradunk!
-Ez van!- mondta Bill, és visszafeküdt mellém- Nem fázol?
-Nem. És te?- tudni kell, hogy mivel fűtöttek a kazánban, a helyiség jól bemelegedett.
-Nem, de felugrom a szobámba pokrócért...
-Nem kell!- vágtam rá.
-Miért?!- lepődött meg Bill a hirtelen ellenállástól.
-Jó idő van itt, és Tomnak is biztos feltűnne, ha kihoznál egy pokrócot...Nem akarom, hogy rájöjjön, hogy még itt vagyok- kérleltem.
-Ok- egyezett bele Bill- Majd ha fázunk összebújunk-
-Ha nem, akkor is!- öleltem meg.
Ismét csókolózni kezdtünk, majd szép lassan elaludtunk. Persze én aludtam kívül. Ennek meg is lett az eredménye.
Reggel 7-kor Susanne, Tomék anyukája bejött a kazánházba, hogy megnézze, ég-e még a tűz. Mikor belépett, csak a hátamat látta, és valószínű azt hitte valami hajléktalan, vagy betörő lehetek. Szóval a lényeg az, hogy egy óriásit sikított ijedtében, mire Billel felriadtunk, Tom pedig berohant a kazánházba:
-Mi a baj anyu?- majd mikor meglátott minket totál megdermedt- Ti meg?!
-Mi???- kérdezte Bill zavartan.
Én pedig csak mosolyogtam persze nem éppen magabiztosan.
-Tom...- kezdte Susanne-...szerintem gyere be...- majd Billhez fordult- fél 9-re légy kész, mert interjútok lesz a BILD-el!
Mikor kivonszolta Tomot a kazánházból rákacsintott Billre, majd becsukta maga mögött az ajtót.
-Ciki!- törtem meg a csendet.
-Ahha...
-Bill...szerintem ezt ki kéne valahogyan magyarázni!
-De miért, és hogyan?- kérdezett vissza.
-Szerintem jobb lenne egyenlőre titokban tartani, hogy mi van köztünk...de, hogy hogyan, azt én sem tudom!- sóhajtottam.
-Majd megoldjuk...
-De hogy? Ezt nem lehet halogatni, mert akkor nem fogják elhinni!
-Igaz...mondjuk el az igazat, és csak annyit hagyjunk ki, hogy együtt járunk...
-Tehát mondjuk azt, hogy összekaptam Tommal, de már nem tudtam visszamenni a kollégiumba, mert már zárva volt. Viszont Tomot látni sem akartam, ezért te azt javasoltad, hogy aludjak nálatok a kazánházban. Meg hát a te kedvességed határtalan, és felajánlottad, hogy velem alszol, hogy ne legyek egyedül! Szerinted beveszik?
-Hát lényegében ez igaz, szóval elvileg el kéne hinniük...- biztatott Bill.
-Elvileg igen, de majdd meglátjuk a gyakorlatban!
-Na jó...Szerintem gyerünk be, lezuhanyzunk...
-EGYÜTT???!- vágtam közbe nagy szemekkel.
-Mivel én úriember vagyok, az én elképzeléseimben nem így szerepelt a ddolog, de ha te úgy akarod, akkor tőlem lehet...
-Jajj Bill ne má'! Csak félreértettem amit mondtál!
-Szóval- folytatta mosolyogva-: lezuhanyozol, majd én is, felöltözöl, aztán én is, külön-külön összepakolunk egy két cuccot, majd megreggelizünk. Gondolom a közös reggeliről nincs kifogásod!
Nem válaszoltam, csak mosolyogtam. Majd felálltam:
-Akkor gyerünk...
-Hé!- vágott közbe Bill.
-Mi van?- lepődtem meg.
-Búcsúcsókot nem is kapok?!- durcáskodott.
Erre odabújtam hozzá, és megcsókoltam. Ő megölelt, majd a zsákokon fekve smároltunk. Egy darabig tök romantikusan ment az egész, majd kicsit bevadultunk. Ennek az lett az eredménye, hogy lefordultunk a földre. Ne és mégis ki esett alulra? Hát persze, hogy én, és az egészben az volt a pláne, hogy Bill majdnem elharapta a nyelvemet.
