6. FEJEZET:

ELJÖTT A SULI, ÉS VELE EGYÜTT EGY CSODÁS MEGLEPETÉS!!!

   Az összes diák ki volt öltözve, mint tanévnyitókon általában. Több száz diák volt felsorakozva a sportpályán. Mivel ilyen sokan voltak, esélyem sem volt, hogy összefussak valamelyik th-taggal! Sajna!
   Andival besorakoztunk az osztályunkhoz, fura volt, hogy csak Heidit ismertük, meg persze az osztályfőnököt. Most először igazán idegennek éreztem magam.
   A tanévnyitó első programja az volt, hogy az igazgatónő elmondott egy nyitóbeszédet, mi kb. 15 percig tartott, majd az osztályok felvonultak a termekbe. Nekem és Andinak még nem kellett leülnünk, mert hátra volt  bemutatásunk. Miután rajtunk kívül mindenki helyet foglalt, 2 hely üresen maradt. Az egyik padban egy szőke, a másikban egy vöröses hajú lány ült. A tanárnő nekikezdett:
     -Még mielőtt elmondanék egy-két részletet, szeretném bemutatni ezt a két lányt, aki itt áll mellettem: Menyhárt Andrea, és Párkánszky Krisztina. Ők egy éven keresztül az osztálytársaitok lesznek, ugyanis résztvettek egy cserediákprogramban. Megkérlek titeket, foglaljatok helyet!- az utolsó moondatot már hozzám és Andihoz itézte. Mi pedig elfoglaltuk heyünket a két lány mellett. Én a vörös hajú lány mellé ültem...
     -Szóval, holnap már tanítás, úgyhogy órarend szerint pakoljatok. Mivel a füzetek listája ott volt a könyvek mellett, nincs kifogás! Most mást nemszeretnék mondani, tehát mehettek! Mindenkinek kellemes, és sikerekben gazdag tanévet kívánok! Viszlát! Holnap találkozunk!
   Mindenki elkezdett pakolászni. Pontosabban betoltuk a székeket a helyükrem, majd hangos beszélgetés közepette lassan elhagytuk a termet. Én is beszélgetésbe elegyedtem a padtársammal:
    -Szia...Hogy hívnak?- kérdeztem.
    -Barca...
    -Barca???
    -Barcelona...
    -Mint a város?
    -Aha...
    -Szép név!- mondtam, de totál leesett az állam...
   Későbbi beszélgetések során kiderült, hogy Barca anyukája egy német modell, az apja pedig divattervező... És én még csodálkoztam a nevén.
   Másnap reggel fél 7-kor keltünk Andival. Felváltva pakoltunk a táskánkba, és rohamoztuk a fürdőszobát. Negyed nyolcra sikerült elkészülnünk, amikoris lementünk az étkezőbe reggelizni.
   Kaptunk pirítóst, meg különböző szendvicseket...Ahho képest, hogy menza-kaja tök jó!!! Andival benyomtunk párat, maj elhúztunk az osztályunk felé.
   Alig múlt fél 8, és még csak 3 ember volt bent a tanteremben. Andival egy kicsit félénken ültünk le, de ez a félénkség a következő pár hétben elmúlt, hiszen folyamatosan megismertük egymást. Egyre többet ökörködtünk, rendszeresen jártunk pizzázni, meg ilyenek.
   Lassan, de biztosan eljött az október. Sajna a Tokio Hotellel még nem találkoztam, de azt tudni kell, hogy itt csak gy-két ember beszél róluk úgy, mint a rajongók. A többség már megszokta őket. Mint mondtam, én még nem láttam őket, mert reggel már korán a suliban voltam, délután pedig kb. 4-ig ott roskadtam, mert be kellett hoznom a lemaradást, hiszen én és Andi most úgy jártunk suliba, mintha egy évet kihagytunk volna. A jegyekkel jól állok. Év elején még becsúszott 1-2 rossz jegy, de most határozottan javulook. Ha így folytatom, talán jövőre is itt maradhatok. 

   Október 13, péntek! Egy nap, ami megváltoztatta életem eddigi menetét. Péntek 13. Ez a nap általában szerencsétlenséget hoz. Nekem ez a nap egyszerre hozott jó sok boldogságot, és tengernyi szenvedést.
