(Tudjátok..Nincs lopás csak ha Jázmin adott engedélyt rá...)
A folyosón 13 diák verődött 1 csapatba és várta az igazgatónőt. Legnagyobb örömünkre és bánatunkra, az ig.nő csak csengetéskor jött oda hozzánk. Örömünkre azért, mert biztos nem kellett bemennünk a 3. órára(be kell vallanom nem tévedtünk!), bánatunkra pedig azért, mert igy negyed órával többet kelletzt várnunk, hogy megtudjuk, ki megy külföldre, ayay Németországba. -Gyertek be kérlek az aulába!- szólt hozzánk az ig.nő, majd miután komótosan beterelt minket a terembe, ismét megszólalt:-foflaljatok helyet! Mi szépen lassan leültünk. Andi (mily véletlen) mellém került... -Gondolom már mindnyájan nagyon vártátok, hogy megjöjjenek az eredmények! Hát örömmel értesitek mindenkit, hogy a kezemben tartott boritékban vannak azok az adatok, amelyek alapján megtudhatjuk, ki nem lesz jövőre iskolánk tanulója... Ekkor az igazgatónő lassú, de határozott mozdulattal kivett egy hivatalosnak látszó papirt a boritékból, széthajtotta, és közben igy folytatta: -Meglepő módon a papiron nem 2, hanem 3 név áll...Ezt annak köszönhatjük, hogy a 2.helyen 2 egyforma pontszámú egyén áll.Először azt a nevet mondom, aki 99 pontjával (100-ból) az 1. helyet foglalja el. Ő nem más, mint a 8.b osztályos Menyhárt Andrea... Andinak elkerekedett a szeme. Én ránéztem, és elmosolyodtam. Örültem, hogy Andi elmehet Németországba tanulni. -A 2. helyen egy fiú, és egy lány áll holtversenyben, 97 ponttal. A két diák a következő: Párkánszky Krisztina és Mészáros Áron. Először semmi nem tűnt fel, csak amikor Andi a könyökével oldalbabökött, és óriási vigyorral rámnézett. ÉN...ÉN...ÉN.... Megosztott 2. lettem!!! ezt nem hiszem el...! A szivem mélyén reméltem, hogy én leszek az, de most, hogy megtörtént, már alig hittem el! ÉN...ÉN...! -De a többiek se keseredjenek el... hisz nem voltak olyan nagy különbségek a helyezések között. De az biztos, hogy ez mindenkinek megérte, hiszen igy sok mindent megtanulhattatok a külön-németórák alkalmával, és a ti jutalmatok sem marad el, ugyanis igazgatói dicséretben részesültök majd, igy megkérlek titeket, a következő szünetben hozzátok le az ellenőrzőtöket az irodámba, de most kérlek titeket, fáradjatok vissza az osztályotokba, ugyanis beszédem van azzal a 3 diákkal, akiknek a neve elhangzott ebben a 10 percben... Hangos székcsörömpölés az immár feleslegessé vált diákok fejlógatva, szomorkás hangulattal léptek ki a teremből, hiszen ők nem tartották kiengesztelőnek a várható jutalmukat. Miután az utolsó diák is lelépett, az ig.nő csak mihozzánk fordult. -Hát Andikám, neked már nincs félnivalód. Te a jövő tanévet már a Kurfürst Joachim Friedrich Gymnasiumban kezded majd, és a minden igaz, ott is fejezed be! De veletek már más a helyzet...-fordult az ig.nő Áronhoz és hozzám- Kettőtök közül csak az egyik mehet Németországba! sajnálatos, de erről nem mi döntünk. A magdeburgi KJF-Gymnasium igazgatósága és tanári kara úgy döntött, hogy az nekik már mindegy, hogy kettőtök közül melyikőtök megy, hiszen egyforma pontszámú dolgozatot irtatok. Tehát először is megkérdezem tőletek: Visszalép valamelyikőtök? Még szép, hogy siri csend lett a teremben. Arra gondoltam, hogy ha már idáig eljutottam, nem mondok vissza semmit...amint láttam, Áron arcán, ő is erre ondolt. -Valahogy éreztem, hogy egyikőtök sem fog visszalépni... -Mint mi lesz?- kotnyeleskedtem bele. -Kaptok egy 100 pontos tesztet, és amelyikőtöké jobb lesz, az megy Andival Németországba. -Mikor irjuk meg?- kérdeztem már megint én. -HOLNAP! -SZUPER!!! Minél hamarabb, annál jobb!- na mit gondoltok ezt ki mondta? -Mi is igy gondolkodtunk! Tehát holnap reggel 8-kor, Krisztát és Áront várom az aula előtt...Az eredményt még yznap megtudjátok... ...Délután mosolyogva mentem haza. Mint mindig, most is bevágódtam a TV elé. Már nem is mondom mire kapcsoltam, hiszen úgyis tudjátok... Mikor anyu hazajött, vidáman ugrándozva meséltem neki el a mai nap történéseit. -Ügyes vagy! De ne nagyon bizd el magad, hiszen az utolsó proóbatétel még hátra van! Én bizom abban, hogy sikerül neked, de ha véletlenül mégsem, akkor nagyon csalódnál. -Érzem, hogy sikerülni fog! Ha már idáig eljutottam, nem fogom feladni...! Másnapra nem kellett készülnöm suliba, szóval megérte megosztott 2.-nak lenni. De mivel ez már az utolsó lehetőségem volt, nem volt szabad elhülyéskednem. A tesztet 8-kor kezdtük megirni. Kaptunk 50 kérdést, és minden feladat 2 pontot ért, szóval tökéletesnek kellett lennie. Ebben a tesztben már csak nyelvtani dolgok voltak. 2 órán keresztül dolgozhattunk, tehát ponosan 10-kor, Áronnal letettük a tollainkat. 2 tanár is átnézte a dolgozatainkat. Nekünk fél órát kellett várnunk az eredményre, majd végre megszólalt az igazgatónő: -Hát gyermekeim, most megtudhatjátok, ki megy Andival Németországba. Áronnak 97 pontja lett!- a srác arcán önelégült mosoly terült szét- Krisztának pedig 90-ven.....9! Gratulálok! Te mész Németországba!- mondanom sem kell, hogy Áron arcáról egyből lehervadt a mosoly, én pedig sirni kezdtem örömömben. Rohantam elújságolni Andinak, hogy együtt mehetünk. Az elújságolásból annyi lett, hogy mikor megláttam, a nyakába ugrottam, és együtt sirtunk. Ez kb. 10 percig tartott, ugyanis ekkor becsengettek, és Andinak órára kellett mennie. Én viszont haza indultam. Délre már otthon is voltam. Ma kivételesen anyu sem volt dolgozni, mert szabadságot vett ki egy napra. Boldogan újságoltam el, hogy én megyek Andival külföldre. Anyu csak ennyit mondott: -Nem örülök, hogy elmész, de annak igen, hogy te boldog vagy! Ezzel a mondattal számomra vége volt a harcnak azért, hogy Németországba költözhessek egy évre...
|
| |