-Basszus ez fáááj!- kiáltottam fel.
-Bocsika! Nem akartalak megharapni!- puszilt meg.
-Remélem is, hogy nem készakarva harapdálsz!
Feltápászodtunk a földről, és elindultunk befelé. Az udvaron így szóltam Billhez:
-Mivel a cuccaim valószínűleg Tomnál vannak, én beszélek vele, te meg beszélj anyukáddal.
-Jó! Akkor majd talizunk a konyhában.
-Ok!- mosolyogtam Billre.
Beértünk a házba. Bill bement a szobályába, majd én is, csak én Toméba. Ő az ágyán ült, és sms-t írt valakinek.
-Jó reggelt!- köszöntem halkan.
-'reggelt!- mondta Tom.
Felállt és odajött hozzám.
-Ssajnálom amit tegnap csináltam. Bocsáss meg!
-Semmi baj...nem haragszom.
-Tényleg?- nézett a szemembe.
-Tényleg!- hogy megmutassam, nem hazudok, meg is öleltem.
Pár másodperc múlva Tom törte meg a csendet:
-Most gondolom Billel jársz...
-Nem- rosszul esett, hogy hazudnom kellett, de muszály volt.
-Akkor miért aludtatok együtt odakint?
-Ez egy logikus kérdés, de csak azért aludt velem, hogy ne legyek egyedül.
-De miért aludtál a kazánházunkban?
-Talán azért, mert te tegnap szó szerint kidobtál a házból, és a kollégiumba akkor már nem tudtam visszamenni.
-Mégegyszer 1000 bocsi!- mondta Tom.
-1000-szer is semmi baj!- mosolyogtam.
-Akkor nem jártok?
-Nem!
Erre megpróbált megcsókolni!
-Ne...- ellenkeztem Szerintem próbáljuk mellőzni az efajta kapcsolatot. Talán jobb lenne, ha megpróbálnánk baráti alapot kialakítani. Szerintem mi nemigen illünk össze...
-Lehet, hogy igazad van...- ezzel egy puszit nyomott az arcomra, majd elindult kifelé a szobából.
-Tom...- szóltam utána.
-Igen?- fordult vissza.
-Lezuhanyozhatnék valahol?
-Folyosó végén balra az utolsó ajtó- majd kiment.
-Köszi!- kiáltottam utána.
Kipakoltam a hátizsákomból. Volt benne váltóruha, és a saját, kedves, szép, puha, fekete, halálfejes törölközőm. Mivel Tom már kiment, és úgy tűnt, már nem is jön vissza, lecseréltem a ruháimat a törölközőmre. Megkaptam a cuccaimat, és elindultam a fördőszoba felé. Bentről nem szűrődtek ki hangok, én pedig nem is gondoltam arra, hogy valaki esetleg bent lehet a helyiségben. Szóval gond nélkül benyitottam, és be is léptem. Meglepő dolgot láttam: Bill állt előttem, és nem is akár hogyan...anyaszült meztelenül!!! Bill magaelé rántott egy törölközőt, én pedig gyorsan a plafonra emeltem tekintetem, és nagy zavaromban csak ennyit mondtam:
-Láttam!
Billa derekára kötötte a törölközőt, majd odajött hozzám. Mivel én a plafont bámultam nagy erőkkel, csak azt vettem észre, hogy bill megcsókol, és nekiesünk az ajtónak. Eredményképpen az jó nagyot csapódott. A cuccaim kiestek a kezemből, és a földre potyogtak. Percekig csak csókolóztunk, majd próbáltam szóhoz jutni:
-Bill...
-Igen-csók-mondjad-csók.
-Bill-csók-egy-csók-pill-csók-anatig-csók-hagyd-csók-abba!- nincs csók.
-Köszi! Szóval szeretnék lezuhanyozni, ezért kivándorolhatnál!
-Pillanat, csak felöltözöm!
-Akkor addig én kimegyek...- próbáltam kinyitni az ajtót, de nem sikerült-...na jó,...nem megyek...
-Mi?!- döbbent meg Bill.
-Asszem beragadtunk!
