7. FEJEZET EGY SZERNCSÉTLENSÉGEKKEL TELI HÉT, ÉS ANNAK KÖVETKEZMÉNYEI      Következő hétfőn a Tokio Hotel tagjai ismét megjelentek az iskolában.      -Szia Kislány!- állt be mellém Tom a sulibüfében.      -Hello Nagyfiú!- köszöntem mosolyogva- Hol voltatok?      -Csak nem hiányoztam?      -Ne éld bele nagyon magad! Csak kíváncsi vagyok!      -Hamar meg fogsz öregedni!      -Nem érdekel! Akkor üreg leszek! De mondd már el hol jártatok!      -Bécsben voltunk koncertezni- mondta mosolyogva.      -És hány csajt szedtél fel?- kérdeztem ironikusan.      -Hát...ööö...2-őt!      -Aha...      -Féltékeny vagy?      -Én neeem...de tényleg nem...hiszen nekem...- hirtelen észbekaptam, hogy ezt a mondatot nem kéne befejeznem.      -Mi neked???- kérdezte Tom gyanakodva.      -Őőő...nekem...      -Mi???      -Nekem...vaaan...pasim!- nyögtem ki hazugságtól vörösödve.      -Pasid?- kérdezte Tom döbbenten- És ő egy ilyen eltitkolt barát, vagy láthatatlan???      -Őőő...most...afrikában van!- hát...ez jutott először eszembe.      -Afrikában?- Tomot váratlanul érte ez a válasz. Kezdett rájönni, hogy füllentek.      -Igen...Afrikában!- vörösödtem tovább.      -És Afrikában hol?- Tom próbált leleplezni.      -Dál...Afrikában...- azt hiszem ennyit még nem hazudtam egyszerre.      -És...hogy híják a srácot?      -Nicky!      -Tessék?      -Nisolas!- elég béna név, de ez jött össze.      -És hány éves?      -Tizen...húsz!      -Mennyi???      -16- jajj Istenem... ne kérdezzen már többet.      -És mit keres 16 évesen Afrikában?      -Nyaral!- vágtam rá gondolkodás nélkül.      -Októberben?      -Ő...őszel! Tudod...      -Mit tudok?      -Last minute!      -Hát...nagyon Last...sőt! Inkább már Lastest!!!      -Aha...- már totál paprikaszínem volt. Meg se vártam a következő mondatát. Úgy rohantam el mint akit üldöznek.    Beszaladtam az osztályunkhoz közeli lányvécébe (mint mindig). Óriási bűntudatom volt, hogy hazudtam Tomnak. Valószínűleg egyszerűbb lett volna elmondani, hogy Bill tetszik. De én valami miatt nem ezt tettem. Talán azért mert Tom folyton feltűnik mellettem, és olyan mintha akarna valamit, és én nem akarom megbántani.    Még lett volna 3 óránk, de elkéredzkettem az osztályfőnöktől, azzal az indokkal, hogy nem érzem jól magam. Elbattyogtam a kollégiumba, majd ledőltem pihenni az ágyamra. Elaludhattam, ugyanis arra riadtam fel, hogy valaki kopog és a nevemet kiáltja. Odamentem az ajtóhoz és kinyitottam.    Tom állt az ajtóban:      -Szia! Anditól hallottam, hogy itt vagy. Valami baj van?      -Nem...csak nem éreztem jól magam...de mostmár minden rendben!      -Nem Kriszta! Nincs minden rendben!- Tom bejött, majd becsukta maga mögött az ajtót. Krisztának szólított, tehát mérges rám- Miért hazudtál? Miért nem mondtad el az igazat? Utálom, ha hazudnak nekem! Valld be, hogy Bill tetszik!!!    Tehát rájött. Bár, hogy is titkolhattam volna:      -Igen! Bill az akit én szeretek!      -És miért nem mondtad el az igazat?      -Mert...- ezt a kérdést nem akartam hallani, de mivel Tom feltette, és nem szereti, ha hazudnak neki válaszoltam- Mert azt hittem szeretsz, és nem akartalak megbántani!      -És mégis mit szeretnék benned?- kérdezte hangosan Tom, majd közeledni kezdett felém, és közben kedvesen sorolta:- a szemed, a hajad, a mosolyodat? azt, hogy mindig kedves vagy? Vagy azt, hogy olyan édes?    A szánk már majdnem egy csókban forrt össze. Csak pár milliméter hiányzott, amikor hátraléptem egy lépést, és ezt mondtam:      -Ne Tom! Szerintem maradjunk barátok, és most kérlek menj el!    Tom nem szólt semmit, és elbektatott.    Amikor Andi délután 3-kor benyargalt a szobánkba, elmeséltem neki, hogy mi történt.      -Meg akart csókolni?- csodálkozott.      -Igen!- feleltem- Olyan fura volt: beszélt a szememről, a mosolyommról, meg ilyenekről, és közben egyre csak jött közelebb.      -Te meg persze elutasítottad!      -Igen, mert én a testvérét szeretem, és szemétség lett volna, ha hiú ábrándokat ébresztek benne.      -Igazad vam...      -Szerinted lehetünk barátok Tommal?- kérdeztem bizonytalanul.      -Ez csak tőle függ...én elhiszem, hogy te tudnád őt barátként szeretni, de lehet, hogy neki ez nem fog menni...    Másnap délelőtt az iskola parkjában voltam. 15 perces szünetünk volt. A parkban van egy szökőkút, ami addig működik, amíg be nem fagy. Éppen annak a szélén ültem, és házit írtam, amikor valaki leült mellém. Oldalra néztem. Bill volt az.      -Szia!- köszönt.      -Hello!- köszöntem vissza.      -Jól vagy? Miért ülsz itt ilyen magányosan?      -Igen! Jól vagyok! Egyébként azért ülök itt egyedül, mert az egyetlen barátnőm a pasijával van...      -Egyetlen?- kérdezte Bill megilletődve.      -Igen..., ugyanis az a szemét Martin azt terjeszti, hogy mekkora eegy kurva vagyok...Egyébként most is figyel...      -Hol?- kérdezte Bill, és elkezdte keresni Martint.      -Ne ilyen feltűnően! Amúgy ott van a fa mögött!    Bill el akart indulni, hogy jól elássa Martin baját, de én merészen elkaptam a kezét, kockáztatva ezzel azt, hogy Martin megtámadjon minket.      -Ne csináld!- mondtam.      -Miért?      -Mert nem akarom, hogy neked legyen bajod az egészből!      -Rendben!- mondta engedelmesen Bill- Egyébként mikor jöttél át ebbe a suliba?      -Cserediák vagyok, úgyhogy csak egy évre jöttem. Amúgy Szlovákiából.      -Komoly?- Bill nem erre a válaszra várt- És beszélsz Szlovákul? Mert azt hallottam, hogy ott sok magyar van.      -Hát attól függ, hogy Szlovákia melyik részén. Én legdélebrről vagyok, és magyar vagyok. Vagyis szlovákiai-magyar, és magyar az anyanyelvem.Szlovákul pedig úgy kézzel lábbal beszélek.      -Ezt, hogy érted?      -Jól tudok Szlovákul mutogatni!!!    Bill elmosolyodott.      -Hány éves vagy?- kérdezte.      -14. Áprilisban leszek 15.      -És Krisztának hívnak ugye?      -Igen.      -Tudnál adni egy darab papírt és tollat?      -Persze!- feleltem, és oda adtam neki a tollam, és kitéptem a lapot a spirálfüzetemből.    Bill felírta rá a telefonszámát.      -Köszi!- szóltam, majd én is felírtam neki a számom, majd kicseréltük a papírokat.      -Majd felhívlak!- ígérte Bill.      -Remélem is!- mondtam mosolyogva.    Ekkor hallottuk bentről a csengőt. Ez nem igazság! Itt akartam maradni Billel. De kárpótolt, ugyanis amíg mentünk az osztályaink felé, így szólt:      -Nekem ez az utolsó órám...Mit szólnál ha elmennénk utána pizzázni?      -Nekem még van 2 órám...- mondtam szomorúan.      -Akkor visszajövök érted!      -Rendben!      -Akkor délután talizunk! Szia!      -Hello!- köszöntem el.    A következő két óra csigalassúsággal telt. De végre megszólalt az óra végét jelző csengő. Én már az előző szünetben összepakoltam amit csak lehetett, hogy az óra után már csak annyi legyen a dolgom, hogy kisietek a suli elé.    Mikor kiértem csalódnom kellett! Körülnéztem, de sehol nme volt senki. Átvert...    Ekkor ért oda Andi és Jürgen.      -Szia! Na hol a lovagod?- kérdezte magyarul. Persze Jürgen csúnyán nézett rá. Én ezt észrevettem, és inkább németül folytattam:      -Átvert...      -Lehet, hogy közbejött neki valami...- én csak szomorúan néztem magam elé, pedig Andi vigasztalni próbált- Tudod mit?! Gyere velünk! Elmegyünk 3-asban pizzázni, hátha Bill is felbukkan! OK?      -Nem is tudom...      -Kriszta!- szólt rám Andi.      -Jól van... Menjünk!    3-asban elindultunk a 3 háztömbnyire lévő pizzériáig.. Én igazság szerint inkább otthon bőgtem volna, mert így kimondottan gyertyatartónak éreztem magam.    Útközben Jürgen így szólt hozzám:      -Én ismerem Billt, és ő nem olyan aki csak úgy átver valakit!      -Hát velem megtette!      -Nem kell izgulnod!- folytatta Jürgen rendíthetetlenül- Kárpótolni fog! És ő nem az a típus, aki csak úgy kihasznál.      -És Tom?      -Ha engem kérdezel- felelte Jürgen-, akkor Tom a kicsapongóbb,és ő sokkal inkább kihasználja a lányokat. De miért kérdezed?      -Csak úgy...      -Kriszta?!      -Igen???- minden egyes mondatnál olyan voltam, mit aki álmából tér magához.      -Ne hazudj...    És ekkor elmeséltem Jürgennek mindent, tövirl hegyire. Ő az a fajta pasi volt, akinek bármit el lehetett mondani, mert nem adta tovább senkinek.      -Erre nem tudok mit mondani, mert ilyen még nem fordult elő...De ezt veheted pozitívumnak, ugyanis lehet, hogy irántad őszintén érez valamit. Viszont ha te Billt szereted, akkor peched van! Szerintem testvérháború lesz...Mert Billen látsik, hogy akar tőled valamit. ŐSZINTÉN!    "Végre" odaértünk a pizzériához. Együtt bementünk. Mivel elég nagy volt a tömeg így suli után, én lefoglaltam egy asztalt, amíg Andi és Jürgen hoztak maguknak pizzát. Majd mikor visszatértek én mentem választani. A sorban állva láttam, hogy Andi és Jürgen már akkor nyalták-falták egymást. Már kezdtem naygon hülyén érezni magam.    Épp egy liter kecsupot nyomtam a Bolognese-pizzámra, amikor valaki rátette a kezét a vállamra. Én teljesen megfeledkeztem a piros szósztól elázott pizzámról, és hirtelen megfordultam. Ennek az lett a következménye, hogy a pizzám teljes terjedelmében az immár előttem álló alakra vándorolt...                                                                              EZ NEM LEHET!!! ILYEN NINCS!!!      -Szia Bill- köszöntem totál vérvörösen. A piros kecsup Bill pólóján figyelt. Még a padlóra is jutott belőle. A pizza is a talajon kötött ki. Hirtelen megragadta a akromat, és magához húzott. Jó szorosan magához ölelt. Mikor elengedett, a Bill pólóján lévő kecsup fele átragadt az én, hófehér felsőmre.      -Köszi szivem! szóltam ironikusan, majd mind a ketten elkezdtünk röhögni. Már az egész pizzériában mindenki csak minket figyelt. Ekkor el akartam indulni a megkövültem bámuló Andiék felé, amikor megcsúsztam a földön lévő kecsupon. Esés közben megragadtam Bill kezét, és sikerült őt is magammal rántanom. Ketten fetrengtünk a földön, és közben nevettünk. Majd mikor eljutottunk odáig, hogy rájöttünk mekkora barmok vagyunk, és ráadásul még nevetségesek is, gyorsan felálltunk, odamentünk a pulthoz, és Bill ennyit mondott:      -Elnézést a felfordulásért! Segítsünk feltörölni?      -Hát azt megköszönnénnk!- felelte a pultos csaj, akin látszott, hogy totál Tokio Hotel fan, ugyanis volt egy TH-s karkötője. Egyébként az is lerítt róla, hogy féltékeny rám Bill miatt.    Szóval a csaj a kezünkbe nyomott egy-egy felmosórongyot.      -Hagyd! Majd én!- szólt Bill kedvesen.      -Nem! Majd én!- kiáltottam.    Mivel mind a ketten egyszerre akartuk feltörölni, sikerült összefejelnünk. Billel egymás szemébe bámultunk, és csak mosolyogtunk. Ez kb. 2 percig így ment, mikor is Andi rájött, hogy ez nem munka, felállt, felhúzta Jürgent, odaálltak fölénk.      -Mennénk!- szólt ránk Andi.    Mi Billel magunkhoz tértünk, és gyorsan feltakarítottunk. Visszaadtuk a felmosókat, és Aniékkal együtt elhagytuk a pizzériát.    Miközben Magdeburg utcáit róttuk, Bil a fülembe súgta:      -Szerintem hagyjuk Jürgenéket kettesben.      -Oké!- súgtam vissza.    A következő mondatot Bill Andiékhoz intézte:      -Ahogy látom szeretnétek kettesben lenni...- mondta Bill.      -Nem olyan font...      -Dehogynem!- vágtam rá, még mielőtt Andi elrontana valamit, ő ugyanis a nagy "Jürgenezés" közepette nem vette az adást!      -Ja...jaja...jó!- szólt Andi meglepetten.      -Mi van?- kérdeztem.      -Oké!      -Mi?      -Szeretnénk kettesben lenni...      -Még szép!- vágtam rá magyarul.      -Most mit mondtál neki?- kotnyeleskedett bele Bill.      -Semmit, csak hogy majd otthon taláálkozunk!      -Ok!- úgy tűnt, hogy Bill csak tetteti, hogy hisz nekem, de nem feszegette tovább a témát. "Hála a Jóságos Istennek!!!"      -Menjünk! Akkor helló!- szólt Bill.      -Sziasztok!- köszöntünk el egymástól.    Mi Billel kisétáltunk a város szélére, ahol tök jó sétákat lehetett tenni...    Már kb. fél órája a zenéről beszélgettünk, amikor egy kérdést intéztem Billhez:      -Miért nem jöttél el értem?      -Mert Tom feltartott...      -Tom???      -Aha! Totál furcsa volt! Mintha nem akarta volna, hogy találkozzam veled!      -Ez fura!- mondtam, bár cseppet sem találtam furának!      -Szerintem is! te aztán tudod hogy kell elrabolni a német pasik szívét!    Erre a mondatra annyi volt a reakcióm, hogy kicsit elpirultam. Nem szokásom, de most mégis megtörtént!      -Egyébként mivel próbált feltartani?      -Egy új dallal. Egy lassú, szerelmes szám. Szerintem tök király, csak még sokat kell rajta dolgozni. Tudod...hangszerelni, hogy minden passzol...      -Tudom mi az!- gyilkosan néztem Billre. Nem éppen az volt a kedvencem, ha hülyének néznek- Gitátozom! Mellesleg apukám is gitáros volt.      -Ez komoly?- sikerült meglepnem Billt.      -Mi van?! Nem nézed ki belőlem?      -Hát...őőő...eszembe sem jutott!      -Semmi gond! Mindig ez van! Senki nem nézi ki belőlem a stílusom miatt...      -Valószínű nekem is ezért nem jutott eszembe!    Rámosolyogtam Billre.      -Sorry, de nekem lassan vissza kell mennem az iskola területére. Ha gondolod ott még dumálhatunk...      -Hát, nem biztos, mert interjúra megyünk a BILD-hez.      -Ok!    Elindultunk vissza a suli felé. Visszafelé mit gondoltok kibe botlottunk?! Még szép, hogy Martinba. Épp a város közepén voltunk, amikor egyszercsak elénklépett.      -Sétálgatunk? Sétálgatunk?- kérdezte gonoszan.    Én nem tudtam mit mondjak.      -És ha igen?- szólt Bill, s közben megfogta a kezem.      -Óóó...de romantikus! nevetett Martin, és lépett felém két lépést. Én hozzábújtam Billhez, mire Martin így folytatta:- Vigyázz Kriszta! Egyszer úgyis utolérlek!    Ezzel a mondattal elfordult és eltűnt. Én Bill karjaiból kérdeztem:      -Szerinted komolyan gondolja?      -Szerintem lökött, és aki lökött, attól óvakodni kell. Olyan mintha bedilizett volna. De nyugi! Addig amíg engem látsz semmi baj nem érhet...    Egy puszi nyomtam Bill arcára.      -Olyan kedves tőletek, hogy így vigyáztok rám! Köszönöm!      -Semmiség, de ki az a tőletek???      -Hát te és Tom! ŐŐ is mindig kedves, és vigyáz rám.      -Oh...Igen! A Kaulitzok már csak ilyenek!- mosolygott Bill, én pedig visszamosolyogtam rá.    Lassan elérkezett az a pillanat, amikor el kellett válnunk a kollégium kapujában.      -Akkor holnap!- köszönt el Bill.      -Rendben! Jó interjút!- válaszoltam.    Puszi-puszi, majd Bill elment. Én felbaktattam a szobánkba, majd nekiálltam tanulni, mert Andi még nem ért vissza!    De 6-ra szépen lassan hazaballagott...      Másnap reggel a suliban óriási meglepetés ért. Martin berontott az osztályba,és az orrom alá vágta az aznapi BILD-et. A címlapról visszanéztem magamra!!! Totál ledöbbenetm... A címlapon egy kép volt arról, amikor Billel a szökőkútnál ültünk, és éppen kicseréltük a számunkat relytő papírokat.      -Hogy tehetted ezt?! Folyamatosan belémrúgsz! Én csak annyit mondok neked, hogy félj tőlem! Ezt még megbosszulom!- erre Martin kirohant az osztályból.    Én pedig jobban szemügyre vettem az újságot. A címlapon ez a szöveg állt:            EXCLUSIVE!!!                      BILLS NEUE FREUNDIN!                                   ...                  részletes információk a 26-ik oldalon!    Gyorsan fellapoztam a 26. oldalt és olvasni kezdtem a cikket:    "A minap Magdeburg belvárosában látták sétálni Bill Kaulitz-ot és újdonsült barátnőjét. A lányról egyenlőre csak annyit tudtunk kideríteni, hogy 14 éves és Szlovákiai származású. A képek alapján kapcsolatuk felhőtlennek látszik. Több szemtanú állítja, hogy látták a párt önfeledten ölelkezni, és állítólag egy csók is elcsattant.    Bill és Tom Kaulitz így nyilatkozott: Bill:Nagyon boldog vagyok, és remélem így is marad! Tom:Az én véleményem az, hogy a csaj nagyon jófej, és szívesen látnám az ágyamban! Bill:EGYETÉRTEK! Remélem minél hamarabb eljön ez is!    