Ezt TILOS lemásolni!Csak akkor töltheted fel a saját oldaladra, ha engedélyt kértél Jazmintól!!! Ha a véleményedet szeretnéd kinyilvánitani Jazminnak, irj neki:  jazminkaulitz@freemail.hu   Első fejezet:A kezdet         -Szeretlek!- mondta Bill és közeledni kezdett felém...          -Ideje felkelni! Már fél 7!- anyu hangja acélkötéllel rángatott vissza a Földre.       -Szép álom volt!- gondoltam csukott szemmel,majd mikor kinyitottam, farkasszemet néztem Billel, aki a plafonról nézett vissza rám. A szobám minden egyes zugából Bill, Tom, Gustav vagy Georg bámult rám. Miután elősyör hallottam őket, annyira megszerettem a Tokio Hotel-t, hogy az egész szobámat, a padlótól a plafonig az ő poszereik, képeik és cikkeik boritották. A legjobban Billt imádtam.Bár Tom is tetszett, Billt képzeltem el álmaim pasijának.         De térjünk vissza arra a márciusi reggelre, amikor történetem elkezdődött: a március már lassan áprilisra váltott,a reggelek hó helyett már aranyló napfénnyel köszöntöttek. A nagykabát és a csizma már 2 hete a szekrényben pihent.         Aznap kedd volt. Csak lazán öltöztem fel: farmer, tornacipő, póló, de a tavaszi, vékony kabát még kellett.Barna hajam a vállamra omlott. Épp fekete keretet festettem sötétbarna szememnek, mikor anyu szólalt meg mögöttem:        -Ne fesd túl erősre!- minden reggel rám szólt, pedig tudta, nem használok sok sminket. Eleinte, mint minden 13 éves lány puszta reflexből visszaszóltam, hogy:       -Anyu, hagyjál!- de mára ezt már kiküszöböltem. Halkan folytattam tovább a sminkelést.             7 óra után kiléptem a lakásunkból és könyedén a suli felé indultam. Aznap viszonylag könnyű napom volt. Mikor beléptem az iskolába elmentem a hirdetőtábla mellett, de 2-3 méter után visszafordultam, ugyanis megakadt a szemem egy óriási német zászlón, mellette egy felhivás ami igy szólt:                                               CSEREDIÁK  PROGRAM                    Várjuk azon tanulóink jelentkezését, akik szeretnének cserediáknak jelentkezni Németországba.               Feltételek:               Korhatár: 14-15 év               minimális német nyelvtudás: középfok               További információk és jelentkezés az igazgatói irodában!                       Azonnal felrohantam az osztályba, ledobtam táskámat és kabátom, majd visszasiettem a folyosóra. Beszaladtam az igazgatói iroda elé. Nagy levegőt vettem és bekopogtam.           -Tessék!- hallatszott az ajtó mögül az igazgatónő hangja.         Halkan beléptem az irodába.           -Jó reggelt!- üvözöltem az igazgatónőt.           -Jó reggelt! Mit szeretnél?           -A cserediákprogramról szeretnék érdeklődni.           -Mit szeretnél tudni?           -Hát..ööö- zavarban voltam- Érdekelne hol lesz pontosan, mennyit kell fizetni meg ilyenek.           -Adok neked egy tájékoztatót- egy füzetet nyomott a kezembe-, ebben mindent megtalálsz! Ha jelentkezni szeretnél gyere vissza később!           -Rendben és köszönöm! Viszlát!- kiléptem a folyosóra. Gyorsan felsiettem az osztályba és leültem a helyemre. Az osztály már félig teli volt. Szinte teljesen kizártam fejemből a külvilágot, mikor olvasni kezdtem az ismertetőt. Szinte megállt a szivem mikor megtudtam, egy magdeburgi gimnázium ad otthont a programnak. Elsőre a Tokio Hotel jutott az eszembe.         Kiderült még,hogy a csereidő 1 évig tart és ha valaki 100%-osan beválik, szóval nem romlik a tanulmányi átlaga, lehetőséget kaphat, hogy továbbra is kint tanuljon.                Hirtelen egy hang szólalt meg mellettem:                   -Mit olvasol?- a padtársnőm, Andi ült le mellém.               Andi magas és vékony lány.Barna, rövid haja van és csillogó kék szeme. Már kicsi kora óta szemüveges, de az utóbbi időben ,ár kontaktlencsét hord.               A kezébe nyomtam a kis füzetet és rászóltam, hogy:                   -Olvasd el!               Andi nagyon gyorsan végzett a kis füzet első 3 oldalával, ami az ismertetőt tartalmazta.                   -Na?- kérdeztem hatalmas vigyorral.                   -Csak nem akarsz menni?! Ne menj el!                   -Gyere te is! Jelentkezzünk! Ha úgy vesszük jól beszélünk németül!                   -Nem hiszem, hogy sikerülne...                   -Bizz magadban! Légyszives! Nem akarok egyedül menni!                   -Hová akarsz menni?!- tomi állt mellettem.                   -Németbe!                   -Minek?- láthatólag nem számitott erre a válaszra . Mondhatni tátva maradt a szája.                   -Nem láttad reggel a hirdetőtáblát?                   -Nem. Miért? Valami fontos?                   -Az nem kifejezés!Cserediáknak lehet jelentkezni Bill-ék sulijába.                   -És? Most én mit csináljak?!             Értetlenül néztem rá, hogy ő miért nem reagált úgy mint én.                   -Te nem szeretnél jönni?!- szinte tátva maradt a szám.                   -Nem igazán! Jó nekem itt is...             A válasz annyira ledöbbentett, hogy nem is pazaroltam több időt Tomira.               -Na?- ismét Andihoz fordultam.               -Mondom, hogy fölösleges...              -Próbáljuk meg! semmit sem veszithetünk!                            -Nem is tudom!- Andin látszott mennyire bizonytalan.               -Kérlek!               -Jaj...!               -Légyszi!- már nem tudtam hogyan kérjem, amikor Andi igy szólt:               -Rendben! Nem bánom! De beszéljük meg a szüleinkkel is!               -Ja!De még ma jelentkezhetnénk...végül is...csak az mehet, aki tökéletes dolit ir!- már annyira tenni akartam valamit, hogy már nem is birtam egy helyben ülni. Felálltam és járkálni kezdtem a pad mellett.               -Figyelj!- Andi dorgáló mosollyal nézett rám- Belerángattál ebbe az egészbe, akkor legalább feltételt hadd mondjak!               -Tördelni kezdtem a kezem. Minél hamarabb jelentkezni akartam, de végül bólintottam:               -Jó, rendben! Otthon megbeszéljük a szülőkkel és holnap jelentkezünk.               -Várj! Még lehet, hogy el sem engednek!             -Erre még nem is gondoltam!             -Na látod! akkor ezt most felejtsd el! Majd délután kiderül fogunk-e jelentkezni.           Ekkor Vera is benyargalt a képbe.             -Helló- helló! El sem fogjátok hinni mi történt!             -Ha a cserediákprogramra gondolsz...             -Mire?!- szakitott félbe Vera, de a következő pillanatban már nem is érdekelte- Pasim lesz! Pasim lesz!- csiripelte és mi pedig kényszeritve voltunk, hogy végig hallgassuk elég hosszúra nyúlt monológját. Mire befejezte éppen becsengettek és "mindenki" a helyére vonult...            2-kor a csengő ismét megszólalt, jelezve, hogy ideje hazaindulni. A székek csörömpölve elfoglalták pihenőhelyüket a padokon, és mi zsibongva indultunk el a kijárat felé...           Andival bizakodva búcsúztunk el, és reméltük, hogy mindkettőnket elengednek Németországba.           Suli után még elmentem a városba sétálni. Fél 4-re értem haza. bementem a szobámba. A táskámat letettem az iróasztalom mellé. Anyu a nappaliban ült. Átléptem a küszöbön és leültem az anyval szemközt lévő fotelba. A nappalink egy világos helyiség, balkonnal. Fekete bútorokkal és fáradtrózsasyin szőnyeggel, drapériával. A szoba közepén egy kis, kerek üvegasztal van, körülötte fotelekkel, meg persze TV-vel! Először anyu szólalt meg:               -Mi volt ma, a suliban?- kérdezte gyanútlanul.               -Ööö...semmi!- nyu látta, hogy valama aggaszt.               -Tudod, hogy bármit elmondhatsz!               -Olvastam a suliban egy programról és szeretnék részt venni rajta...               -Milyen program?- anyu nem értette miért bánt ez annyira .               -CSEREDIÁK!...Mehetek?-kérdeztem reménykedve.                -Hova?-anyu teljesen ledöbbent.               -Németországba!- az arckifejezéséből nem tudtam eldönteni mi jár a fejében, annyira semleges volt.               -Meddig?               -Csak 1 év....- kérlelő bociszemekkel néztem anyura.               -Azt már nem!               -Miért? Kérlek....- a szemem megtelt könnyel.               -Nem! Nagyon messzi van, és az idő is túl hosszú!           