-Most ugye csak ugratsz?!- szlt Bill. Kicsit látszott rajta, hogy megijedt.
-Bocsi, de nem!
-Ez szuper! Épp, hogy kimagyaráztuk magunkat, most szólhatunk anyunak, vagy Tomnak, hogy engedjen ki minket!Ez a nap aztán k.urv.a jó! Basszus! Hogy szakadna le az ég!- erre belerúgott az ajtóba, mire hallottuk, hogy a másik oldalon kiesik a kilincs.
-B.aszd meg Bill! Te aztán profi vagy! Mostmár tuti nem jutunk ki! Legalábbis egyedül nem! Ha most nem a pasim lennél tuti felképelnélek!
-Akkor tedd meg!- kiabálta.
-Most miattad vagyunk itt! Ha nem döntesz neki az ajtónak, és nem vered ki a kilincset, akkor most nem dekkolnánk itt!- ordítottam vissza.
-Ha nem nyitsz be akkor sem lennénk itt!
-Miért nem zártad be...- a mondatot már nem tudtam befejezni, mert Bill megcsókolt.
-Szeretlek!- mondta, s közben a szemembe nézett.
-Jajj j Istenem! Rád nem lehet haragudni!
-Hát rád se! De olyan jó volt kiadni a mérgemet!
-Nekem is, de szerintem a jövőben ezt ne egymással tegyük, mert így nem lesz jó vége!- mondtam, s közben átöleltem a nyakát.
-Szerinted hívjunk segítséget?
-Először szeretnék felöltözni...
-Mi akadályoz meg benne?- mosolygott Bill.
-2 dolog!- mosolyogtam én is.
-Mi???
-1: le szeretnék zuhanyozni! 2: TE!
-ÉN?!- tettette Bill a döbbenetét.
-Igen! TE!
-De miért?
-Mert nem bízom benned!
-Ezt hogy érted?
-Úgy, hogy nem lehetek biztos benne, hogy nem nyitsz rám!
-Ígérem, hogy nem nyitok rád! Vagy nem ismersz?
-Hát jó! Egyszer élünk...MEGÍGÉRTED!!!
Szuper zuhanyzófülkéjük volt, amin belül még fel volt szerelve egy zuhanyzófüggöny a biztonság kedvéért.
Bementem a zuhanyzóba, majd felülről kidobtam a törölközőm. Majd megengedtem a vizet, és végignéztem a tusfürdőkön: találtam kb. 30 liter Axe-ot, és egy Dove-ot! Mosakodni kezdtem. Már kb. 5 perce álltam a zuhany alatt, amikor Bill megszólalt:
-Jajjj...siess már! Mindjárt rádrontok! Már nem bírom tovább!
-Hééé...- befejeztem a tusolást, majd kiszóltam Billnek:
-Légyszi add be a törölközőm!
-Azonnal!- s már éreztem is a törcsi puha érintését a tolóajtón kinyújtott kezemben.
-Bill! Nagy kérés lenne, hogy dobd be felül a bugyim és a melltartóm?
-Nem-nem! Csak egy pill...de siess! Amúgy tök jó a tangád! Megnéztem rajtad élőben is...
Ekkor meg is jelentem a zuhanyzó ajtajában. Mivel a lényeg már takarva volt, úgy gondoltam ez így már t űrhető. Szóval fel akartam venni a többi ruhámat...
-Tyűha...- lelkendezett Bill még mindig törölközőben.
-Gondoltam felöltözöl amíg én zuhanyzom...- szóltam rosszallóan.
-Én is úgy akartam, csak nem jött össze...- mondta kicsit zavartan.
-Mert?- néztem rá nagy szemekkel.
-Mert folyamatosan az járt a fejemben, hogy másfél méterre tőlem ott zuhanyzol...ráadásul mez...
-Hagyd abba!- szóltam rá- Mondtam már, hogy perverz vegy?!
-Nem akarsz csinálni velem valamit?
-Hát pont, hogy nem!
-Naaa...- elindult felém.
-Bill, te mit ittál?!- hátrálni kezdtem a zuhanyzó felé.
-Semmit, de részeg vagyok tőled!
-He?- már elértem a zuhanyzót. Nekidőltem a csukott ajtajának.