Mint ahogy értesülhettünk a dolgokról, a lány nagy népszerűségnek örvend a Kaulitz ikreknél. Repesve várjuk, hogy Bill új kapcsolata hogyan fog hatni a Tokio Hotel "életére"."    A cikk mellett kb. 7-8 kép jelent meg, amikor a városban sétáltunk.    Mondanom sem kell, hogy totál felhúzott a cikk. Hogy tehettek ilyet az ikrek velem? Egyik nap még azt árasztják felém, hogy mennyire vigyáznak rám, másnap pedig kést döfnek a hátamba. Ezt nem hiszem el. Kirohantam az osztályból, és beviharzottam Billék termébe.    Bill a padja mellett állt. Odasiettem hozzá, és lekevertem neki egy óriási pofont.      -Ezt most miért kaptam?- kérdezte Bill ledöbbenve.    Én pedig válaszul a képébe vágtam az újságot. Ekkor ért oda Tom. Már megint át akart ölelni, de most ellöktem magamtól:      -Itt meg a másik jómadár!- kiabáltam- Hogy mertál olyat nyilatkozni???!      -Milyet?- döbbent meg Tom.    Bill átadta neki a cikket, ő ugyanis addigra már elolvasta. Míg Tom olvasott, Bill így szólt hozzám:      -Kriszta! Nyugodj meg!      -Nem! Nem! Nem!      -Mi nem nyilatkoztunk ilyet!      -Nem???      -Nem!      -Nem?      -NEM!- kiáltotta Bill.      -Dehát megjelent nyomtatásban is!      -Ez már sokszor előfordult, Kislány!- ezzel Tom a kezét a vállamra tette. Ez egyfajta próba volt, hogy milyen reakciót vált ki nálam az érintése.      -De...      -Ez csak rosszmájú pletyka!- szólt Bill- És egyébként is..., úgy ismersz te minket, hogy ilyet nyilatkoznánk?      -Igazad van, de tegnap azt mondtad mentek interjút adni a BILD-nek...      -Igen...a Tokio Hotel special-ba, ami jövő héten fog megjelenni!      -Ó...Bocs Bill!- kiléptem Tom keze alól, és odamentem Billhez. Át is öleltem, ami...hát...nem aratott ősinte tetszést Tomnál- Nagyon sajnálom! Nem akartalak megütni! Vagyis...megakartalak, de most már bánom!      -Semmi baj! Bár arra rájöttem, hogy nem érdemes ujjathúzni veled!    Suli után Andival elmentünk sétálni a városba. Be kellett volna szerezni egy-két új cuccot. Miközben a városban sétáltunk, voltak olyan csajok, akikláttak a BILD-ben, és felismertek. Kaptam egy-két megjegyzést is:      -Szállj le Billről ok?! Mert még véletlenül az Elba fenekén találod magad!...      -Hagyd Billt békén!    De ezek nem nagyon bántottak. Persze elgondolkoztam rajtuk, de mivel semmi közöm Billhaz olyan értelemben, nem igazán vettem magamra.    Aztán egyszercsak megjelent a sajtó. Újságírók hada vett hirtelen körül, és mindenki azt akarta, hogy neki válaszoljak:      -Igaz, hogy te vagy Bill Kaulitz barátnője?      -Mióta jártok?      -Jól csókol?      -Mikor akarsz lefeküdni vele?      -Kérem hagyjanak békén!- próbáltam kikeveredni a TV-sek és újságírók gyűrűjéből, de ők csak tovább faggattak:      -Mit szólsz Tom nyilatkozatához?      -Lefeküdnél Tommal?      -Megcsaltad már Billt?- ez már csak olaj volt a tűzre, és üvöltözni kezdtem:      -ELÉG!- hirtelen síri csend lett- ELEGEM VAN MAGUKBÓL! BILL NEM A PASIM! ANNYI A KÖZÖM HOZZÁ, HOGY A SULIBAN BELÉROHANTAM A FOLYOSÓN, ÉS BESZÉLTÜNK KÉT MONDATOT! ENNYI!!!- már vörös voltam az üvöltözéstől.      -Akkor mi volt az a séta?      -EGY BARÁTI SÉTA!      -Baráti?