10. FEJEZET:

KÉT HÉT MAGÁNY

   November 21, kedd. szomorúan feküdtem le aludni. Holnap Bill elmegy. Bár csak két hétre, mégis most olyan hosszúnak tűnik ez a 14 nap. Aznap este végiggondoltam mindent: hogy már 2 és fél hónapja itt vagyok, sőt: 3!...és ez a 3 hónap nagyon gyorsan eltelt. Ha a tuvábbi 8 hónap is ily tempóban fogy majd, akkor lényegében mondhatom, hogy ma még itt vagyok, de holnap már ismét otthon, Szlovákiában koptatom az oxigént.
   Ma voltam bent az igazgatónőnél Andival együtt. Valami ilyen beszélgetés volt:
     -Csak 1 percet szeretnék ellopni az időtökből...nem többet- kezdte az ig.nő.
     -Valami baj van?- kérdezte Andi.
     -Nem...szó sincs róla. Csak azt szeretném, hogy aa régi igazgatónőtökkel úgy beszéltük meg, hogy Karácsonykor két hétre hazaengedünk. Hiszen addigra már több mint négy hónapja nem láttátok a családotokat...
     -Komoly?- kérdeztem vigyorogva.
     -Szuper!- ujjongott Andi.
     -Szóval ennyi...20-án indultok, 3-án jöttök.
     -Köszönjük- mondtuk egyszerre.
   Ezután elbúcsúztunk és mentünk a dolgunkra. Szerda délután pedig kimentem Billék próbaterméhez. Mind a 4 srác ott volt, plusz még pár ember, akiket nem nagyon ismertem.
   Mindenkitől egy-egy puszival búcsúztam. Sajnos mi Billel még mindig titkos izéset játszottunk, szal a csók az tilos volt. Mikor megölelt a fülembe súgta.
     -Szeretlek!
     -Én is szeretlek!- súgtam vissza.
   Mikor elengedett és elkezdett távolodni, a aszívére tette a kezét és tátogni kezdett. A szájáról ezt olvastam le:
     -Itt vagy bent...a szívemben...szeretlek!
   Majd a négy fiú "-Reszkess Csehország, jövünk!" felkiáltással bevágódott a buszba, ami kigurult az utcából, majd Magdeburgból, és végül Németországból...
   Most pedig itt fekszem az ágyamban, s gyűrűmet bámulom, és azon gondolkodom, hogy hogyan mondjam el BIllnek, hogy karácsonyra hazamegyek. Ugyanis ő már totál beleélte magát a közös ünneplésbe. de majd meglátjuk... 
   Még mindig auz ágyamban fekszem, és kezdek ideges lenni. Arról volt szó, hogy hogyha átlépik a cseh határt, ír egy sms-t. És annak már vagy 2 órája kellett volna lennie. Egyre jobban reszketek...Bill mobilja persze ki van kapcsolva...Mi van ha garamboloztak???! Egíre csak ilíen gondoloatok jártak a fejemben.
   Aztán negyed kettőkor jött az sms:
     -Alszol?!
     -"Még szép, hogy ne!"- gondolattal felcsörgettem. Pár másodperc múlva már megjelent a kijelzőn, hogy Bill hív. kimentem a fürdőszobába, és ott vettem fel, hogy ne keltsem fel Andit.
     -Igen?!- zúgtam bele álmos hangon a telefonba.
     -Szia...Felébresztettelek?- kérdezte Bill kedvesen.
     -Nem...nem tudtam aludni...vártam az sms-ed...Na mi van?...Miért nem írtál?
     -Bocsi...Csak már Lipcsében óriási dugóba keveredtünk, és ott araszoltunk vagy 3-4 órát...Most meg még a határon állunk, mert a csehek picsáznak a csomagokkal!- hallatszott a hangján, hogy kicsit ideges.- De te jól vagy ugye?!
     -Igen...csak fféltem!
     -Jajj te...nincs mitől félned...Vigyázok magamra, és a többiek is vigyáznak rám...Mindenki minkenkire...Hisz tudod!
     -Tudom, csak már rég kellett volna írnod. Bocs, hogy ilyen vagyok...- ásítottam egy nagyot.
     -Semmi gond...De most mennem kell! Hívnak. Majd még kereslek! Jó éjt! Csók...- ezzel letette, meg se várva, hogy én is elköszönjek.
   Szomorúan feküdtem le aludni. Bár valahol jobban éreztem magam, hiszen mostmár tudtam, hogy jól vannak, de máásrészről nagyon hiányzott Bill...
   Mikor reggel fél 7-kor felébredtem, a telefonom kijelzőjén láttam, hogy sms-em jött. Gyorsan megnéztem. Bill küldte!:
     -Jó reggelt!  Hogy aludtál? Velünk minden rendben. tök jól vagyunk. Ha a többiek is feltápászkodtónak megyünk vásárolni. Majd viszek neked valamit! =) Szeretlek: Bill
   Gyorsan visszaírtam:
     -Jajj...tudod, hogy nekem nem kell semmi...Vigyázzatok magatokra! Én is szeretlek! Millió csók: Kriszti
   Andival gyorsan összekaptuk magunkat, és már indultunk is a suliba, hiszen még csak csütörtük volt. Szal még kb. két nap, és itt a hétvége, amit totál egyedül fogok eltölteni, ugyanis Andi mégis megbocsátott Jürgenjének. Épp a suli felé tartottunk, mikor a mobil vibrálni kezdett a zsebemben. Pontosan háromszor, tehát sms-em jött:
     -Helló-belló- kezdtem olvasni Tom üzenetét- Hogy van a világ leghelyesebb Kislánya? Remélem jól, és nem hiányzom nagyon! =) Puszi: Tom
   Mosolyogva pötyögtem be neki:
     -Jó reggelt Tom(my)=) Hogy vagy? Folyik belőled az egoizmus! Amúgy én hól vagyok! Mint mindig...Tényleg hiányoztok! Pusszi: Kriszti
   Andival bementünk az osztályba. Lena és Barca már ott ült. barca sugárzó mosollyal köszöntött minket:
     -Sziasztok! Ma taliztam henrikkel!- vigyorgott.
     -És???- kérdeztem vigyorogva.
     -Megkérdezte nem e lenne a barátnője...- kotíizott bele lena, szintén vigyorogva.
     -Ááá...- örültünk együtt, hiszen nem volt kérdés, hogy Barca mit válaszolt az ő Henrikjének.
   Másnap se Billtől, se Tomtól, se Georgtól, se Gustavtól nem jött sms...Én pedig nem írtam, nem fogok futkosni utánuk.
   Szombatig semmi hír nem jött. Nagy szomorúságomban elmentem sétálni a városba. Egyedül. Miközben jártam az utcákat, a gyűrűmet néztem. Néha le is vettem, ogy lássam a belsejébe gravírozott "Bill" feliratot.
   Egyszer csak valaki befogta  aszámat és berántott egy sikátorba. mire magamhoz tértem arra lettem figyelmes, hogy...