-Megrészegítesz!- Bill nekinyomott a csukott tolóajtónak, és megcsókolt.
Én furfangosan kinyitottam magam mögött a zuhanyzót, és beléptem, majd hirtelen behúztam magam "előtt" az ajtót. Mondjuk majdnem eltörtem vele Bill orrát, de semmi gond...
Bill nagot nézett, én pedig kiöltöttem rá a nyelvem.
-Ezt még megkeserülöd!- vigyorgott, és elkezdte kifelé húzni a tolóajtót. amit érdemes tudni, hogy olyan furi kilincs volt a zuhanyzón. Olyan mint a gombkilincs, és zaródik is amikor behúzod. Sóval lényegében csukva volt az ajtó, mikor Bill húzni kezdte kívülről balra, én pedig belülről az ellenkező irányba.
Kb. másfél perc után "végre" meglett a harcunk eredménye! Nem is akármilyen! Óriási csattanás közepette mind Bill, mind az én kezemben bennemaradt a kilincs.
-Asszem anyu meg fog ölni...! De remélem úgy is ki tudsz jönni, ha csak egy kilincs van!- mosolygott zavartan.
Erre én kedvesen vigyorogva megkocogtattam a zuhanyzó üvegét a kezemben lévő "gombkilinccsel".
-B.asszus!- kezdett rá Bill ismét- Ilyen nincs! Eddig azt mondtam, hogy anyu megöl! Mostmár biztos vagyok abban is, hogy kínhalállal fogok eltávozni közületek! A k.urv.a életbe! Hogy lehet az, hogy letörjük ezt a kibaszott fogót?!- erre földhözvágta a kilincset. Eredmény: Berepedt két csempe, és mikor Bill még bele is akart rúgni, a lába megcsúszott a csempén, és az sikeresen fel is vágta a lábát- ÁÁÁ!!!
-Mi történt?- kérdeztem ijedten.
-A francba!
-Mi van?- totál frászban voltam.
-A csempe elvágta a lábam!- na ettől sem lettem nyugodtabb.
-Nagyon?!
-Talán nem kell majd összevarrni...
-Ez biztató...- szerintem biztos remegett a hongom, mert az üvegen keresztül láttam egy vértócsát a padlón.
Bill odament a mosdóhoz, és kimosta a sebet. Ekkor jött Susanne. A letört kilincset hála Istennek még nem vette észre.
-Bill, bent vagy? Valami baj van? Miért kiáltottál?
Én a zuhanyzóban meg sem mertem mozdulni. Bill elég jól kezelte a helyzetet:
-Szia anyu, minden ok! Csak hideg volt a víz!
-Krisztit nem láttad?
Nagyra nyílt a szemem, és vadul lengetni kezdtem a fejem.
-N-n-nem! Miért?
-Csak mert Tom keresi...na mindegy...SIESS!
-Rendben anyu!- kiáltott ki Bill.
Csend lett.
-Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan fogsz sietni!- szóltam ironikusan.
-Pont úgy!- vágta rá Bill ingerülten.
Pár perc dacos csend után, Tom(!) törte meg a csendet:
-Kriszti! Benn vagy?
Bill rámnézett és odasúgta nekem:
-Most te jösz! Mondd, hogy itt vagy, hogy ne keressenek...
-I-i-igen! Itt vagyok bennt!
-Jó! SIESS! Billt nem láttad?
-Nem! Gőzöm sincs hol lehet...
-Te kiáltottál az előbb?- hupsz! "Ezt most miért kellett megkérdeznie?!" gondoltam.
-Igen...csak hideg volt a víz...- legalább egyformát hazudjunk Billel.
-Jól van Kislány!
-Kislány?!- hallottunk egy másik hangot.
-Ajjaj- suttogta Bill idebent.
-Igen, Kislány! Mert?
-Mióta hívod az öcsédet Kislánynak?- kérdezte Susanne meglepődve.
|
-Mióta van Bill ott bent?- kérdezett vissza Tom.
-Kb. negyed órája- felelte Susanne- Akkor láttam bemenni...
-De most beszéltem Krisztivel, aki ott van bennt!- Tom kezdett ideges lenni.