Felálltam, berohantam a szobámba, becsaptam az ajtót, rávetettem magam az ágyamra és sirni kezdtem. Összedőlt minden a szivemben, a lelkemben, az életemben,... Egy óriási lehetőségtől fosztottak meg pár perccel ezelőtt, és itt nem csak a Tokio Hotel-re gondoltam, hiszen ez az iskolában is jól jött volna. Perfektül megtanulhattam volna németül és szebb jövőm lehetett volna.           Pár órán keresztül ilyen dolgokról gondolkodtam a szobámban, aztán megpróbáltam leülni tanulni. Nem kaptunk sok leckét, igy viszonylag rövid idő alatt végeztem. Kb. 8 óra körül- tanulás után- elmentem megfürödni. Majd mindent elkészitettem a következő napra. Egész nap nem szóltam anyuhoz, nem is vacsoráztam . Szomorúan, kisirt szemekkel feküdtem le aludni...           Reggel fáradtan ébredtem, hiszen éjjel többször is arra riadtam fel, hogy sirok... Olyanokat álmodtam, hogy össyebarátkoytam Bill-ékkel, de még olyat is, hogy össyejöttem Bill-el...           A reggelem is magányosan telet. Megmosakodtam, felöltöztem, sminkeltem és húztam otthonról. Elgondolkodtam... nem is emlékeztem, hogyan jutottam el a suliig.           Az osztályban még nem volt senki. Kb. 5 percig ültem egyedül a teremben, aztán lassan elkezdtek szállingózni az emberek. Andi, Tomi és Julcsi egyszerre futottak be fél 8 után. Andi nem látszott szomorúnak.               -Helló!- köszöntek egyszerre.               -Sziasztok... Mit mondtak a szüleid?- fordultam egyszerre Andihoz.               -Engem elengednek és...               -Engem meg nem...- vágtam a szavába.           Andi ledöbben t azon amit hallott:               -Miért?               -Anyu azt mondta azért, mert messze van, és szerinte sok az az 1 év... Szerintem nem, de mindegy...               -Nekem még örültek is, azt mondták, legalább könyebb lesz munkát találnom, meg ilyenek...               -Bárcsak én is ezt mondhatnám...               -Nem mondtad, hogy én is megyek?               -Nem, hiszen még nem volt biztos...               -Szerintem szólj róla a szüleidnek!!! Apukád se enged el?               -Vele még nem beszéltem erről... De fogok...!               -Ha rászedtél, mostmár gyere is..., nem akarok egyedül menni!- Andi bátoritóan nézett rám és mosolyogni kezdett.               -Mindent meg fogok tenni, de most inkább tanuljunk törire...               -Ja!                               Elővettük a történelem füzeteinket és több szó nem is esett a cserediákprogramról. Aznap csak 5 óránk volt, igy 12:20-kor végeztünk. Haza is hamarabb mentem. Anyu még nem volt itthon. Én gyorsan megtanultam a házikat és mentem TV-zni. A német VIVÁ-ra kapcsoltam, még szép, hogy a Tokio Hotel ment. hirtelen megint lelombozódott a hangulatom. Szinte már bőgtem. Anyu 3-kor jött haza. Egyből elérohantam, és megkérdeztem:               -Szia! Meggondoltad már magad?               -Nem engedlek...           Hátatforditottam és berohantam a szobámba. Megint nem voltam hajlandó még vacsorázni se, egész nap azon éltem, amit tizóraira vittem.           Még 1 nap telt el igy: otthon nem ettem, anyu nem változtatott az elhatározásán,...stb.           Pénteken új hirdetést találtam a régi mellett. Az állt rajta, hogy a cserediákprogramra már csak a jövő héten lehet jelentkezni, utána pedig megkezdődik a közös felkészülés a jelentkezők között. Andival megbeszéltük, hogy lépnem kell:           Suli után egyből haza siettem. A tervem már készen állt, hogyan olvasszam el anyu szivét, hogy elengedjen: Egyből rá is csörögtem apura( a szüleim külön élnek, ugyanis elváltak). Pár másodperc múlva már vissza is hivott:               -Igen?- vettem fel.               -Szia! Mit szeretnél?- kérdezte apu.               -Szia! Egy cserediákprogramról lenne szó, ami megváltoztatná az életem, hiszen...               -Tudom!- apu hirtelen közbeszólt- Anyád mondta.               -És mit mondott pontosan?               -Hogy el akarsz menni Németországba 1 évre...               -Mi erről a véleményed?- kérdeztem reménykedve.               -Hát..., nem utolsó ötlet az biytos... de még fiatal vagy!- apu hangján hallatszott, hogy nem lesz nehéz meggyőzni.                           -Apu, már nem vagyok gyerek! Egyébként s, mikor fogok én 10 000Sk-ból(60 000Ft) kijutni Németországba 1 évre? Ráadásnak megtanulnék perfektül németül és még munkát is könnyebben találnék!