   Ez a nap is átlagosnak indunlt mint a többi. Reggel Andival felébredtünk, majd reggelizni mentünk, és korán beültünk az osztályba. A 3. óra előtt történt életem meghatározó eseménye...
   Angol óra következett, ahol 2 csoportra vagyunk osztva. Az egyik csoport ilyenkor mindig elmegy egy másik terembe. Októberben a mi csoportunk ment.
   Mivel már becsöngettek, és én még csak most szedelőzködtem Andi nem várt meg. szabályosan faképnél hagyott. Én pedig utánarohantam könyvekkel a kezemben. Mikor óriási lendülettel befordultam a folyosóra, belerohantam valakibe, aki úgy látszik nem volt elég stabil, mert sikerült elterülnünk a folyosón. A könyveket kiejtettem a kezemből az esés közepette. Mikor kinyitottam a szemem, először oldalra néztem, meg se figyeltem, hogy kit tepertem le. Egy pár cipőt láttam magam mellett, amire túlméretezett farmernadrág hullott. Ez ismerősnek tűnt, ezért rápillantottam az alattam fekvő egyénre, aki egyre kezdett vörösödni, ugyanis a kezem beszorult kettőnk közé, és irgalmatlanul nyomtam a tüdejét. Amikor megláttam ki van alattam, hirtelen elkiáltottam magam:
     -BILL?!
     -SORRY! De mindjárt megfojtasz!!!- nyögte egyre vörösebb fejjel.
   Mivel ez elég ciki reakció volt tőle, elvörösödtem, felugrottam, majd hiper-szuper gyorsasággal összekaptam a könyveim, és elszaladtam. Még hallottam ahogy  Bill utánam kiált:
     -Hogy hívnak???
   De én csak futottam az osztályom felé. Ők már bementek a bifurkációs terembe. Én bekopogtam, majd beléptem.
     -Mire véljem ezt a késést kisasszony?- kérdezte a suli legjobbfej tanára. Még csak kezdő tanár volt, úgy kb. 23-24 éves. Günternek hívják, és ebből kiderül, hogy hímnemű. Tudtam, hogy úgyis elnézi a 2 perces késést, de mégis elmondtam az "igazat":
     -Elnézést, de éppen most sikerült magam alá tepernem az egyik diákot...Összeftottunk a sarkon...- lihegtem.
     -Tessék?!- a tanár kicsit megdöbbent.
     -Jajjj...Nem úgy...- vágtam rá hirtelen.
     -Uhhh...Már azt hittem...- inkább nem fejezte be a mondatot-...na mindegy...ülj le, és folytassuk az órát...
   40 perc elteltével egy rakat leckével hagytuk el a termet. Visszaindultunk az osztályba. Egyszer csak megláttam Bill-t kijönni a mellettünk lévő osztályból, és észrevettem, hogy felém indul, hogy megszólítson. Ekkor megfogtam Andit, és a karjánál fogva berángattam a lányvécébe. Becsaptam az ajtót, és belülről a biztonság kedvéért nekidőltem, hogy Bill ha akarna se tudjon bejönni, ugyanis ki tudja milyen agykárosodást okoztam neki az eséssel, ha meg akar szólítani. Andi persze úgy nézett rám, mint aki meg akar ölni. Jó! Valahol meg volt rá az oka, de akkor is!
     -Ez mi volt?
     -Hát nem láttad ki jött velünk szemben?!
     -Nem!- mondta Andi kicsit hangosan, és kicsit mérgesen.
     -Hát Bill Kaulitz! És meg akart engem szólítani!
     -Miért akart volna megszólítani pont téged?- mondta Andi hitetlenkedve.
   Én csak irulva-pirulva bámultam  acipőm orrát.
     -Azt nem mondd, hogy őt teperted le?!
   Bólintottam.
     -Mondd el!
     -Majd a szobánkban!- majd magyarul hozzátettem- Még az is lehet, hogy Bill hallgatózik!
     -Paranoiás vagy!- mondta Andi, majd odarohant az ajtóhoz, és feltépte azt. Ekkor váratlan "ajándék" pottyant Andi ölébe, de nem az égből, hamem az ajtó mögül. Mily meglepetés!!!: Bill ráesett Andira!
   Bill rámnézett, én pedig csúnyán visszapillantottam rá, majd átléptem őket, és elhúztam az osztályba.