Mi Billel már az infarktus szélén álltunk, és dermedten hallgattuk a beszélgetést.
-Én meg kb. 3 perce beszéltem Billel, és azóta nem mozdult az az ajtó...
-Ez mi?!- valószínű Tom észrevette a padlón heverő kilincset.
-BILL! AZONNAL NYISSÁTOK KI AZT AZ AJTÓT! MIT KERESTEK TI OTT BENT?- kezdett rá Susanne.
-Nem keresünk mi semmit!- Billnek eléggé remegett a hangja.
-Édes fiam ne poénkodj, mert ha végre kikerülsz onnét, esküszöm kapsz egy átszállót a kitört kilincs miatt!- Susanne elég ideges volt.
-Ok anyu!- váltott Bill engedelmes hangnembe.
-MOST RÖGTÖN GYERTEK KI!!!- kiabált Tom.
-Nem vágod, hogy beragadtunk?!- méltatlankodott Bill.
-BILL!- kezdett rá Susanne már megint- Abszolút nem vagy olyan helyzetben, hogy akárkinek visszapofázz!- kiabálta.
-Anyu...
-Szóval most fogd meg azt a kilincset, és próbáld meg kinyitni azt az ajtót!- csapott rá az említtt ajtóra Susanne.
Bill engedelmesen megpróbálta, de a kilincs a kezében maradt...
-Mi lesz már?- sürgette Susanne- Nem akarok itt állni egész délelőtt!
-Pedig attól tartok itt fogsz!- pimaszkodott Bill- Tudod mi ez?!- kopogtatta meg az ajtót a kezében tartott tárggyal- A KILINCS MÁSIK FELE!!!
-Istenem, csak kerülj még ma a kezeim közé! Ráadásul még a ház férfija sincs itthon, mert dolgozni ment!- fakadt ki Tomék anyukája. (A ház férfija Tomék mostohaapja, Gordon Trümper!)
-Most akkor hogyan szedjük ki őket onnan?!- kérdezte Tom az anyukáját.
-Nem tudom Kisfiam!
Pár perc csönd után Bill vetett fel egy ötletet:
-Mi lenne, ha hívnátok egy lakatost?!
-Aki majd leszedi az ajtót...ugye?!- vágott vissza Tom.
-Tudsz jobbat?- kérdezte Bill egy kicsit utálatosan.
-Igaza van...- sóhajtott Susanne. Belülről hallottuk ahogy elvonul.
Tom közelhajolt az ajtóhoz és suttogni kezdett:
-Bill! Légyszi szólj Krisztinek, hogy jöjjön közelebb az ajtóhoz. Mondani szeretnék neki valamit...
-Sorry, de nem tud idejönni...- súgta válaszul Bill.
-Miért nem?- lepődött meg Tom. Bár a hangjában inkább több volt a féltékenység mint a meglepetés.
-Mert bent van a zuhanyzóban!- válaszolt Bill kézségesen, de halkan.
-Képes úgy zuhanyozni, hogy te is bennt vagy a fürdőszobában?!!! Te mosod a hátát, vagy mi?!- hirtelen fellángolt benne a féltékenység
-Te aztán nem vagy komplett! Hogy gondolhatsz róla ilyet...Totál meghibbantál?!!!
-Akkor viszont nyugodtan idejöhetne. Nem enném meg!- Azért kicsit megnyugodott, hogy mostmár tudja: nem Billel zuhanyzom.
-Nem...Beragadt a zuhanyzóba!
-Mi???!- Tom majdnem elájult.
-Be-ra-gadt a zu-hany-zó-ba!- tagolta Bill, mintha Tom valami értelmi fogyatékos lenne.
-Hogyan?!- Tom totál le volt döbbenve.
-Letörtük a kilincset...
-Hogyan?!
-Elég könnyen!- Bill zavarban volt. Nem is akér mennyire!=)
-Kezdhetsz imádkozni! Ha anyu rájön megöl téged! remélem Krisztire nem fog haragudni...
-Tuti nem!- szólt Bill- Hát nem ismered?! Mindig mi vagyunk a hibásak!
-Ja...Ccssss...Jön!
-Kb. 15 perc és itt a lakatos...!