- kérdezték kórusban.      -ÚR ISTEN!- az égre emeltem a tekintetem, majd vissza- MÁR SÉTÁLNI SEM SZABAD?! A BARÁTNŐMMEL SE SÉTÁLJAK, MERT AKKOR MEG Ő A BARÁTNŐM ÉS LEZBIKUS VAGYOK???!    Ekkor odaért a megmentőm! odaverekedte magát hozzám, védelmezően átkarolt, és kivitt az újságírók közül. utána pedig behúzott egy sikátor szerű valamibe. Meglepődtem, mert ott állt Bill teljes "harci díszben". Látszott rajta, hogy fotózásról jött. Utánunk befutott Andi is...    A pasi aki megmentett beleolvadt a sötét környezetbe, ezért Andi gyanútlanul rákezdett:      -Ki volt az az ó...- ekkor észrevette a pasit- ó-ó-ó, de magas ember???!      -Kriszta testőre!- a válasz Billtől érkezett.      -A micsodám?!- totál ledöbbentem.      -Nem tetszik, hogy egyedül mászkálsz! féltelek Martintól!      -Nem vagyok egyedül! Andi velem van...      -Ja! És majf ha Martin megtámad, jól irányzott karatemozdulatokkal leütitek, NEM?!      -Például!      -A testőr marad! Punk tum!- ezzel faképnél hagyott.      -Franz vagyok!- állt elém a testőr, és kezet nyújtott.  Ekkor szemügyre vettem: kb. 220cm lehetett, öltönyben, napszemüvegben. A haja fekete volt.      -K-k-kriszta!- válaszoltam, és elfogadtam a kézfogást.      -Tudom!- franznak meglehetősen szigorú hangja volt. "Jobb" testőrt Bill keresve sem találhatott volna egész Németországban.      -Gyere Andi, menjünk haza!    Elindultunk. Franz is elindult. Megálltam. Franz is megállt. Megint elindultam. Ő is elindult.Pár méter után ismét megálltam. franz is megállt.      -Valami gond van?- kérdezte Franz szigorúan.      -Semmi gond!- gyorsan elindultam a suli felé, és a szobánk ajtajáig meg sem álltam. Ott is csak pár másodpercre, hogy előbb kinyissam, majd becsapjam magam mögött az ajtót. Egyből tárcsáztam Bill számát a mobilomban. Ő persze kinyomta. Ezt kb. 5-ször eljátszottuk. Közben Andi is bejött, és leült az ágyára, én pedig le s föl járkáltam a szobában.      -Megölöm! Megölöm!- kiabltam- Hogy mert egy testőrt a nyakamba varrni?! esküszöm megölöm!      -Kriszta...nyugi!- szólt Andi.      -Én utánam nem fog testőr futkosni! Nem vagyok Barbie, akire egy élő torony vigyáz!    Elkezdtem írni egí sms-t Billnek:      -Ide figyelj! Ha most azonnal nem veszed fel, nagyon össze fogunk veszni!    2 perc után jött a válasz:      -Inkább összeveszek veled, de legalább tudom, hogy valaki vigyáz rád! Szeretlek!!! Bill    Totál ledöbbentem, ugyanis nem erre a válaszra számítottam. Megmutattam Andinak az üzenetet. Az ő szeme is ott akadt meg ahol az enyém:      -szeretlek?!- Andi csodálkozott.      -Ő írta! Szerinted komolyan gondolja?      -Hát...ha abból oindulunk ki, ahogy rád néz..., akkor tuti!      -És most összevesztünk! Pont most, mikor életem szerelme alismeri, hogy szeret! De nem érdekel! Én nem kérek bocsánatot...    Franzról kiderült, hogy a munkaideje fél 7-től este 10-ig tart. Éjjel kapok pár szabad órát.    Másnap Bill amikor csak találkoztunk, mindig szomorúan nézett rám. Én folyton tüntetően elfordultam, de a szívemet legbelül égette a fájdalom.    Órák után Bill és Tom az iskola bejáratánál álltak. Mikor melléjük értem Tom váratlanul megszólított...