   Andi "Van pasim " felkiáltással lelökte magáról Bill-t, felállt, majd komótosan elsétált, faképnél hagyva a totál ledöbbent Bill-t.    

   Kb. fél perccel utánam Andi elégedett vigyorral jött be az osztályba.
     -Mi van?- kérdeztem félig bánatosan, ugyanis kicsit féltékeny voltam, hogy Bill Andin landolt.
   Miután elmesélte a történteket, akarva akaratlan elmosolyodtam.
   A következő pár nap Bill-mentesen telt. Ez valahol jó volt, de valahol rossz. Jó: azért eléggé szégyelltem magam és totál ciki lett volna. Rossz: Bill nagyon helyes élőben.
   De a 13.-a utáni szerdán nem éppen kedves találkozásom volt Tommal:
   Éppen a sulibüfében álltam, amkor valaki hátulról megfogta a fenekem. Mivel nem szívelem amikor idegenek fogdosnak, megfordultam, majd egy nagy pofont lekevertem a mögöttem állónak. Akiről kiderült, hogy Tom az, de eszembe sem volt bocsánatot kérni. Kilöktem őt a folyosóra, majd én is kimentem:
     -Ez mi volt?!- kérdeztem.
     -Mi, mi?- kérdezte Tom vigyorogva.
     -Nem vagyok kurva akit össze-vissza fogdoshatsz!- kiabáltam.
     -Pedig már azt hittem!- vágott vissza Tom, mire én lekevertem neki egy még nagyobb pofont.
   Igazság szerint Tom megbántott, hisen ő az összes csajnak megfogja a fenekét, vagy ágyba akarja vinni őket, és hát engem ne tegyen erre a szintre...
   Amikor felrohantam az osztály felé a vállam beleütközütt Billbe, ugyanis én csak a padlót néztem, mert nem akartam, hogy észrevegyék könnyeimet. Én elég érzékeny típus vagyok, és hát Tom lekurvázott, amivel totál megbántott.
   Bill elkapta a karom, és nem engedett el, mikor meglátta a könnyeim.
     -Mi a baj?- kérdezte.
     -Kérdezd a rohand testvéred!- vágtam az arcába.
   Bill elengedett, majd elrohant. Nem érdekelt mit csinál és hova megy! Én bementem az osztályba a cuccaimért, mert már végeztünk, csak üdítőért ugrottam volna le a büfébe, de Tom miatt ez nem jött össze.
   Mivel Andi Jürgennel volt, én egyedül ültem  a szobánkban és sírtam. Mikor Andi megjött, elmeséltem neki mi történt. Ő totál ledöbbent:
     -Tom ilyen lenne?! Azért ezt nem hittem volna...
     -Hát én sem!...
   Másnap reggel Tom a kollégium ajtajában várt rám már korán reggel.

     -Szia! Szeretmnék 4 szemközt beszélni veled!
     -Én viszont veled nem!- végtam vissza.
     -Kérlek!- fogta meg a kezem.
     -Rendben!- Andira pillantottam,. Ő elindult az ebédlő felé. Mikor megfelelő távolságra volt Tom folytatta:
     -Én csak bocsánatot szeretnék kérni...
     -Akkor feleslegesen jöttél...
     -Légyszíves!!!
     -Mondd!
     -Én tényleg sajnálom.,...én nem ilyen vagyok...!
     -Aha...Persze, hogy nem...én is ezt mondanám...- ekkkor megláttam egy kis kék-zöld monoklit Tom szeme alatt -Mi történt?kérdeztem kicsit enyhébb hangerővel, és kicsit kedvesebben is. Kicsit fura volt, és meglepő, de egy új érzés furakodott a szívembe Tommal kapcsolatban: AGGÓDTAM ÉRTE!!!
     -Semmiség...
     -Tom! Én meghallgatlak, ha elmondod mi történt! Ígérem!
     -Hát jó!- mondta Tom megadóan- Miután te elrohantál Bill odajött hozzám, és jól leütött...
     -Őőő...- nem tudtam mit mondjak.
     -Beszéltél vele igaz?!- kérdezte Tom lesütött szemmel.
     -Ő csak megkérdezte mi bajom, én pedig azt mondtam, hogy kérdezzen téged!
     -Semmi gond! Egy ilyen helyes lányért megéri szenvedni!- mondta Tom mosolyogva.
     -Most akkor minek tartasz? Helyesnek vagy kurvának?