-Szuper!- mondta Tom- megyek beszélek a BILD-el.
-Rendben!
Tom már kb.2 perc múlva vissza is tért.
-Na?- kérdezte Bill.
-Délután 3-ra kaptunk egy másik időpontot. Azt mondták intézzük be Krisztit is!
-Minek?!- lepődött meg Bill.
-Nem mondtak semmit, csak azt, hogy vigyük őt is.
-Egyébként mit mondtál: miért nem most menetk?- kérdezte Susanne a fiát.
-Nem kérdezték, én meg nem mondtam...
-Az nem baj...- mondta Bill.
-Nekem muszály menni???- kérdeztem Tomtól. Végtére is ő beszélt a BILD-esekkel.
-Nem muszály, de szerintem gyere4 Legalább tisztázhatod a félreértéseket.
-Ez nem is hülyeség! OK! Veletek megyek!
-Akkor ezt meg is dumáltuk...
Ekkor csengettek.
-Biztos a lakatos az! Megyek beengedem!- mondta Susanne, és ezzel el is tűnt. De akikkel visszatért, azokat nem lehetett lakatosnak nevezni: Gustav és Georg.
-Hello!- köszöntek egyszerre.
-Csősztök- szólt Tom.
-Hali- hallatszott Billtől.
-Sziasztok!- köszöntem.
-Ő meg ki?- kérdezte Georg Tomtól.
Felismertem a hangját, szóval még mielőtt Tom válaszolhatott volna kikiabáltam:
-Az a csaj, aki múltkor csúnyán elütött a bevásárlókocsival a supermarket-ben!
Erre mindenki röhögött, kivéve Georgot és engem.
-Szóval kriszti- tettem hozzá.
-Ok! Már emlékszem! Olyan "súlyos" élményt okoztál, hogy nem lehet elfelejteni!
- Ez célzás volt arra, hogy nehéz vagyok?!- kérdeztem sértődötten.
-Neeem...Ne értsd félre! Csak piszkállak!
-Aha...Totál mint az oviban: meghúzom a hajad, meg összerugdoslak, de csak azért, mert szeretlek!
-Ja...valami ilyesmi!
Ismét csengettek. Valószínű Susanne lement ajtót nyitni, mert pár perc múlva felcsendült a lakatos hangja a szobában. A hangja alapján elég fiatalnak tűnt.
-Hi skacok!- köszönt a 3 kinti srácnak.
-Jó napot!- köszöntek vissza.
-Tessék csak tegezni...nem vagyok én olan öreg...!
-Szevasz haver!- csaptak egymás tenyerébe Tommal. (Ez behallatszott!)
A lakatos megvizsgálta az ajtót, majd kimondta a diagnózist:
-Nagyon úgy tűnik, hogy a zár ragadt be, és mivel gombkilincs volt, amit sikerlt mindkét oldalról letörni, csak egy lehetőség van...
-Mi?- kérdezte Susanne, pedig már tudta a választ.
-Le kell vennem valahogy az ajtót!
-Tudtam!- vágta be Tom diadaalittasan, mintha telitalálata lenne a lottón.
Bent odasúgtam Billnek:
-Legalább add be a pólóm és a gatyám, hogy ne fehérneműben szedjenek ki innen!
-Pill...Asszem van egy kis gond...!
-Kis gond?!
-A pólódat valószínű Tom szobájában hagytad, mert itt csak a nacid van...
-Ez komoly?!- totál beijedtem.
-Hát ez van...- dobta be a nadrágom.
A lakatos srác kb. 10-15 perc alatt leeszedte az ajtót. Mikor az lekerült, Susanne panoráma-kilátást kapott Bill véres törölközőbe csavart lábára, és arra, hogy én meg a zuhanyzóban dekkolok... Mondano sem kell, hogy majdnem elájult:
-Úristen! Bill, mi történt a lábaddal???!- odarohant fiához, és ölelgetni kezdte.
-Jajjj anyuuuu- próbált menekülni- Semmi komoly csak kicsit megvágtam a lában egy törött csempével...
A lakatos srác már pakolta össze a szerszámait, mikor Tom megszólalt:
-Ha nem gond lenne még egy kis pluszmunka...