- úgy elhadartam ezt a pár mondatot, hogy apu nem is tudott a szavamba vágni.               -Hányan mentek?- kérdezte nagy "megadommagam" sóhajjal.               -KÖSZÖNÖM!- sikitoztam bele a telefonba. Ekkor rájöttem, apu kérdezett valamit- 2-en mehetnek az iskolából, és az Andi is jelentkezett. Remélhetőleg mi ketten megyünk. Kérhetek egy szivességet?- kérdeztem reménykedve.           Apu egyből rájött miről lenne szó(hiába, az én apukám):               -Én meggyőzöm anyádat, de a részleteket te beszéled meg vele!               -Persze! Köszi!- nem tudtam, hogy háláljam meg apunak.               -Én megyek is és felhivom anyád!               -Ok! Szia!               -Szia!- köszönt el apu és letette a telefont.           Egyből rohantam megkeresni a tájékoztatót, hogy ha anyu hazaér kéznél legyen.           3-kor nyilt az ajtó. Anyu volt az. Egyből elé siettem. Nem csalt az eszem, amikor megkerestem a tájékoztatót, hiszen anyu első mondata ez volt:                   -Hozd ide a tájékoztatót, ha van!                 -Hozom!- berohantam a szobámba, majd vissza a nappaliba.             Anyu kivette a kezemből a füzetet és leült az egyik fotelbe. Amit én órákig nézegettem, anyu pár perc alatt átfutotta. Csak ennyit mondott:                 -Ha te leszel a legjobb aki megirja a tesztet, megérdemled, hogy elmehess...             Nem szóltam semmit, csak anyu nyakába ugrottam, és sirni kezdtem...              Hétfő reggel elújságoltam Andinak, hogy:                 -SIKERÜLT!                 -Szuper!- Andi velem örült.                 -Szerintem menjünk is bejelentkezni.                 -Ok!             Andival leszaladtunk az igazgatói iroda elé. Bekopogtunk.                 -Tessék!- hallatszott belülről az ismerős hang.             Beléptünk a terembe. Az iroda világos helyiség volt iróasztallal, mindkét felén székkel. A helyiségben volt még szekrény, jó sok dossziéval és az iskola által nyert dijakkal.                 -Jó reggelt!- köszöntünk.                 -Jó reggelt! Miért jöttetek?- kérdezte az igazgatónő.                 -A cserediákprogramra szeretnénk jelentkezni.                 -Rendben. Lenne néhány kérdésem.                 -Ez természetes!- válaszoltam.                 -Akkor kezdjünk neki: Betöltöttétek már a 14 évet?                 -Én még augusztusban- válaszolta Andi és közben bólintott.                 -Én még nem!- vallottam be- Nagy baj?                 -Ha betöltöd a 14-et a teszt megirasanak napjaig, akkor nem.                 -Mikor irjuk a tesztet?- kérdeztem reménykedve.                 -Április 7-én.                 -Aznap lesz a szülinapom! Ugye még belefér?- nagyon reméltem, hogy igen.                 -Éppen belefér- felelte az igazgatónő mosolyogva.                 -SZUPER!- mondtam halkan.                 -A 2. kérdésem: Tanultok németül?                 -Itt az iskolában angolul tanulunk- kezde Andi.                 -De különórákat veszünk és merem állitani, hogy középfokon már beszélünk- fejeztem be a mondatot.                 -Rendben. Ez majd a felkészülésnél és a tesztnél kiderül. Most pedig töltsétek ki a jelentkezési iveket.                 -Ok!- mondtuk Andival.             Andival együtt lettünk készen a jelentkezési iv kitöltésével. mindketten odaadtuk az igazgatónőnek.                 -Köszönöm!Akkor a felkészülési órák jövő héten kerülnek sorra, heti 3 alkalommal: hétfőn, szerdán és pénteken. Az órákat én fogom tartani, szóval jövő héten 14:00-kor találkozunk. És amit még nem mondtam:hétfőre hozzatok szülői engedélyt, hogy résztvehettek a programon.                 -Rendben! Akkor hétfőn!- mondtam.           Elköszöntünk, majd felsiettünk az osztályba. Egyébként az egész napunk elég jól telt. Otthon szóltam anyunak, hogy irjon meghatalmazást hétfőre. Azt mondta addigra megirja.           Utána egész héten nem történt semmi emlitésre méltó, csak vártuk a hétfőt. Nemsokára el is érkezett...           Hétfőn az órák alatt bejelentették, hogy aki a programra jelentkezett, órák után menjen az igazgatóság elé.