     -Inkább az előbbi!
     -Akkor miért kurváztál le?
     -Mert igazság szerint másnapos voltam, és olyankor néha olyan dolgokat teszek, amit általában nem!
     -Lehet mégegy kérdésem?
     -Persze!
     -Szóval: Másnapos voltál, vagy inkább második napja részeg?
     -Hát...most inkább az utóbbira voksolok!
     -Jó a "bajból való kimászás" képességed!
     -Ez azt jelenti, hogy...
     -...magbocsájtok!- mondtam egy sóhajjal.
     -Most én is kérdezhetek valamit?
     -Igen!
     -Sajnálatom, és barátságom jeléül megölelhetlek?
   Bólintottam. Tom magához ölelt, én pedig rájöttem, hogy Tomnak tök jó illata van. Miközben Tom ölelt, a fülembe súgta:
     -Tényleg sajnálom Kislány!
   Erre a mondatra muszály volt mosolyogni. Tom észre is vette:
     -Mi olyan vicces?
     -Semmi!
     -Akkor min nevetsz?
     -Csak olyan aranyosan mondtad!
   Tom rámmosolygott.
     -Nah jó...én megyek!- mondta Tom- ...még haza kell ugranom a cuccaimért...
     -Rendben!Andi is vár énrám.
   Tom adott egy puszit az arcomra, majd elment. Én Andi keresésére indultam. Hamar megtaláltam őt az ebédlőben. Felpakoltam egy-két szendvicset, majd elindultunk a suli felé. Andinka elmeséltem miket mondott Tom.
     -Szerintem bejösz neki, bár...
     -Bár???
     -Bár lehet, hogy csak az újdonság varázsa...
     -Hát nekem Bill tetszik, akit sikerült is letepernem...
     -Akkor miért hagytad, hogy Tom megpusziljon???
     -Mert nem akartam megbántani...
   Erre mégvalaki belépett a képbe. Andival nem vettük észre, hogy Martin mögöttünk jött, és hallgatózott. Az utóbbi időben folyamatosan követett, üldözött. Most elkapta a karom a suli előtt, és ordítozni kezdettvelem:
     -Hogy lehetsz ilyen?
     -Milyen?
     -Hogy mértél elárulni?
     -Kit?
     -Ne játszd itt az értetlenkét! Először kikezdesz velem, majd letepered Billt, most meg hogyod, hogy az a buzi Tom össze-vissza csókolgasson!- miközben beszélt, a karomat rángatta.
     -Most mi a bajod?
     -Az, hogy egy kurva ribanc vagy!
   Ekkor ért oda Tom, aki Martin mögött jött. Elkapta Martin pólóját a nyakánál, majd akkorát levágott neki, hogy elesett.
     -Jól vagy?- fordult Tom felém.
     --Igen!- feleltem.
   Erre Bill is odaért, aki a kapuban várt Gustavra, és Georgra. Mire Bill megkérdezte mi történt, addigra Martin Elkezdett feltápászkodni.
     -Ez a szemét bántotta a Kislányt!- mondta Tom.
   Martinnak szerencsétlen napja volt, ugyanis most Bill ütötte le a másik oldalról! Szegény Martin most a másik oldalára esett. Persze most teljes szívemből megutáltam Martint, de nem akartam, hogy az ikreknek legyen bajuk, ezért rájukszóltam:
     -Hagyjátok abba!- már sírtam is.
   Tom odajött hozzám, és átölelt.
     -Ne sírj Kislány! Semmi baj!
   Ekkor Bill közbeszólt:
     -Beszélnem kell valakivel! Majd később találkozunk- ezzel el is húzott.
   Tom még felkísért az osztályba, és egy meglepő kérdést intézett hozzám:
     -Bocs...,de, hogy hívnak???
     -Kriszta...- feleltem mosolyogva, majd beszaladtam az osztályba.
   Aznap már nem találkoztam egyikőjükkel sem. Sőt, még a jövő héten sem! Valószínűleg vagy koncertezni mentek, vagy tényleg csak az ujdonság varázsa vagyok (voltam).
   Martin továbbra sem hagyott békén... Folyamatosan utánam futkosott. Akárhová mentem, mindig felbukkant. Már nagyon hiányoztak Tomék, ugyanis kezdtem félni Martintól. Totál fanatikus lett...Mint aki bedilizett.