-Mi?
-Ki kéne szedni a kishölgyet a zuhanyzóból...- mutatott a tusoló irányába.
-Hoppá...mit csináltak ezek itt bent?- vigyorgott a lakatos.
-Kac-kac- hallatszott Tomtól.
-Semmi rosszat...- mondta Bill.
-Kinek mi számít rossznak...- ezzel nekiállt kifeszíteni a zuhany tolóajtaját. Ez már csak 2-3 percet vett igénybe. Mikor kinyílt az ajtó így szólt Billhez:
-Haver...klassz ízlésed van az tuti!- Mikor kisétáltam a zuhanyzóból mindenki tátott szájjal bámult. El sem tudták képzelni mit csinálhattunk mi bennt, hiszen rajtam felül csak egy fekete melltartó volt, alul meg szürke gatya. Billen pedig egy szál törölköző.
Nem akartam udvariatlan lenni, ezért odamentem köszönni Gustavnak, hiszen vele még nem taliztam eddig.
-Szia! Kriszta vagyok- mutatkoztam be.
-Aha...- bámulta a mellemet. Erre Tom hátbavágta- Izé...Gustav!
Kezetfogtunk, majd elindultam Tom szobája felé. Ő jött utánam. Mikor beértünk én felkaptam a felsőm, Tom pedig kérdezősködni kezdett:
-Szóval mi van köztetek Billel?
-Semmi- hazudtam már megint.
-Kriszti...én sosem hazudtam neked...kérlek mondd el az igazat...
-Tényleg semmi...Az egész csak véletlenül történt...
-Véletlenül?!- hitetlenkedett Tom.
Erre én előadtam neki egy kis mesét arról, hogy véletlenül rányitottam Billre, véletlenül beragadt az ajtó, és kitört a kilincs, véletlenül bekerültem a zuhanyzóba, véletlenül be is ragadtam, és ráadásul véletlenül félmeztelenül. (Na jó! Ennél azért kicsit hihetőbben!)
-Szóval továbbra is azt mondod, hogy nem jártok?!- nézett a szemembe Tom.
-Aha- nagyon nehéz volt hazudni neki. Tudtam, hogy ő nekem még nem hazudott.
-De ha nincs köztetek semmi, akkor legalább próbáljunk meg valamit...
-Tom...
-Én őszint...
-Neee...Kérlek...
-Miért?! Legalább mondd el..., hogy tudjam...
-Már mondtam: Szeretem Billt...ez van...szeretem...Nem tudom, hogy ő szeret-e, de én őt őszintén...Nincs köztünk semmi, de néha olyan jeleket küld felém, mintha ő is akarna tőlem valamit...- a padlót néztem, de az utolsó két szót már Tom szemeibe mondtam:- Bocsáss meg!
Pár percnyi hosszúságú csönd borult a szobára. Kisebb dührohamra számítottam Tomtól, de nem ez történt: hirtelen megölelt. Szorosan magához húzott. Én átkaroltam a derekát.
-Nincs mit megbocsátanom! Nem tettél semmit...Nem tehetsz róla, hogy Billt szereted, és nem engem...ez van, és én el is fogadom...- mondta. A hangján hallatszott, hogy csalódott egy kicsit. Én szerettem Tomot, de csak mint egy barátot. De annyira cuki volt, ahogy ezeket mondta, hogy könnycsepp csordult le az arcomon. Mikor elengedett, ezt szóvá is tette:
-Mi van Kislány? Csaknem sírsz?!- mosolygott, és letörölte a könnyeimet.
-...Én???...Én nem sírok...csak...csak olyan helyesen mondtad amit mondtál...Örülök, hogy ilyen megértő vagy...
-Én nem vagyok olyan mint Martin!
-Szerencsés lesz az a lány, aki majd egyszer a feleséged lesz...
-Nem lesz!- vágott közbe Tom.
-Hm?- mosolyogtam.
-Én sosem fogok megnősülni...- ez elég eltökéltnek tűnt.
-Honnan tudod? Lehet, hogy egyszer még annyira szerelmes leszel, hogy házasodni fogsz...
-Biztos, hogy nem...
-Dehogynem...
-NEM...
-Még engem sem vennél el?!- kérdeztem nagy szemekkel, elég huncutul.
-Annyira azért nem szeretlek!- a hatás kedvéért lépett hátra egy lépést.
-Na kösz! Aranyos vagy!
-Jajjj, buta vagy!- ölelt meg csak 1-2 pillanatra.
-Még tetőzöd is amit mondtál?!- tudtam, hogy csak viccelődik, de jó volt vele játszani.
-Nem úgy gondoltam Kislány! Csak tudom, hoyg nem bírnám sok ideig egy nővel...Házasság nélkül, pedig válás sincs...
-Valahol igazad van...Gyereket akarsz?
-Ha nincs állandó nőm, gyerek se kell! Nem tudom elképzelni magam pelenkázás közben. Persze, ha becsúszik valahova egy darab belőlem, és 9 hónap múlva egy kis izé lesz belőle, akkoe elismerem.
-Oh...oké...ez...hogy is mondjam...kedves tőled?!
-IGEN!
Nekiálltam pakolni. Amíg beraktam a cuccaimat a hátizsákomba, addig Tom csodák csodájára csendben maradt. Majd miután befejeztem megkérdezte:
-Nem akarnál reggelizni? Mert én szeretnék, ugyanis még én sem ettem semmit!
-De, benne vagyok!
Elindultunk a konyha felé. A nappaliban Susanne éppen bekötötte Bill lábát.
-Jól vagy?- kérdeztem.
-Igen...
-Te is éhes vagy?
-Persze!- vágta rá Bill egyből- És ti skacok?- fordult Georghoz és Gustavhoz.
-Kösz...de én ettem otthon...- szólt Georg.
-Én is!- mondta Gustav.
-Szerintem én most megyek, majd délután talizunk...
-Ok...Nekem 8...- vont vállat Tom.
-Én is lelépek...akkor 3-kor. Csáó!- ezzel el is tűntek.
-Hello...- köszöntem pusztán udvariasságból, mert mire kimondtam, ők már ki tudja merre jártak.
-Az asztalon vannak még szendvicsek, meg minden ami még kellhet- szólt Susanne.
Elindultunk a konyhába. Bill kicsit sántytott, de így legalább volt ürügyem, hogy kitámogathassam a konyhába.
Bill a jobb oldalamra került, Tom pedig velem szemben foglalt helyet. Egész reggeli alatt csendben voltunk. Már mindhárman a narancslevünket kezdtük volna inni, mikor felemeltem a poharam Tom felé:
-Barátok?!- szóltam mosolyogava.
-Barátok!- Tom is felemelte a poharát, majd koccintottunk.
Épp bele akartam inni a poharamba, amikor az én "drága" Billem végighúzta végighúzta a kezét a térdemtől a combomig. Ijendtemben óriásit ugrottam, és feltérdeltem az asztalt.
-Au!- kiáltottam.
-Ez mi volt?- kérdezte Tom.
A hatás kedvéért Bill is kérdően nézett rám.
-Csak...megijedtem...
-De mitől???- kérdezősködött tovább Tom.
-Mintha valaki vagy valami rámnézett volna az ablakból...De szerintem csak fáradt vagyok...
Bill büszkén nézett rám. Tom inkább meglepődve.
Tomnak megcsörrent a mobilja. A beszélgetésből nem lehetett kivenni,, hogy kivel dumál.
-...
-Helló! Hogy vagy!
-...
-Az jó! Én is!
-...
-Most?!
-...
-Igen! Ráérek...
-...
-Jó...Máris ott leszek! 10 perc!
-...
-Puszi! Szia...
Először azt hittem Georggal, vagy Gustavval beszél, de miért küldene nekik puszit?! Ez kicsit sántított...tuti csaj van a dologban...Nem bántam..."Legalább elfelejt" gondoltam.
-Nah...nekem most el kell mennem!- szólt Tom hirtelen- Sziasztok!- ezzel el is tűnt az ajtóban. Susanne viszont most jelent meg:
-Bepakolok a mosogatógépbe, és én elmegyek, jó?! Dolgom van!- mondta.
-OK! Rendben!
| | | |
AJÁNLOM AZ OLDALT
